Március 15. bebizonyította: a gyűlési és utcai mozgósítási matematikát immár rendre nem a Fidesz, hanem a Tisza nyeri. A belpolitikai ajánlat egyértelmű és jó: a leépülő szociális állam megmentését ígéri a Tisza Párt és vezére. Ugyanakkor ez az ajánlat éles konfliktusban áll a felvázolt külpolitikai programmal: ha ugyanis az EU és a NATO „jó fiúivá” akarunk válni egy elképzelt Tisza-kormány alatt, akkor a jóléti állam álmát éppen, hogy el kellene engednünk a tank-, ágyú- és lövedékgyártás oltárán.

Ez volt ugyanis a nemzeti ünnep ellenzéki vezérszónoklat által felvázolt, sematikus külpolitikai ajánlat lényege. Magyar kevés szót ejtett ugyan erről, de néha-néha felröppent a gondolat: Európai Ügyészség, romániai mintára hazai korrupcióellenes főügyészség, népszavazási kérdések Magyarország EU- és NATO-tagságáról (úgy, hogy hivatalosan ezeket még Orbán Viktor sem kérdőjelezte meg) vagy tagságunk egy „erős Európában”.

A vulgáris párhuzammal csak „Szent István vagy Dzsingisz kán”-ként leírható ajánlatban szó szerint semmi új nincs.

Az István, a király „rockoperában” már a kései kádári pártállam is úgy érvelt a saját hatalma és fontossága mellett, hogy a „lázadó” és kissé ázsiai külsejű „pogányok” helyett a szakértő és a Nyugattal is jó viszonyt ápoló István király a példaképük, aki végül a nyugati kereszténységhez erőszakolja hozzá a mindig renitens és a jót csak nem akaró, konok magyarokat.

De a Tisza mostani, tavaszi hadjáratának ugyanígy előképe lehet a 2007-2008-ban kormányra készülő Orbán Viktor is. Ő hasonlóan Magyar Péterhez szociális ügyekről kérdezte volna ki a magyar szavazókat, bár ezt még a valódi referendum intézményével az engedékenyebb, régi, köztársasági rendszerben, míg Magyar inkább lényegében konzultálna. Ezenkívül pedig előbbi rendszeresen azt hangsúlyozta, „a szabadság Nyugatról, az olaj pedig Keletről” érkezik hazánkba. Tehát a nyugatos külpolitika és a jóléti ígéretekkel tűzdelt belpolitikai program tandemje egyszer, az MSZP-SZDSZ kormány ellen már hozott elsöprő győzelmet, igaz, akkor éppen a mára Nyugat-kritikus és a szociális állammal mit sem törődő Fidesznek.

A kérdés az, nem korlátozza-e a Tisza és Magyar Péter saját mozgásterét azzal, hogy ezt a fajta retorikát újítják fel. A civilizált Nyugat és despotikus, sötét Kelet ellentétbe állítása nem csupán 1984 óta része az itthoni politikai képzeletnek, de gazdaságilag egészen tarthatatlan 2025-ben, a dollár mint legfőbb globális tartalékvaluta visszaszorítása és a kínai, délkelet-ázsiai, sőt indiai gazdaság felemelkedése közepette ehhez a régebbi, integrációs gondolathoz ragaszkodni.

Ebben a tekintetben a Tisza üzenete ugyan lelkesíthet tömegeket, de lényegesen nem tér el attól, amit az elmúlt 15 évben Bajnai Gordon, a DK, később a „középre húzó” Jobbik és Vona Gábor, majd a közös ellenzéki jelölt Márki-Zay Péter is szorgalmazott.

Fontos az is, hogy Magyar Péter feltűnése és első kampánya idején, 2024 nyarán még nem igazán kívánta egy az egyben lemásolni az addigi antiorbánista választási üzeneteket és taktikát, inkább az addig ásott árkok fölé próbált pallókat építeni az ukrajnai háború kérdésében, például akkor még a béketárgyalás és a hadisegély korlátozása mellett tette le a garast.

Azóta persze a Tisza az EP-be került, sőt, a jobboldali és éppen a nagy európai fegyverkezést is támogató Néppárt tagszervezete lett. Így nyilván valamiféle középutas külpolitika már annyira nem tartható. Tény az is, hogy önmagában ez még nem feltétlenül rontja Magyar Péter választási esélyeit a jelenlegi politikai hangulatban.

Ettől még súlyos kérdésként vethető fel, miféle módon képzeli el Magyar Péter a közoktatás, közegészségügy, nyugdíjrendszer, szociális ellátórendszer lényeges újjáépítését és megerősítését abban az esetben, ha pártcsaládja, az Európai Néppárt – sőt más fősodratú európai pártcsaládok és kormányok is – a teljes újrafegyverkezés és ezzel párhuzamosan a szociális állam leépítése mellett tör pálcát.

Erre a kérdésre a Tiszának a következő egy évben választ kell adnia, az pedig önmagában nem elég, hogy az ellenzék vezetője felszólítja Orbán Viktort és köreit arra, hogy készüljenek a börtönre, vagy felemlegeti, hogy ezek az emberek ugyancsak a szociális állam maradék morzsáinak felszippantására és privatizálására, illetve fegyverkezésre készülnek – hiszen ezt már jóformán mindenki tudja ebben az országban.