Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán szerint a homofób népszavazás éppoly fontos lesz, mint a menekültellenes – ami érvénytelen volt

A miniszterelnök a „gyermekvédelmi” vagyis homofób népszavazásról elmondta, arról szól, a szexuális nevelést kinek kell elvégeznie. Mint mondta, véleménye szerint a szülőknek kizárólagos joga van erre, az EU azonban nem így gondolja – ezt „mi elutasítjuk, saját utunkat járjuk”.

Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a világ legnagyobb részén az oktatási rendszer keretében is végeznek szexuális nevelést, ahogy Magyarországon is, évtizedek óta.

A nemzetközi sajtótájékoztatón résztvevő külföldiekre gondolva elmondta, hogy véleménye szerint korunk két legfontosabb kérdése – a mindennapi megélhetés kérdésein túl – a bevándorlásról és az LMBTQ mozgalmak által javasolt nevelésről és társadalomfelfogásról szól.

Kifejtette, hogy erről óriási viták vannak Európában és Magyarországon egyaránt, és véleménye szerint Magyarország az egyetlen ország, ahol nem az elitek és vezetők véleményére hagyatkoznak, hanem népszavazással döntenek a kérdésben. Ahogy a bevándorlás esetében volt, így lesz a gyermeknevelés kérdéskörében is a miniszterelnök szerint.

Azt nem említette a miniszterelnök, hogy a „bevándorlásról” szóló menekültellenes, rasszista népszavazáson kevesebben vettek részt, minthogy megüsse az érvényességi küszöböt.

Az európai energiaválságról és kezeléséről elmondta, hogy „heves, órákig tartó őszinte és komoly vitát folytattunk csütörtökön az Európai Tanács ülésén.

A vitát lezáró dokumentumban ugyanakkor nincs szó az energiaárakról, mert nem tudtak megegyezni közös álláspontban. Miután megosztottak maradtak, nem született közös szöveg, azonban fontos eseményeket várnak az év végéig. A vita során nyilvánvalóvá vált, hogy az elsöprő többség szerint az atomenergia és gázfelhasználásra vannak közöshöz közeli álláspontok – vagyis nincsenek annyian az atomot ellenzők, hogy blokkolni tudják.

Úgy látja, év végéig határozat fog születni, miszerint nukleáris energia nélkül nem tudják a klímavédelmet folytatni, ezért zöldenergiának fogják nyilvánítani.

Meglátása szerint azt is ki fogja mondani a bizottság, hogy a gázenergia átmenetileg fenntartható, szemben a szénnel, ezért a gázenergia-beruházások támogathatók lesznek.

Így megtörténhetnek a nukleáris iparhoz kapcsolódó fejlesztések – eddig a bankok rosszabb feltételekkel adtak csak finanszírozást ilyen projektekre.

A külföldieknek mesélt kicsit a rezsicsökkentésről, emlegetve mekkora csatát folytattak érte Brüsszelben.

Mint mondta, vita van az energiaárakkal kapcsolatban is az uniós vezetők között. Mégpedig a karbonkvóták lakossági bevezetése miatt, aminek keretében a szennyező módon előállított energia után vásárolandó karbonkvóták árait ráterhelnék a lakosságra – vagyis a lakosságra terhelnék a fűtésből és közlekedésből származó kibocsátások költségeit.