Mi marad meg egy konferenciából? Jó esetben egy-egy érdekes találkozás, gondolat és általános benyomások. A Lukács György születésének 140. évfordulója alkalmából szervezett konferencia második napjának előadásait és vitáit figyelve úgy látom, hogy két generáció cserélt eszmét: a rendszerváltás előtt szocializálódott „öregek” és a rendszerváltás után született fiatalok. A Lukácsban útmutatást komolyan és kritikusan kereső fiatal előadók számára létkérdésnek tűnt a helyes válaszok megtalálása, míg az idősebb korosztály elkötelezetten, olykor iróniával fűszerezve figyelmeztetett az interpretációs és a társadalmi problémák bonyolultságára. A „Mit tegyünk? Mit tehetünk?” kérdésekre adható válaszok iránti csillapíthatatlan örökifjú érdeklődés fűzte össze az előadókat és résztvevőket.

Az, hogy ezekre a makacs kérdésekre mit válaszolunk, függ attól, hogyan értelmezzük a világot. Ugyan a gondolat szabad, de a domináns „teoretikus klíma” mégis befolyásolja milyen értelmezési, fogalmi keretet választunk, ezt kell megváltoztatni Székely László konklúziója szerint. A Mi az ortodox marxizmus?^[1] című, 1919 márciusára keltezett tanulmányában Lukács kifejti, hogy az,

amit a társadalommal kapcsolatos ténynek tekintünk, mindig függ attól, hogyan értelmezzük, interpretáljuk, hogyan „ragadjuk ki” őket „abból az életösszefüggésből, amelyben eredetileg megjelentek”.^[2]

„A burzsoázia számára életkérdés” , írja Lukács, hogy „saját termelési rendjét úgy fogja fel, mint amelyet időtlenül érvényes kategóriák alakítanak, (amelynek örökös fennállását tehát a természet és az ész örök törvényei garantálják),” ha ezt a felfogást osztjuk, és ezzel elutasítjuk a forradalom lehetőségét, akkor nem is lesz – figyelmeztetett Székely.

Szigeti Péter a kortárs filozófusok által méltatlanul kezelt, töredékben maradt, nagy, utolsó mű, az Ontológia^[3] „rétegelméleti társadalomtörténeti” felfogását értékelte. Szigeti amellett, hogy jelentős értékei miatt az Ontológia feldolgozására, tovább gondolására bíztatott, arra is emlékeztetett, hogy az eddigi elbukott, forradalmi államépítési kísérletek tanulságait is érdemes lenne feldolgozni, ahelyett, hogy torz gyakorlatukban, és a visszarendeződéseikben a kapitalizmusból való kitörés lehetetlenségének bizonyítékait látnánk.

Peisz Balázs, Lehoczki Noémi és Szijártó Imre a huszas évek Lukács-tanulmányai kapcsán egyenesen rákérdezve aktuális, gyakorlati relevanciáikra szintén a mit kellene tennünk kérdéshez jutottak.

Fegyelmezett, egynemű pártot kellene gründolni, vagy a pártot értelmiségi projektként felfogni, aminek tudatosító szerepe van?

Elég-e mindig az adott társadalmi helyzet marxista értelmezése alapján reagálni az eseményekre? Hogyan lehet a kultúrát, a szabad gondolkodás zárványait fenntartani a kapitalizmus kiterjedése, a kultúrát felszámoló eldolgiasodás végletes elterjedésével szemben?

Natratics Attilát az a kérdés izgatta, hogyan vált Lukács mozgalmárrá. Életrajzi adatokat, érdekességeket ismertető előadásában arra a szomorúan aktuális tényre is kitért, hogy a Lukács dehonesztálására használt „poroszlói tizedelés” nem valamiféle forradalmi erőszak, hanem a háborús logika kényszerű következménye volt. Kiss Endre, Lukácsnak a Hvosztizmus és dialektika című, kéziratban maradt tanulmánya kapcsán bölcs iróniával mesélt arról, milyen módszerrel érvelt Lukács a nála a nemzetközi mozgalomban sokkal magasabb pozíciót betöltő Rudas Lászlóval szemben.

A hozzászólások a történelmi tapasztalatokból kiindulva a párt, mint élcsapat életrehívásának koncepciójával szemben Nádas Péter Világló részletek című regényének elolvasását ajánlották. A proletariátus öntudatra ébresztésének problémájával kapcsolatban pedig az olcsó könyvek, a szombati ingyenes múzeumok szocialista gyakorlatának hiábavalóságát említették, amire nemrégiben Bukta Imre Műveljük kertjeinket című kiállítása^[4] élesen világított rá.

A mintegy két tucatnyi közönség soraiban számomra feltűnően sok volt a hozzám hasonlóan természettudományos képzettséggel rendelkező, korombéli senior. Ennek egyik lehetséges oka, hogy

elvi-módszertani problémáink megoldásához segítséget a dialektikus módszer alkalmazásától reméltük valaha.

A „szubjektum és objektum metafizikus szétválasztása” nem volt adott az atomi szinten vizsgálódó fizikusok számára, mivel lehetetlen egyes atomi szintű jelenségeket megfigyelni befolyásolásuk nélkül. A biológiai evolúció és a társadalomtörténet vizsgálata hasonló elvi-elméleti-módszertani problémákat vet fel. Mind a társadalmak, mind az élőlény-közösségek – például egy tó vagy egy erdő élővilága – a társadalmakhoz hasonlóan, sokféleképpen összetett, kölcsönható elemekből és csoportokból álló, folyamatos változásban lévő totalitások és változásaik iránya a legkevésbé sem közömbös a számunkra. Tehát

nem pusztán értelmezni akarjuk a viselkedésüket: az ökológusok meg is akarják változtatni, például a degradáció, a fajvesztés, a klímaváltozás ellenében; hasonlóan ahhoz, ahogy a munkásmozgalom teoretikusai is azon gondolkoztak, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy a társadalom kiszakadjon a kapitalista rendszerből.

Ugyan nem elhanyagolható, de ebből az általános nézőpontból részletkérdés, hogy az ember tudatos lény és nem pusztán anyagcseréje, élettevékenységei következtében változtatja meg a környezetét, mint a többi élőlény, de céltudatos cselekvései, munkája révén is. Sajnos még az e bonyodalmat nélkülöző természetes rendszerek kedvünk szerinti alakításához sem rendelkezünk megfelelő elmélettel, módszertannal, és ezekre épülő gyakorlattal. Ezek a problémák érdekessé tették a dialektikát, mint módszert, például olyan amerikai természettudósok számára is, akik tudományágaikban vezető szerepet játszottak.^[5]

A konferencia előadásai is nyilvánvalóvá tették, hogy Lukács György számára is lényegi kérdés Marx módszerének megértése és alkalmazása. A dialektikus módszer egyaránt központi problémája az 1919-es Mi az ortodox marxizmus?-nak és az Ontológia részeként megjelent Marx ontológiai alapelvei című tanulmányának. A módszer diszkussziója jelentősen különbözik a két műben: míg fiatalon a dialektikát kizárólag mint a társadalom megváltoztatásának módszerét mutatja be és élesen elválasztja a változatlan tárgyakat feltételező „metafizikus” természettudományoktól, addig az időskori műben, elsősorban a Tőke absztrakcióinak elemzése révén arra a következtetésre jut, hogy „az egységes materialista dialektikus tudomány és filozófia” a legadekvátabb módszer „a társadalmi lét ontológiai egységének és sajátosságainak megértéséhez.”

Lukácshoz hasonlóan Bertell Ollman New York-i marxista filozófus szintén Marx absztrakciós módszerét bontja lépésekre.^[6] Az így felismert eljárások használhatóak a természettudományos kutatásokban is.^[7] Ezzel szemben a konferencia második napjának első előadója Szalai Miklós határozottan állást foglalt amellett a sokak által osztott nézet mellett, hogy Lukács illogikus, szubjektivista, és a kommunizmus feltételeinek objektív-ökonómiai vizsgálatához nincs szükség az osztályharcra és a dialektikára. Marx valódi jelentősége a tőkés termelés tudományos vizsgálatában keresendő, ez fejlesztendő tovább. A dialektika mibenlétének értelmezését a résztvevők vitatták, és Jármi Bence előadása áttekintette Lukács fiatalkori dialektika fogalmának egyes értelmezéseit.

Szerintem Marx módszerének későbbi Lukács és Ollman-féle filozófiai elemzései, amennyiben analizálják Marx módszerét és megmutatják, hogy miben több, mint a szaktudományok szokásos eljárásai, a tudomány eszköztárát bővítve a tudományosság fejlesztéséhez járulnak hozzá. Azonban a puszta tudományos vizsgálódáson túl fontos gyakorlati, illetve filozófiai feladatok is vannak.

A kapitalista viszonyok kiterjedése a tőkés – munkás viszony általánossá válását is jelenti, amikor például az állam maga is tőkésként viselkedik, vállalatként üzemeltetve intézményeit.

Ennek, valamint a kapitalizmus szükségszerűen átmeneti jellegének tudatosítása túlmutat a puszta tudományon, a társadalmi lét ontológiájának újabb marxista rekonstrukcióját igényli.

Evolúcióelméletet és ökológiát tanítok idestova 45 éve, mégis otthon éreztem magam a konferencián és sajnáltam, hogy kimaradtam az első napból. Az ilyen rendezvények növelik a bizalmat, hogy a táguló körben folyó eszmecserék segítenek kitörni az elszigeteltségből és közismerté válhatnak világunk, aktuális helyzetünk marxista, dialektikus elemzései itthon is.