„Szálasi Ferenc emlékére” – nyilas emlékhellyé alakították a háborús bűnös özvegyének sírját
Az áldozatok és az ellenállók sírjai mellett kapott emlékhelyet a nyilas vezető.
Az áldozatok és az ellenállók sírjai mellett kapott emlékhelyet a nyilas vezető.
Az ellenállást mégsem olyan könnyű leverni.
Elrángatták az ellenállókat, immár semmi sem akadályozza a szénbányászatot és a környezetpusztítást.
A Fordulat folyóirat 30. száma kultúra és kapitalizmus viszonyát járja körül. Miben áll a bevezető tanulmány retorikai pozíciója, nyelvi működése, szövetségi politikája és az esztétikai tényezők iránti bizalmatlansága?
A növénynemesítés azonban időbe telik, tehát még így is komoly gondok lesznek két-három emberöltő távlatban.
Kiélezett küzdelem várható.
Újabb ukrajnai menekültek érkeztek a Nyugati pályaudvarra. Első keddi összefoglalónk a háborús helyzetről.
Nincs annál ironikusabb, amikor a szocializmus legnagyobb ellenségei sajátítják el a moszkoviták kultúrpolitikai eszköztárát.
A makói Continental számos jelenlegi és elbocsátott dolgozójával, szakszervezeti tisztviselőkkel és a munkáltatóval is beszéltünk, hogy felgöngyölítsük a februári sztrájk történetét.
A nyilatkozat válasz a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség definíciójára. Egyúttal célja az antiszemitizmus pontosabb körülhatárolása és az az elleni küzdelem megerősítése.