Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pamela Anderson: amikor tüntetések erőszakba torkollnak, az az állam hibája, mert nem hallgatja meg polgárait

Ez a cikk több mint 5 éves.

Többrészes tweetfolyamban és az Instagramon közzétett szövegben is kiáll a sárga mellényes francia tüntetők mellett Pamela Anderson. A kanadai születésű színésznő egyúttal a francia és globális eliteknek is beszól, amiért nem engedik érvényre jutni az emberek hangját.

November közepe óta zajlik százezreket megmozgató tüntetéssorozat Franciaországban, az üzemanyag adójának tervezett emelése miatt. Hosszú hetek bénázásai után a Emmanuel Macron kormányzata meghátrált az ügyben, és hat hónapra felfüggesztette az eredetileg január elsejére tervezett adóemelést, ám ahogy mi is beszámoltunk róla, a tüntetők ezt az intézkedést már nem tartják elégségesnek.

Múlt hétvégén a sárga mellényesek demonstrációi Párizsban fél évszázada nem látott méretű utcai zavargásokba torkolltak. Ennek kapcsán szólalt meg előbb Twitteren majd Instagramon a Franciországot „választott hazájának” tekintő színésznő.

Pamela Anderson szerint nem az utcai zavargások tényén kell fennakadni, hanem meg kell érteni a mögöttük álló társadalmi okokat.

„Megvetem az erőszakot… de mit számít ez az erőszak és a felgyújtott luxusautók ahhoz a strukturális erőszakhoz képest, amit a francia – és globális – elitek követnek el?” – tette fel a kérdést?

A színésznő le is írja, szerinte mi az oka ennek a hatalmas tüntetéssorozatnak: az a növekvő feszültség, amely a nagyvárosi elitek és a vidéki szegények, illetve Macron elnök politikája és az egyenlőtlenségek miatt besokallt 99 százalék között húzódik. Majd hozzáteszi:

„[a] valódi kérdés az, lehet-e konstruktív ez az ellenállás, mi jön utána, képesek lehetnek-e a franciaországi és a világ más tájain élő progresszívek felhasználni ezt az energiát, hogy az erőszak helyett egy egyenlő és egalitárius társadalom építésének képeit láthassuk?”

Hétfői Twitter-bejegyzései nagy érdeklődést válthattak ki, ugyanis Anderson kedden az Instagramon is visszatért a témára. Kifejti, hogy sokan azzal vádolják, a lázongás és az erőszak pártjára tweetjeivel, pedig szerinte erről szó sincs. Viszont fenntartja, hogy meg kell érteni azt a társadalmi és politikai környezetet, amelyben ez a megmozdulás létrejött, de amely már évek óta ott érlelődik a felszín alatt.

„Amikor a tüntetések erőszakba torkollnak, az leggyakrabban az állam mulasztása és hibája. Az állam képtelensége arra, hogy hallhatóvá tegye az emberek hangját” – zárja gondolatmenetét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Yellow Vests and I I am glad that the media noticed my brief Twitter take on the situation in France, my adopted country, which has been experiencing a series of mass protests in the last few weeks. Some followers accused me of „throwing support” behind the riots and violence and not understanding the problem. This is so biased. Why? Let’s see! Why these protests now? Instead of being hypnotized by the burning images, I wanted to ask „where did the protests come from?” „Yellow Vests” („Gilets Jaune” named after roadside-safety vests) are a mass popular movement against the current establishment. It is a revolt that has been simmering in France for years. A revolt by ordinary people against the current political system which – as in many other western countries – colludes with the elite and despises its own citizens. The protest started when President Macron announced an increase in carbon and air pollution taxes. The next increase will happen in January. This is supposed to collect more money for the state budget and also motivate people to use alternatives to diesel-fuelled cars. Macron would like to ban diesel cars by 2040. But the French state encouraged people to buy diesel fuelled cares for many years. For example, in 2016, 62% of cars in France were diesel cars, as well as 95% of all vans and small lorries. So it is no wonder that many people view the new policy as a total betrayal. Getting a new car is probably not a big deal for President Macron and his ministers. But it is way too difficult for many people who are already financially stretched to the max . Many poor people will not be able to get to work, especially if there is no reliable public transport in place throughout. Many old people will not be able to get to the shops or to the doctor. Lots of media see Yellow Vests protesters as criminals causing destruction. I see forces of destruction on the other side. What about the violence? I am a committed pacifist. I despise violence. But I also know that when protests end in violence it is too often the failure and the fault of the state. The failure of the state to enable people to be heard.

The Pamela Anderson Foundation (@pamelaanderson) által megosztott bejegyzés,