Gyilkosság áldozata lett az a 31 éves, VI. kerületi nő, akinek az eltűnését még 2024 májusában jelentették be, miután több hete elérhetetlen volt. A rendőrség – miután októberben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya vette kézbe az ügyet – arra jutott, hogy a nőt megölték, volt barátja, a 38 éves M. Viktor pedig kilenc hónappal később, február 16-án be is ismerte az ügyet a kihallgatása során.

A rendőrségi közlemény szerint a férfi 2024. április 7-én közös albérletükben olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe, majd a holttestet egy barátja, a 36 éves L. Csaba segítségével elrejtette a XVII. kerület egyik fás-bokros részén. Noha a rendőrség speciálisan kiképzett kutyával kutatja át a területet, egyelőre nem találták meg a nő földi maradványait.

A gyilkosság szomorú mintázatba illik: rendszeresen gyilkol meg nőket aktuális vagy volt partnerük. Az elkövetők az összes ismert esetben férfiak.

Tavalyról ezzel az esettel együtt eddig 18 nőgyilkosságról értesültünk, idén pedig egy hónapon belül három került nyilvánosságra. Ezek közül az V. kerületi japán nő meggyilkolása kavart akkora port, hogy a rendőrség is kénytelen volt reagálni. A sajtó – köztük lapunk – ezen ügy kapcsán is részletesen tárgyalta a hatóságok hibás működését, majd nőjogi szervezetek február 8-án tüntetést tartottak, követelve a rendőrképzés átalakítását. Hangsúlyozták: amíg nincs semmilyen tudása a rendőröknek a nők elleni erőszak természetéről, jeleiről, megelőzéséről, addig a nők életveszélyben vannak. Ezután a rendőrség 11-én nyilvánosan elismerte, hogy hibáztak – az V. Kerületi Rendőrkapitányságon pedig összesen öt fővel szemben fegyelmi eljárást rendeltek el –, és bocsánatot kért a témával kapcsolatos, vállalhatatlan szintű kommunikáció miatt.

Bár a rendőrség azt ígérte, hogy komolyabb figyelmet fordítanak a párkapcsolati erőszak megelőzésére és felderítésére, valamint több rendőrt köteleznek érzékenyítő tréningen való részvételre, ezek módja egyelőre nem világos. A témában tartott sajtótájékoztatón az újságírók nem kérdezhettek, pedig nagyon nem mindegy az érzékenyítés módja. Az eddigi érzékenyítő programok nem úgy tűnik, hogy hatékonyak lennének, az intézményi árulás – vagyis, hogy a nők védelmére hivatott intézmények nem végzik a munkájukat, vagy éppenséggel kontraproduktívak – továbbra is a rendszer alapvető jellegzetessége. Nem mai jelenség, hanem évtizedes tendencia.

A nők elleni erőszakról más országokkal ellentétben Magyarországon nem készülnek hivatalos statisztikák, ráadásul a rendszer számos hiányossága miatt kevés eset kerül a hatóságok látóterébe. A magyar nők helyzetéről csak egy tavalyi európai szintű átfogó  kutatásból kaphatunk képet.

A kutatás lesújtó eredményeket tár elénk.

Toronymagasan a magyar nők szenvednek el a legnagyobb arányban lelki vagy fizikai erőszakot, fenyegetést és/vagy szexuális erőszakot a partnerüktől. Míg az európai átlag 31,8%, a magyar nők több mint fele, 54,6%-a élt már bántalmazó kapcsolatban, írtuk novemberi cikkünkben.

Az pedig sokatmondó, hogy míg a rendőrség – legalábbis szavakban – megbánást tanúsított, és jelezte, hogy ismét előveszik azokat a nők elleni erőszak ügyeket, amelyekben az elmúlt egy évben a nyomozást bűncselekmény vagy bizonyíték hiányára alapozva megszüntették, a zaklatásokról, bántalmazásokról szóló bejelentéseket pedig komolyabban veszik, a kormányzati kommunikáció továbbra is a régi, káros panelekből építkezik.

Gulyás Gergely miniszter a januári, V. kerületi – a rendőrség által először balesetként kezelt –  nőgyilkossággal kapcsolatban egy korábbi kormányinfón úgy fogalmazott, hogy „ez egy nehéz terület, mert egy volt házasságon belüli viszony kapcsán történt a feljelentés. Gulyás szerint nagyon nehéz, mert »az ilyen jellegű bejelentések egy jó… egy része nem megalapozott«, és olyan is van, hogy a bejelentő maga vonja vissza bejelentést.”

Később ugyan Vitályos Eszter kormányszóvivő „zéró toleranciát” hirdetett a nők elleni erőszakkal szemben, de semmiféle kormányzati felelősségről, konkrét intézkedésekről nem beszélt. Vitályos a rendőrség felelősségét hangsúlyozta, és hogy az V. kerületi eset világított rá a hiányosságokra.

Fontos első lépés, hogy a rendőrség együttműködési szándékát fejezte ki a nőjogi szervezetekkel, ugyanakkor ennél átfogóbb intézkedésekre van szükség. Ameddig a kormány nem veszi komolyan a nőgyilkosságokat és a nők elleni erőszakot, aligha érhető el rendszerszintű változás.

Fontos hozzátenni, hogy az V. kerületi eset alaposabb kivizsgálásában és a rendőrség beismerésében is tagadhatatlan szerepe volt a nyilvánosságnak, a közfelháborodásnak, ami sokadszor is rávilágított, hogy nem szabad a nőgyilkosságokra elszigetelt drámákként tekintenünk, hanem olyan közös, társadalmi problémaként, amely ellen együtt kell fellépnünk.