Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pottyondy Edina: a magyar állam csődöt mondott!

Hősök tere „Odakint most szörnyek járnak, szörnyek, akik gyerekeket bántanak, és akik a gyerekek helyett a bántalmazókat segítették, akik urambátyám-alapon kegyelmet osztogatnak”- kezdte beszédét a tüntetés értelmi szerzője, Pottyondy Edina volt politikus és youtuber, aki egész videónyi szöveget mondott el felszólalásában.

Kiemelte, K. Endre ügye csupán rámutat: a magyar állam csődöt mondott.

„Csődöt mond most is, ma is, ebben a percben is, amikor nincs egy mindenre kiterjedő, átlátható és független vizsgálat, ami tisztázná a felelősséget, hogy kik tudtak a kegyelemről, kik engedélyezték, kik intézték” – emelte ki a színapdon.

Hozzátette, a gyermekvédelmi rendszer és jogi környezete átvilágítása is várat magára, és „nem tudjuk, hogy a kegyelemmaffia a pedofilsegítőn és erőszakos szélsőjobboldalin kívül kiket engedett még el?” Ez utóbbival Pottyondy Budaházy György ugyancsak 2023 tavaszi kegyelmére utalt.

„Ehelyett lecseréltek két lélegző golyóstollat”-  tette hozzá Pottyondy, Novák Katalin köztársasági elnökre és Varga Juditra célozva. Hangsúlyozta, Novák lemondása után is havi 4,5 millió forintos illetményt kapja mint „a hallgatás bérét.”

Szavaira a tömeg azt kezdte skandálni: „mocskos Fidesz!”

Pottyondy sérelmezte még, hogy „az állampárt tettek alatt a politikai ellenfelek buzizását érti. És még csak most fogják igazán ránk szabadítani a poklot, hogy fedezzék magukat.”

Pottyondy helyett a valódi áldozatvédelem, és az ezzel kapcsolatos szigorú, új törvények jelentenének megoldást, valamint az érzékeny és áldozatvédelemre felkészített hatóság, tisztességes bérek jelentik a valódi gyermekvédelmet. Ezzel szemben szerinte látszatintézkedések történnek csupán.

„Ebben az országban minél kiszolgáltatottabb egy gyerek, annál inkább cserben van hagyva” – tette hozzá, kiemelve, nincs elég férőhely, szaktanár, orvos, vécépapír, vagy hétvégenként nyitva tartó szülészet se.

„Tizenhárom éve hiába fordultak a hatósághoz a bántalmazott bicskei gyerekek. Azt a választ kapták: minden rendben. Pár évvel később pedig ki is tüntették János bácsit, a korábbi igazgatót” – mondta el.

„Odakint szörnyek járnak, és a legnagyobb szörny a magyar állam. De az a társadalom sem jobb nála, ami csendben tűr, ami elfordítja a fejét, és ami még rajong is elnyomóiért!” – szögezte le a szónok.

Erre pedig a tömeg azt kezdte skandálni: „nem tűrjük!” Pottyondy szerint a botrány bizonyítja, „kasztrendszerben élünk, … más szabályok vonatkoznak a püspökre, ispánra, földesúrra.” Feltette a kérdést: ha a bicskei segítő megúszta, milyen védelmet élvezhetnek a valóban hatalmasok?

Hangsúlyozta, a mértéktelen romlottság „nem jobboldal, vagy baloldal kérdése”. Szerinte a hatalom számonkérhetőségének kell kialakulnia.

„Unjuk már, hogy kijövünk, hazamegyünk és nem történik semmi. Én is unom” – mondta el, majd kifejtette, szerinte háromféle válasz létezik erre: a realista, a pesszimista és az optimist. Végül úgy döntött mindhármat megosztja:

  • a realista válasz, hogy az ő eszközeik eddig tartottak, politikai hatalmat nem akarnak, a segítéshez a civilséget használják, adományokat is fognak gyűjteni
  • a pesszimista válaszát nem mondta el, csak annyit mondott róla: „a jelenlévő párttagoknak és politikusoknak az nagyon nem tetszene,”
  • az optimista válasza pedig az volt: „egy ilyen tüntetés nem változtatja meg a helyzetet, csak minket”, azaz a résztvevőket, ezért „ötvenezer tüntető jó kezdet, nem az út vége, hanem az út eleje.”

„Ha ezt a kiállást az első lépésnek látjuk, nem az utolsónak, akkor újra van remény! Van egy ügyünk, amiben minden jóérzésű ember a társunk lehet, állítsuk őket magunk mellé” – közölte végül felhívását a youtuber.

Azért tudunk működni, mert a közösségünk hisz abban, hogy fontos megőrizni Magyarország első, csaknem teljes egészében olvasói finanszírozásból felépített és működtetett, független, baloldali hírportálját. Kérünk benneteket, ha tehetitek, támogassatok minket.

Címlapkép: Pottyondy Edina. Fotó: ZSHOWTIME élő közvetítés