Hogyan segítheti tagjait a lakáshoz jutásban egy szakszervezet? Milyen eszközei vannak az üresen álló lakások és az otthont kereső dolgozók összekötésében? Mikor érdemes lakásügynökséget alapítania, és mire jó ez az eszköz? Hogyan lesz hatékony egy ilyen projekt? Hogyan kapcsolódjanak az önkormányzati bérlakások rendszeréhez? 

Ezekre a kérdésekre válaszol az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) és a Budapest Intézet legújabb kiadványa. Az „Útmutató szociális lakásügynökség létrehozásához szakszervezetek számára” című kézikönyvet január 22-én, két kerekasztal kíséretében mutatták be a lakhatási szervezetek.

Az állami lakáspolitikát nem válthatja ki, de sokaknak nagy segítség

Az első kerekasztalon a kiadvány elkészítésében közreműködő szervezetek ismertették annak hátterét és főbb megállapításait. Szaniszló Judit, a 2016-ban indult Lakhatást most! Lakásügynökség koordinátora elmondta, a szakszervezetekre fókuszáló kézikönyv ötlete azután fogant meg, hogy a szociális alapon működtetett lakásügynökségnél észrevették, sok olyan felajánlás érkezik, amit az ő ügyfeleik nem engedhetnek meg maguknak, de komoly segítséget jelentenek azok számára, akiknek bár van pénzügyi forrásuk lakhatásra, de így sem tudják megfizetni a piaci árakat. Ezek a felajánlók ugyanis a piacinál 15-20%-kal alacsonyabb áron adnák az ingatlanokat bérbe, és nem szükséges kauciót sem fizetni.

„Voltak olyan magántulajdonú lakásfelajánlások, ahol szociális alapon nem tudtuk meghirdetni ezeket, viszont tudtuk, hogy van rá igény. Szociális munkások által alapított szervezetként pontosan látjuk, hogy a szociális szférában dolgozók milyen lakhatási nehézségekkel küzdenek. Innentől kezdve magától értetődő volt az ötlet, hogy olyan szakszervezettel vesszük fel a kapcsolatot és dolgozunk együtt a rendszer kitalálásán, amelyik szociális munkásokat tömörít”

– fogalmazott Szaniszló, hozzátéve, hogy így a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetét (SZÁD) keresték meg, akikkel három éve dolgoznak együtt. Ez idő alatt több tucat lakást kezeltek, kezelnek ma is, és rengeteg tapasztalatot szereztek, amit megosztásra érdemesnek találtak.

A kiadvány egyik szerzője, Váradi Balázs, a szakpolitikával foglalkozó Budapest Intézet vezető kutatója, közgazdász kiemelte, hogy a lakásügynökség nem egy univerzális, ingyenes „csodamegoldás” a súlyos lakhatási problémák kezelésére – tehát az állami lakáspolitikát nem válthatja ki –, de olyasmi, ami viszonylag kis befektetéssel érezhetően tud enyhíteni bizonyos problémákon.

„A lakásügynökségtől nem lesz sok tízezer lakás, a meglévő lakások bére nem lesz negyedannyi, mint amennyi volt. Nem oldja meg a szegénység, a társadalmi mobilitás, a hajléktalanság kérdését, tehát nem egy csodamegoldás, hanem egy nagyon célzott, speciális esetben tud javítani a helyzeten, méghozzá más lakáspiaci megoldásokhoz képest kevés pénzért.”

Hiszen a lakhatási válság nem csupán a hajléktalanságban élőket, hanem a bérből élőket is súlyosan érintheti, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a munkahelyük közelében béreljenek lakást. A lakásügynökségi modell segít összekapcsolni őket az üresen álló lakások tulajdonosaival, akik hajlandóak kevesebb pénzért kiadni lakásukat, és cserébe megszabadulnának attól a jogi, műszaki, adminisztrációs tehertől, amit egy lakáskiadás egy magánember számára jelent. 

„Itt nem szivart pöfékelő multimilliomos háziúrt kell elképzelni,

hanem valakit, aki megörökölte a nagymamája lakását, és el kell döntenie, most mit kezdjen vele, vagy valakit, aki elmegy Ausztriába dolgozni, mert máshogy nem tud megélni, és üresen marad a lakása, vagy összeköltözik az élete leendő párjával, de azért még nem egészen biztos, hogy egy helyen fogják leélni az életüket…”

A lakásügynökség világos, méltányos feltételekkel, kevesebb kockázattal, adott esetben kaució és hátrányos megkülönböztetés nélkül segíthet egymásra találni a két félnek. 

A szakszervezetekbe vetett bizalom az egyik legfontosabb fegyvertény

A kihasználatlan lakásállomány mellett az ügynökség kezében fontos erőforrás az üzemeltető szervezetbe vetett bizalom – ami az önkormányzatokkal, nagy múltú civil szervezetekkel és a szakszervezetekkel szemben is fennállhat. Ez a bizalom az alapja a működésnek, aminek köszönhetően a felek elhiszik, hogy ez nem egy rablószervezet, hanem betartja a szavát, rendes szerződések lesznek kötve. 

„Ha én a lakás kiadója vagyok, akkor például bízhatok abban, hogy ha az a feltétel, hogy három vagy hat hónappal felmondva ugyanabban az állapotban visszakapom a lakást, akkor tényleg visszakapom.

Ha én bérlő vagyok, akkor bízhatok abban, hogy olyan feltételekkel, olyan lakbérért, esetleg olyan plusz segítséggel kapom meg a lakást, amit ez a szervezet ígért”

– szögezte le Váradi.

„A legértékesebb szolgáltatás [az alacsonyabb bérbeadásért cserébe] a garanciavállalás, legyen az a lakbér vagy másfajta költségek tekintetében”

– fűzte hozzá Kovács Vera, a beszélgetés moderátora. 

A szakszervezetek előnye az is Váradi elmondása szerint, hogy tagsággal és munkáltatókkal, vállalatokkal is van meglévő kapcsolatuk – ebből fakadóan tudhatják, kiknek van üresen álló lakása. Emellett az is előny, hogy a szakszervezeteknek általában van jogászuk, aki tud segíteni szerződések előkészítésében. És persze – bár ez egyre ritkább – a szakszervezetek saját ingatlanvagyona is bekerülhet a lakásügynökség portfóliójába. A szakszervezet számára ez nemcsak lehetőség a tagok lakhatással kapcsolatos problémáinak enyhítésére, de a tagok számának – így a munkavállalók szervezettségének – növeléséhez is jó alapot adhat.

Csepregi Dorka, a gazdasági demokrácia elvei szerint működő szervezetek támogatásával és létrehozásukkal foglalkozó Szolidáris Gazdaság Központ (SZGK) munkatársa emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban a kormány által is napirendre tűzött lakhatási válság egyre több embert érint súlyosan: a dolgozók az albérletárak miatt nem tudnak ott munkát vállalni, ahol több lenne a lehetőség, így a válság erősítheti a fluktuációt a munkahelyeken.

Amíg az önkormányzati lakásügynökségek limitált célcsoporttal, elsősorban helyben élőkkel foglalkoznak, addig egy szakszervezeti ügynökség teljesen másik csoportot is elér – akár egy adott munkahely közelében is segíthet a városba munka miatt költöző dolgozóknak. A lakhatási válságra adható közösségi válaszokról az SZGK a koronavírus válság kapcsán a Mércén korábban bővebben is írt.

Váradi Balázs elmondta azt is, hogy Magyarországon európai összehasonlításban rendkívül magas a saját tulajdonú lakások aránya és viszonylag szűk bérlakásszektor, ami megnehezíti a társadalmi mobilitást. Ellenpéldaként említette Németországot, ahol fordított az arány, jóval több a bérlakás, mint az öröklakás. Ráadásul itthon a kicsi bérlakáspiac jelentős része is szürkén, írásos szerződés nélkül, adóelkerüléssel, szegregációs problémákkal működik.

Romaként nagyon nehéz itthon lakást találni, de a lakáskiadók számára már egy gyermek vagy kutya is elrettentő lehet.

Váradi szerint fontos előrelépés lenne ezen a téren, ha a kormány az ígéretének megfelelően valóban kifehérítené a szürke piacot, ez a civil lakásügynökségek pozícióját is javítaná, hiszen az adócsalás nyújtotta előnyökkel ők sem tudnak versenyezni.

„A lakhatással egy szakszervezetnek foglalkoznia kell”

A kiadványbemutató második kerekasztal-beszélgetésén a szakszervezetek és a szakszervezeti szövetségek képviselői beszéltek a hazai lakhatási válságról, annak tagságukra gyakorolt hatásairól, valamint a lakásügynökségi modell számukra adaptálható formáiról.

Dvorácskó Balázs, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) titkára elmondta, a konföderációban 2019-20 körül kezdtek el igazán foglalkozni a lakhatás kérdésével, akkor mérték fel a tagszervezetekkel együttműködve azok tagságainak lakhatási helyzetét, igényeit. A megkérdezett – különösen a közszférában elhelyezkedett –munkavállalók nagyon pozitívan fogadták, hogy a szakszervezet a lakhatás kérdésére is figyelmet fordít, többen ennek nyomán be is léptek.

A szakszervezeti vezető úgy látja, ahogy az élet más területein, úgy a munka világában is rövid idő rengeteg változás ment végbe: még a stabilnak hitt ágazatokban is elképesztő fluktuáció van a munkahelyeken földrajzi tekintetben is, egyre többen költöznek, váltanak lakóhelyet a jobb lehetőségek és a megfizethető lakhatás miatt.

„Ezzel egy szakszervezetnek foglalkoznia kell, feladata van vele.”

Dvorácskó arról is beszámolt, hogy az osztrák szakszervezeti szövetséggel is közös munkába kezdtek évekkel ezelőtt, akik a 60 éve működő rendszerben 300-400 ezer ingatlant tartanak fenn az állami transzferek, jogszabályok és a költségvetési törvény segítségével. A rendszer olyannyira népszerű a lakosság körében, hogy egyetlen politikai erő sem mert hozzányúlni – legalábbis eddig. Ahhoz, hogy Magyarországon az ehhez hasonló komplex lakhatási megoldások fenntarthatóak legyenek, szintén arra lenne szükség, hogy ezeket politikai erők tudatosan képviseljék, hangsúlyozta Dvorácskó. 

Scheer Ferencné Éva, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) ügyvivője a szakszervezet ULE-val való 2 éves együttműködését gyümölcsözőnek nevezte, a közös munkának köszönhetően ez idő alatt 5 tagjuk, többek között egyedülálló anyák számára tudtak lakhatást biztosítani. Ráadásul több alkalommal olyan problémákra is sikeresen tudtak megoldást találni, amik a piaci alapú lakáskiadásnál különösen nehezen megugorható akadályt jelentenek, így egy tagjuk mozgássérült férje számára akadálymentesíteni tudták az egyik ingatlant.

A BDDSZ nagyjából 2000 fős, aránylag nagyszámú tagsággal rendelkezik, így a beérkező lakásfelajánlásokat mindig a helyi viszonyokat és

a dolgozók igényeit jobban ismerő titkároknak és bizalmiknak küldik ki, nem pedig felülről döntenek róluk.

Legendi Mónika, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) elnökségi tagja elmondta, hogy a lakásügynökségi programba való bekapcsolódásukkal egy időben éppen egy kollektív szerződéskötés előtt álltak az egyik legnagyobb tagszervezetükkel, akik között felmérték a lakhatási helyzetet. A felmérésből az derült ki, hogy a kollégák a bérük közel 50%-át költik lakhatásra, vagyis ennyit fordítanak albérletre vagy hitelfizetésre. Ez a rendkívül magas arány is megerősítette őket abban, hogy szükség van a helyzetet enyhítő programra. Három éve dolgoznak együtt az ULE-val, és egyelőre 10-12 kiadott lakásnál tartanak, amelyek albérleti díja 85-100 ezer forint körül alakult.

Havas Bence, Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) munkatársa szerint mindezek mellett nem elhanyagolható tény, hogy a szakszervezetek sok szempontból egyre nehezebb helyzetbe kerülnek Magyarországon, egyre szűkülő erőforrások mellett kell az alapfeladataikon – helyi munkafeltételek javítása, bértárgyalások, tagszervezés, stb. – túl reagálniuk a dolgozói igényekkel megjelenő újabb kihívásokra. Miközben fontosnak tartják a lakhatás kérdését, a több szakszervezetet átfogó szövetségi struktúrának is megvannak a maga kihívásai:

„Az is idő, amíg az egész struktúra elköteleződik olyan módon, hogy amellé kapacitást is tudjon tenni. Napirenden van ez a téma nálunk, készül a felmérés, dolgozunk újabb programokon (…), [de] ez egy lassabb építkezés”

– fogalmazott Havas. Egyelőre úgy látják, hogy az ő tagszervezeteiknél némileg jobb a helyzet, mint például a szociális ágazatban dolgozók körében, de jelentős részüknek szintén nem megfelelő a lakhatási helyzete, főként a saját tulajdonú ingatlanok nem megfelelő minősége jelent a tagok számára napi szintű problémát, így jelenleg elsősorban az energiahatékonysági fejlesztésekkel foglalkoznak. A lakásügynökségekhez való csatlakozástól a társaikhoz képest még messzebb állnak, de úgy véli, hogy az SZGK-val együttműködve később ők is afelé terveznek mozdulni.

A kormány újabb bevezetett eszközeivel szemben – mint a munkáshitel vagy cafetériába épített lakhatási támogatás – Havas igencsak szkeptikus, ebben a beszélgetés többi résztvevője is osztotta a véleményét. 

„Érzi a kormányzat, hogy valamit kéne csinálni, de azért nem akarja nagyon megbolygatni a tőke-munka viszonyt, és ebből lesznek a kisebb és megkérdőjelezhető ötletek.”

Addig is a lakhatási nehézségeket az üzemi egyeztetések tárgyává lehet tenni, és a munkáltatókat rá lehetne szorítani a nagyobb szerepvállalásra a dolgozók lakhatásának területén.