Gyakori és abszolút nem megalapozatlan kritika az uniós országokkal szemben, hogy az Oroszország nemzetközi jogot sértő lépéseivel kapcsolatban azért mutatkoznak elnézőnek, mert az orosz földgáz nélkül nem lehetne biztosítani az EU energiaszükségleteit. Ennek fényében különösen fontos lesz figyelemmel követni,  hogy a Moszkvával szembeni szankciók milyen mértékben fogják érinteni az orosz energetikai szektort.

Eddig Németország hozta meg a legradikálisabb lépést (még az invázió kezdete előtt), amikor befagyasztotta az Északi Áramlat II. földgázvezeték használatbavételi eljárását, miután Moszkva elismerte a Donyecki Népköztársaságot (DNK) és a Luganszki Népköztársaságot (LNK). A Németországot Oroszországgal összekötő gázvezeték használatbavételéért mindeddig keményen küzdött Németország az Unió vezető szerveivel, és az orosz gázexport szempontjából is kiemelten fontos a lugai gázterminál és a németországi Greifswald közötti vezeték. Megépítésének egyik célja épp Ukrajna kikerülése, így az országon keresztül futó Testvériség gázvezeték kiváltása volt.

Nem is véletlen, hogy a legtöbb uniós ország nem lelkesedik a gázimport teljes lenullázásának ötletéért. Ahogy a világ egyik legnagyobb olajvállalatának számító francia TotalEnergies elnök-vezérigazgatója, Patrick Pouyanné szerint

legalább két-három évbe telne, míg pótolhatóvá válna az Oroszországból érkező földgáz.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a legtöbb európai országban nincsenek olyan állomások, ahol visszagázosítható lenne a cseppfolyósított földgáz (LNG), vagyis azokra a csővezetékekre kell hagyatkoznunk, amelyek döntő többségében Oroszország irányából szállítják a földgázt a régiónkba.  Ahogy a Le Monde összefoglalója is megjegyzi, 2021 első felében az EU-s földgázimport összmennyiségének 46,8 százaléka érkezett Oroszországból, a Moszkvától való energiafüggőség pedig kifejezetten súlyosan érinti a kelet-közép-európai régiót. Ráadásul egyelőre nem úgy tűnik, hogy Oroszország hosszabb távon önmagában is kiváltható lenne azokkal a földgáz-exportőrökkel, akiktől szintén viszonylag nagy mennyiségben vásárolnak az uniós országok.

Ahogy a tavalyi választás kapcsán megírtuk, a 2021 első felében az EU-s földgázimport 20 százalékáért felelős Norvégiában egyre nagyobb társadalmi ellenállásban ütközik a fosszilis energiahordozók kitermelése, ami bár felfoghatatlan vagyont biztosít a skandináv országnak, de közben jelentősen hozzájárul a globális klímakatasztrófa felgyorsításához.

Ott van ezen felül Algéria, ahonnan a tavalyi év első felének EU-s gázimportjának 11,6 százaléka érkezett, de a magrebi országban évek óta zajló tüntetések igencsak megrengették  a Franciaországtól való 1962-es függetlenedése óta tulajdonképpen megszakítás nélkül hatalomban lévő Algériai Felszabadítási Front (FLN) vezette rezsim stabilitását, ami az intézményesített korrupcióra épülő gazdaságban, és így az energiaiparban is problémákhoz vezet.

Emellett érdemes hozzátenni, hogy az orosz földgázipart érintő szankciók könnyen elképzelhető, hogy elsősorban nem Oroszországra, hanem a nyugati országokra lennének negatív hatással. Ahogy arra kutatók is felhívják a figyelmet, a kőolajkitermelés összehasonlíthatatlanul nagyobb szerepet tölt be a gazdaságban, mint a földgáz, miközben Európa rettentően ki van szolgáltatva a kelet felől érkező földgáznak. Ez persze azt is jelenti, hogy az orosz olajipar viszont jelentősen megszenvedné az esetleges szankciókat, már csak azért is, mert ezen fosszilis energiahordozó terén az orosz import szerepe fontos, de kevésbé egyeduralkodó mint a földgáz esetében.