Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Azért állunk itt, hogy a tanárok büszkén mondhassák: igen, ők tanárok”

Ez a cikk több mint 1 éves.

Hősök tere -Budapest Az egyik fellépő iskolai zenekar énekesnője arról beszélt a színpadon, hogy ő kiskora óta tanár szeretett volna lenni, de nem tudja hogyan választhatná ezt a pályát úgy, hogy nem lehet belőle megélni a munkáért járó fizetésből.

„Azért állunk itt, hogy büszkén mondhassuk, igen, tanár szeretnék lenni, és a tanárok büszkén mondhassák magukról, hogy igen, tanár vagyok, megbecsült tanár” – mondta a diáklány.

Szolidaritási tüntetés a pedagógus sztrájkkal a Hősök terén, 2022. október 27-én. Fotó: Dián Ákos

Majd – félreérthetetlenül kikacsintva az október 23-i nagytüntetésen nagy botrányt kavart beszédet mondó Pánkotai Lilire – úgy fogalmazott:

„Büszkén mondom, mint a jövő egyik tanára, hogy mi vagyunk a jelen, és a kibaszott jövő”

A szervező diákok ezt követően arra hívták fel a figyelmet, hogy a következő időszakban több akció is lesz Budapest- és országszerte, majd arra buzdítottak mindenkit, hogy menjenek el ezekre.