Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Először nyertek képviselői helyeket muszlim és őslakos nők a félidei választáson!

Ez a cikk több mint 5 éves.

A 2018-as félidei választás kampányának már a mezőnye is jobban leképezte az USA társadalmának etnikai, vallási és szexuális sokszínűségét. Soha ennyi nőt nem indított a két párt, elsősorban a demokraták pedig számos olyan politikusnak szavaztak bizalmat, akik szexuális, vallási vagy etnikai kisebbségekként írhattak történelmet. Christine Hallquist vermonti kormányzó-jelölt például az első transznemű személy, akire valamelyik nagy párt rábízná az állam irányítását, a szintén demokrata Andrew Gillum pedig az első fekete lehetett volna, aki Floridát vezetheti.

A két említett alulmaradt a versenyben, ahogy Stacey Abrams is, az első fekete nő, akit kormányzónak jelöltek, és Georgiában szorongatta meg republikánus ellenfelét, és mondott igen erős beszédet eredményváró gyűlésén.

Számos jelöltnek azonban sikerült az áttörés.

Őslakosok két és fél évszázad után köszönnek be, muszlimok nők is eljutottak a kongresszusig

A michigani Rashida Tlaib és a demokratákkal szövetséges Minnesotai Munkás-Gazdálkodó Párt jelöltje, Ilhan Omar az első muszlim nők lesznek a képviselőházban. Az ő esetükben saját pártjuk támogatásának elnyerése volt a fő kihívás.

Tlaib John Conyerstől veszi át a széket, akinek tavaly szexuális zaklatási ügyek miatt kellett távoznia, Omar pedig attól a Keith Ellisontól, akit 2007-ben első muszlimként választottak be a Kongresszusba.

A párt balszárnyához tartozó demokratikus szocialista, szomáliai-amerikai Omar két évtizeddel ezelőtt menekültként érkezett az USA-ba. (Sandersék eredményeiről itt írtunk.)

Ilhan Omar; kép: Wikipedia

Sharice Davids Kansasban ütötte ki a poszt eddigi republikánus foglalóját, Deb Haaland pedig Új-Mexikóban tartott meg egy demokrata széket.

Mindketten őslakos származású amerikaiak, és bármily ironikus, az elsők ebből az etnikumból, akiknek nőként sikerült bejutniuk bármelyik szövetségi törvényhozó testületbe.

Legalábbis ha a CNN magabiztos előrejelzései igaznak bizonyulnak.

Davids ráadásul leszbikus is, Kansas történelmében az is először fordul elő, hogy egy körzet meleg képviselőt juttat Washingtonba.

Szexuális kisebbségek tagjai és női jelöltek is számos helyen áttörtek

Nem Davidsé az egyetlen LMBT-áttörés, a coloradói Jared Polis személyében az egykori első meleg kongresszusi képviselő lesz az első olyan meleg férfi, akire államának lakói a kormányzói széket bízzák. (A biszexuális Kate Brown 2015 óta kormányozza Oregont.) A demokraták amúgy Coloradón és Oregonon kívül még Vermontban és Texasban is szexuális kisebbségekhez tartozó jelölteket indítottak (Vermontban az említett transznemű Christine Hallquistet), de utóbbi két helyet a republikánus jelöltek hozzák.

Tenessee a republikánus Marsha Blackburn személyében először juttat nőt szenátori székhez. Blackburn Trump elnök közeli szövetségese, ennek megfelelően Trump erősen kampányolt is mellette: háromszor járt az államban az elmúlt időszakban.

Noha a verseny kimenetele még nem világos, Arizona is biztosan áttöri az üvegplafont: A Kavanaugh-meghallgatások kapcsán címlapokra kerülő Jeff Flake szenátori helyéért két nő küzd.

(CNN)