2003. december 5-én hunyt el Szalai Pál közíró, a demokratikus ellenzék tagja, a magyarországi szamizdat kiemelkedő fontosságú és intenzitású szerzője, aki 1989 előtt és után is a bibói ihletettségű demokratikus szocializmus híve volt és maradt.
16 évvel ezelőtt hunyt el Szalai Pál közíró, a demokratikus ellenzék tagja, a magyarországi szamizdat sajtó kiemelkedő fontosságú és intenzitású szerzője, aki 1989 előtt és után is a bibói ihletettségű demokratikus szocializmus híve volt és maradt.
A siker részben eredménye az összefogásnak, a kampánymunkának, de nem szavazói hálálkodás érte, mert elsősorban nem szurkolóktól vagy hívőktől származik, hanem szomorú, dühös és kilátástalan állampolgároktól, országszerte.
Mihez is kezdhetünk ezzel a hagyománnyal? Mit sajátítunk el belőle, és mi az, amivel vitába szállunk? Mert a konszenzusaink legvégül mégiscsak csendbe fordulnak, a disszenzus viszont maga az alakuló élet. Érvek és zsizsegés.
„A ’80-asok Pestje volt a hógömb, / Melyben a köztársaság tükröződött.”, ekként szól az ígéret, ami tehát akkor tizenöt éve Zugló. Szilveszter éjjel, kilencszáznyolcvannyolc.
A Beszélő. A demokratikus ellenzék és az SZDSZ. A Magyar Helsinki Bizottság. Talán nem tévedek nagyot, ha mindjárt a felütésben jelzem: Kőszeg Ferenc életének és pályájának ezek lehetnek a pillérei.
Gondolni tényleg bárkire azok közül, akik most valószínűleg Tandorira gondolnak. Arra gondolni, hogy most mindenki együtt rendült meg, aki olvasta őt valaha.
Nem Esterházy Péter lett időszerűtlen vagy érvénytelen. Érvénytelen inkább a korszak, aminek beköszöntét még megérte. Esterházy nem tévedett, sőt, a megrendítő az, hogy még így tudhatott beszélni.