Találós kérdés: mi lehet az, amire óriási az igény, ami óriási segítség, óriási dolog és egyben óriási siker; amilyen a világon nincs, és ami az egész világon már most egyedülálló, de most még inkább egyedülálló lesz? Ezek a jelzők és kifejezések mind-mind szó szerinti idézetek Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár csütörtöki kormányinfón tartott szűk félórás előadásából, amelyben a Fidesz családtámogatási rendszereit, azon belül is leginkább a két- és háromgyermekes, valamint a 30 éven aluli anyák személyijövedelemadó-mentességét méltatta teleshopos marketingkommunikációt megszégyenítő érveléssel.

Találhatunk-e hibát olyasvalamiben, ami ennyire fokozhatatlanul szuper? Ez ízlés kérdése is persze, és a kritikát onnan is kezdhetjük, hogy a társadalom felső negyede nyerhet annyit az újonnan bejelentett szja-mentességen, mint az alsó háromnegyed összesen. De ha nem is vagyunk telhetetlenek – hiszen a Fidesz tulajdonképpen legkésőbb a csok óta következetesnek mondható abban, hogy a gazdag családok a nyertesei a családtámogatási kedvezményeknek –, akkor is érdemes megnézni, hogy akár a fő támogatási elv megváltoztatása nélkül,

„apróbb” korrekciókkal még olyan anyák is élvezhetnék ennek a típusú segítségnek az előnyeit, akik az átlagnál valamivel jobban rászorulnak.

Ezt abból láthatjuk, hogy márciusban – kapva Orbán Viktor saját februári évértékelőjén tett bejelentésén – a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) fogyatékos emberek öt másik országos szövetségének támogatásával arra kérte levélben a miniszterelnököt, hogy 2025 októberétől – tehát a háromgyermes anyáknak járó mentesség jelzett bevezetésének dátumától –  a fogyatékossággal élő gyermeküket otthonukban nevelő édesanyák is részesüljenek a személyijövedelemadó-mentességben az édesanya korosztályától és a gyermek korától és számától függetlenül. 

Javaslatukat azzal indokolták, hogy

„az szja-mentesség biztosítása elismerése lenne az édesanyák napi 24 órában tanúsított többes helytállásának, ami a fogyatékos gyermek állapotából adódóan akár élethosszig tart. A felnőtté válással ugyanis a fogyatékossággal járó szükségletek és szülői feladatok nem szűnnek meg, sőt egyre nehezebb körülmények között kell teljesíteniük. Különösen, ha a gyermeket egyedülálló édesanya neveli.”

Amint azt levelükben is említik, itt is érdemes kiemelni: a fogyatékossággal összefüggésben általában olyan többletkiadások merülnek fel a családoknál, amelyek rendkívüli mértékben megterhelik a család költségvetését. Például egy fogyatékossággal élő gyermeknek és felnőttnek elemi szüksége van olyan szolgáltatásokra, amelyeket a szülőnek kell megvásárolnia, mert a társadalombiztosítás nem vagy nem a szükséges mértékben támogatja, mint a gyógypedagógiai szolgáltatások, ellátások, a fejlesztés, gyógytorna, a gyógyászati segédeszközök, otthoni személyi segítés. Ami pedig az szja-kedvezmények kapcsán fent említett vagyoni különbségeket illeti: az érintett anyák a leggyakrabban nem válogathatnak a munkalehetőségek közül, ezáltal munkájuk díjazása is sokszor alatta marad a többi munkavállaló fizetésének.

A MEOSZ a nyilvánosan elérhető felületeiken nem számolt be a levelükre érkező miniszterelnöki válaszreakcióról, ugyanakkor a kormány – ha nem is személyesen Orbán Viktor, „csak” Fónagy János államtitkár – Oláh Lajos DK-s képviselő írásbeli kérdésére csütörtökön elárulta álláspontját a javaslatról. 

A konkrét kérés várható módon süket fülekre talált,

Fónagy ugyanakkor igyekezett hangsúlyozni, hogy ennek ellenére a kormány számára igenis fontosak a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő családok. Legfőbb érve egy 2023-ban bevezetett intézkedés volt, amely szerint az érintett családok családok „jelenleg  (eltartottanként – a szerk.) havi 66 670 forinttal” növelt összegben vehetik igénybe a családi (adó-)kedvezményt. Sőt, idén július 1-től az 66 670 forintról 100 000 forintra bővítik ugyanezt a típusú kedvezményt. 

Mindez remekül hangzik, ámde Fónagy azt már nem cizellálja – amit a NAV honlapja azért megtesz, sőt általában a kormánykommunikáció is transzparens ezzel kapcsolatban –, hogy ezek az összegek nem az eltartottról gondoskodó személynél maradó pénzt jelölik, hanem azt a mértéket, amivel az ő adóalapjuk csökken. Vagyis ezeknek az összegeknek a magyarországi egységes szja-nak megfelelően a 15 százaléknyi része lesz az, amit a kedvezményben részesülők a családi kasszában tarthatnak. Magyarul ha egy eltartott személy után júliustól 100 ezer forint lesz az adókedvezmény, plusz ha az eltartott személy tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermek, még egyszer ugyanennyi jár majd, akkor arra jutunk, hogy

a MEOSZ átfogó szja-mentességről szóló javaslatával szemben a kormány nettó kétszer tizenötezer (!) forintnyi adókedvezménnyel érvelt.

Valójában talán abból a szempontból felesleges is a számolgatás, hogy gyakran feloldhatatlan ellentmondás feszül még a részmunkaidős munkavállalás és a tartósan beteg hozzátartozó otthoni ápolása között is, innentől pedig szinte mindegy, hogy egy ilyen helyzetben élő anya jövedelemadójának mekkora részéről kegyeskedik lemondani az állam, mert amúgy sem fogja tudni munkabérből kompenzálni az ellátórendszer fentebb sorolt hiányosságait. A lehetőségek persze a beteg vagy fogyatékkal élő családtag állapotától függően eltérhetnek, és a MEOSZ arra is kitér, hogy egy ilyen kedvezmény fontos eszköze lehetne annak, „hogy az érintett anyák ne szoruljanak ki tartósan a munkaerőpiacról és ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe.” Mindezzel együtt MEOSZ vonatkozó bejegyzése alatti kommentek között joggal vetődik fel: 

„0-24 órás ápolás mellett még kint is dolgozzunk? A Gyod (gyermekek otthongondozási díja – a szerk.) amúgy is adómentes. Inkább a fot (fogyatékossági támogatás – a szerk.) megduplázásáért kellett volna lobbizni, aminek mindenki örül.”

S valóban ez a két, nem munkajövedelem-függő támogatás lenne az, amivel tényleg levegőhöz juthatnának a szeretteiket otthon ápoló családtagok (nem csak az anyák).  Emlékezetes, hogy hosszú és fáradalmas küzdelem után civileknek sikerült elérniük 2018-ban, hogy a következő évtől bevezették a gyod-ot, egy valódi, rászorultsági alapon, feltétel nélkül járó állami támogatást, ami 2022. január 1-től a minimálbér szintjére emelkedett. Azonban azok, akik nem kiskorú gyermeküket, hanem más családtagjukat, hozzátartozójukat (szüleiket, párjukat, testvérüket stb.) ápolják otthon, ők továbbra is méltatlanul – sőt megalázóan – keveset kapnak azért a munkáért, amit minden egyes nap, 24 órán keresztül végeznek. A MEOSZ mostani szja-javaslata egyébként ugyancsak kiemeli, hogy az ápolt gyermekek fogyatékossággal járó szükségletei és szülői feladatok a felnőtté válással nem szűnnek meg. 

A MEOSZ javaslata tehát nem annyira valódi, rendszerszintű megoldást céloz, sokkal inkább a NER realitásából indul ki: ha már a mindenkori fideszes társadalompolitika csak gyeremeket nevelő anyákban tud gondolkodni, akkor legalább kapjanak azok is, akik tényleg rászorulnak.