TGM: A kiábrándulásról (2012)
A huszonegyedik század elején a liberalizmus konzervatívvá változott, s igen kétes módon vegyíti az állami túlhatalom, az etatizmus ellenzését a raison d’état furfangos igenlésével.
A huszonegyedik század elején a liberalizmus konzervatívvá változott, s igen kétes módon vegyíti az állami túlhatalom, az etatizmus ellenzését a raison d’état furfangos igenlésével.
Pogátsa Zoltán megbírált cikkében csakugyan antikommunistának és szovjetellenesnek mutatkozik. Emiatt ne lehetne szociáldemokrata?
Hatalmas alakja volt az európai és a világtörténelemnek, ritka tehetség és egyedülállóan bátor, nagylelkű ember.
Semmi nem nagyobb ellensége a szocializmusnak, a kommunizmusnak, mint az önzés. Evvel, vagyis az ellentétével azonosítani a marxizmust nem egyéb, mint a jelenlegi kulturális hanyatlás tünete.
Ha komolyan vesszük Szőcs Gézát mint költőt, mint a barátunkat, akkor tartozunk vele neki, a méltóságának meg saját magunknak, hogy szégyelljük magunkat miatta.
A kormányfőnek van ideológiai programja, amely nem doktrinális okokból vall kudarcot, hanem a magyar középosztály és értelmiség ízlésén és hagyományain bukik meg.
Vonakodó liberális volt (vagy lett) Eörsi István, akiben azért folyton dolgozott a kommunista vírus. Leküzdötte, kigyógyult belőle, de rá is érvényes a régi mondás, hogy két dolgot nem lehet eltitkolni: a köhögést és azt, hogy kommunista az ember.
Az ötven évvel ezelőtti és mai elégedetlenek listája pontos, ám továbbra is kérdés, hogy ezeknek a csoportoknak a közös akciója – ha a saját „érdekeikből” indulnak ki – szíven találja-e a kapitalizmust.
A szocialista – mindenekelőtt a marxista – baloldal tragédiája igen régi, és a lényege elég világos.
Ez az írás eredetileg 2017. július 12-én jelent meg, most Soros György 90. születésnapja alkalmából publikáljuk ismét.