Ne basztassátok a gyerekeinket egy füves cigiért!
Egy balatonfüredi gimnázium közel negyven diákjához szállt ki a rendőrség azért, mert állítólag füves cigit szívtak.
Egy balatonfüredi gimnázium közel negyven diákjához szállt ki a rendőrség azért, mert állítólag füves cigit szívtak.
Viktor családja (három gyermek, apja és terhes anyja) egy pesterzsébeti két és fél szobás önkormányzati lakásban él, ahonnan július 31-én ki kell költözniük a jelenlegi állapot szerint.
Az egyházi vezető szerint a kormánynak segítenie kéne a szegénységben élő embereken.
Elindult a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) gyermekvédelmi programja, amely az edzők, a sportolók és a szülők felé is magatartási kódexet határoz meg.
Miközben egy-egy ügyben lehet ellennarratívát képezni a Fidesz társadalom-átalakítási kísérletével szemben, a nagy kérdés, hogy teljes egészében hogyan tartasz ellent neki.
Nem valószínű, hogy megoldja a párt válságát, sőt lehet, hogy tovább mélyíti azt az MSZP hétvégén tartott tisztújító kongresszusa.
Ha valaki ki akarja fejezni a szeretetét, tegye meg. Csak lássuk közben, hogy ez az egész egy hamis, valós problémákra nem reagáló egyenlőségesdi.
Az Alaptörvénybe való beleírástól az ég egy adta világon semmilyen társadalmi probléma nem oldódik meg.
Bár vannak szakmai érvek amellett, hogy kordonnal védjék a Budapest Pride-ot, a teljes kordonozás felesleges. Ha mégis így dönt a rendőrség, azt leginkább politikai döntésnek lehet tekinteni.
Csak sok sikert tudunk kívánni az MSZP tagjainak a választáshoz! Nem lesz könnyű.