Megvan Merkel utódja: Annegret Kramp-Karrenbauer a CDU új elnöke
Új vezetőt választott Németország legnagyobb pártja, a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU).
Új vezetőt választott Németország legnagyobb pártja, a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU).
A tagállamok többségének hála mégis létrejöhet az Európai Munkaügyi Hatóság.
Minden dolgozónak joga van ahhoz, hogy ne rabszolga módjára dolgozzon, hanem emberi munkakörülmények és feltételek mellett – mondta el a lezárás egyik részvevője.
Erős szavakkal állt a sárga mellényes francia tüntetők mellé a Baywatch sztárja.
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt ma tartotta éves beszámolóját Polt Péter, legfőbb ügyész.
A sárga mellényes lázadás okai sokkal mélyebb társadalmi problémákban keresendő.
A női nyugdíjasok sokkal nagyobb arányban érintettek.
„Azt szeretnénk, ha a kormány komolyan venné a családok támogatását, és nem csak konzultációs kérdéseket tenne föl róla, hanem cselekedne is azért, hogy ne kelljen fagyoskodniuk!” – írja a Magyar Szociális Fórum.
35 ezer térfigyelő kamerából gyűjtenének be folyamatosan felvételeket, 25 ezer terrabájtnyi megfigyelési adat kerülne kezelésre, és indulásból mindez 50 milliárdjába kerülne a magyar adófizetőknek.
„Nincs jogom cserbenhagyni Mexikó népét” – mondta szombati beiktatási beszédében Andrés Manuel López Obrador.