Átfogó programot követelnek Emmanuel Macrontól a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében
A francia államfő az aktivisták és a sajtó, illetve a közösségi oldalakon folyó kampány nyomására bejelentette, hogy szombaton nyilatkozik az ügyben.
A francia államfő az aktivisták és a sajtó, illetve a közösségi oldalakon folyó kampány nyomására bejelentette, hogy szombaton nyilatkozik az ügyben.
Erre jutottak európai kutatók, akik szerint a kulcs a pazarlás és a húsfogyasztás csökkentése. Ebben az esetben a bio jobban teljesítene, mint a vegyszeralapú gazdálkodás.
Évtizedekkel ezelőtt letelepedett bevándorlók és újonnan érkezett nők adnak egymásnak erőt, támaszt és önbizalmat a görög főváros közepén, a szélsőjobbal is dacolva.
Szijjártó szerint nincs itt semmi látnivaló.
A napok óta keringő pletykák után ma előállt egy egykori áldozat, akit 1994-ben „fenekelt el” a rendező.
– napirend előtti kérdések a Parlamentben.
Amerikai adatok alapján ipari méretekben már most sokkal drágább a szén vagy az atom, mint a megújulók. Megfordul-e a trend Orbán Viktor és a Roszatom kedvéért?
A mai Egyiptomban elképesztő bátorságra vall, ha egy újságíró olyan témákkal jön elő, mint az önként vállalt, egyedülálló anyaság – Doaa Salah tévés műsorvezetőt 3 év börtönre ítélték merészségéért.
Négy volt miniszter és Puigdemont elnök továbbra is Belgiumban, míg 13 társuk Madridban állt a törvényszékek elé. Barcelonában több tüntetést szerveznek ma a „politikai perek” ellen.
Új és egyedi lett, kár hogy repedezik.