Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kilakoltatásokkal illusztrálták a rendszer igazságtalanságát a szikrások

Ez a cikk több mint 1 éves.

Papadopulosz Dóra, a Szikra aktivistája kifejtette, hogy azért vannak itt, mert miközben a leggazdagabb szűk réteg egyre gazdagodik, mások egyre inkább elszegényednek.

Ezután az elmúlt év néhány jellemző eseményét sorolta fel, mikor a rendszer ostora a leginkább elesetteken csattant.

Emlékeztetett, hogy októberben az V. kerületben utcára tettek egy idős, beteg nőt 300 ezres tartozás miatt – a kerület jegyzője ugyanakkor magához sokkal megengedőbb volt, mikor 11 hónapig nem fizetett lakbért egy másik kerületben, és jóval nagyobb összegű tartozást halmozott fel. Az esetről mi is beszámoltunk.

Kőbányán pedig, mint elmondta, egy szívbeteg férfit és 84 éves édesanyját lakoltatták ki – erről az esetről is beszámoltunk.

Papadopulosz elmondta, hogy ezeknek az embereknek olcsóbb lenne elengedni a tartozásukat, mint kilakoltatni őket, majd a szociális ellátórendszerben gondoskodni róluk (bár igaz, hogy nem költ túl sokat a szociális ellátórendszerre sem az állam).

Az aktivista emlékeztetett, hogy a nyáron a Szikra egyik tagját sokkolóval szedték ki egy élőláncból a XV. kerületben. Ott azért lakoltattak ki egy családot, mert az anya a covid idején elvesztette a munkáját – így választhatott hogy élelmet vesz a gyerekének vagy lakbért fizet.

A Szikra ezzel szemben egy igazságosabb rendszert szeretne létrehozni az aktivista szerint, ahol az állam és az önkormányzatok a társadalom széles rétegeinek érdekét szolgáljak. Az aktivista ennek keretében szociáldemokrata irányelveket sorolt fel.

Címlapkép: „Fizessenek a gazdagok!” – Látványos akciókkal indítja Fizessenek a gazdagok! kampányát a Szikra Mozgalom Fotó: Dián Ákos / Mérce