Mécsesekkel, virágokkal búcsúztatták az SZFE-t a Vas utcában
Pikó András, a 8. kerület polgármestere is tiszteletét tette az egykori egyetemfoglalás helyszínén.
Pikó András, a 8. kerület polgármestere is tiszteletét tette az egykori egyetemfoglalás helyszínén.
Az amerikai jobboldalon sokan kétségbe vonták, hogy az igazat mondta-e, amikor azt állította, „veszélyben volt az élete”. Tényfeltárók azonban rámutattak, jogosan félhetett a baloldali képviselő.
Ha nem tesszük, szerinte felmerül, hogy az idősek választójogát is kétségbe fogják vonni.
A helyi zöld párt 2 millió petíciós aláírás után indított pert, Hollandia, Pakisztán és Írország példáját követve.
Az Utcajogász közbenjárására az Elmű beismerte hibáját és elnézést kért az érintettől.
A miniszterelnök szerint a vakcina megjelenése után ennek van realitása, de meg kell kérdezni az embereket.
Erről egyezett meg tegnap a kormánykoalíció, ötórás vita után.
Az Izlandon kifejlesztett kihallgatási módszernek köszönhetően kíméletesebb és hatékonyabb is lehet a jövőben ezeknek az ügyeknek a felderítése.
A 95 milliós ország még a járványhelyzet legelején lezárta határait, tömeges tesztelést rendelt el és minden Covid-fertőzöttet kórházban különítettek el, és az állam költségén kezeltek. Eddig mindössze 35-en haltak meg, így az élet sem zökkent ki túlzottan a rendes kerékvágásból.
A Himnuszt énekelték, amelyhez az arra 3 órakor sétálók csatlakoztak is.