Munkavállalók százezrei követelhetnek másfél havi bérnek megfelelő összeget visszamenőleg
Az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága is a munkavállalóknak adott igazat. A pihenés az pihenés.
Az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága is a munkavállalóknak adott igazat. A pihenés az pihenés.
Amíg 1956 kapcsán Orbán az övéihez beszélt, Magyar a nemzeti egységet hangsúlyozta. Riport a Tisza megemlékezéséről.
Idén ősszel már 7. éve túlélünk és fejlődünk. Csatlakozzatok hozzánk szombaton a Gólyában, ahol egy minifesztivállal ünnepeljük a születésnapunkat.
Csömörön, Budapesten és „titkos helyszíneken” is gyülekezik ősszel a magyar és a nemzetközi neonáci közösség.
Útblokádok, tüntetések, polgármesterek lemondása…
Munka és tőke viszonya kétségkívül feszült, de nem antagonisztikus. Ezt állítja Tallár Ferenc filozófus, aki Szalai Erzsébet a Mércén is megjelent írásához szól hozzá. De milyen ágensben rejlik a radikális, kritikai potenciál?
A jogszabályok erejével szemben az ORFK közleménye nem sokat ér.
Apróságnak állítja be a kormány, de aggasztóak a gyermekvédelemből távozó dolgozókról közölt statisztikák.
És a java még csak most jöhet, ugyanis november végéig a koreai cég még több dolgozónak akarja kiadni az útját.
Válságos pillanatban ünnepli három évtizedes fennállását a Független Előadó-művészeti Szövetség október 18-án. Neves alkotókkal, a gála szervezőivel beszélgettünk a függetlenségről, kultúrpolitikáról és az alternatív kultúra szerepéről.