Elvenné a Magyar Orvosi Kamara jogait a Belügyminisztérium, miután nyomásgyakorlásba kezdtek az orvosok
Semjén Zsolt törvényjavaslata után kamarai tagság nélkül is lehet majd egészségügyi tevékenységet végezni.
Semjén Zsolt törvényjavaslata után kamarai tagság nélkül is lehet majd egészségügyi tevékenységet végezni.
A polgármester csak annyit árult el nekik, hogy egy „kínai-koreai befektetőnek” keresnek helyet.
Kiszáradt csatornák Velencében, az elapadó Pó folyó miatt tészta- és parmezánhiány várható.
Nem zárták ki magukat a szavazásból, így már egyszerűbben és olcsóbban juthatnak a köztulajdonhoz.
Éppen itt épülne az ország legnagyobb akkumulátorgyára is
Hiába a rekord pénzromlás, nem hajlandó 3%-nál nagyobb emelést adni a Magyar Posta. Így a dolgozók fele ragad minimálbéren.
Szembeszökő különbségeket találtunk a bíróság szerint ugyanolyannak tűnő ruhadarabok között.
A BKM nem találta nyomát az átalakítási terveknek, a rokonok nyugalmat követelnek Lutz Gizellának.
Csak cukorból és lisztből tudnának többet venni a nyugdíjasok. Már ha lenne a boltokban.
A Budapest Pride szerint várhatóan az Európai Unió eddigi legnagyobb emberi jogi pere lesz.