Aligha valószínű, hogy tavaly ilyenkor bárki is arra gondolt volna, hogy idén a közvélemény-kutatási adatok alapján lesz olyan párt, amely képes a Fideszéhez mérhető támogatottságra szert tenni. Mégpedig olyan módon, hogy szemmel láthatólag a Fidesz is veszít, a több, mint egy évtizeden át szilárdnak látszó szavazóibázisából.

Ezeket a felméréseket ugyan sok kritika éri, és a parlamentáris rendszerekben általában megfigyelt jelenség, hogy a kormányárt a ciklus közepén veszít a népszerűségéből. A júniusi európai parlamenti választások eredményei alapján azt mégis biztosan állíthatjuk, hogy

idén komoly változások történtek a magyar politikában, és az ellenzéki tábor mellett a kormánypárt szimpatizánsai körében is.

Ugyanis az eddig létezett nagyobb elenzéki pártok támogatottsága jóformán összeomlott, és a Tisza olyan választókerületekben is több szavazatot szerzett a Fidesznél június 9-én, ahol korábban a Fidesz gond nélkül győzni tudott. Magyar Péter és a Tisza párt eredménye kapcsán azonban felmerül a kérdés, hogy miért volt képes ez a kiábrándult fideszes, piac- és „nyugat”-párti konzervatív erő arra az EP választáson, amire a másik kiábrándult fideszes, piac- és „nyugat”- párti konzervatív (Márki-Zay Péter) a 2022-es országgyűlési választásokon nem.

Aki nem gyurcsányozta össze magát

Bogatin Bence kollégánk remek riportja Magyar Péter zalaegerszegi májusi kampányeseményéről hasznos szempontokat szolgáltat a kérdés megválaszolására. A riport megállapítása szerint hiába volt a kampánygyűlés messzemenőkig hasonló azokhoz, amelyeket Márki-Zay Péter tartott pár évvel ezelőtt ugyanott, a közönség mégis jobban díjazta Magyar Pétert. Az is kiderült, hogy az embereknek azért szimpatikusabb ez a mostani Péter, mert kevésbé gyurcsányozta magát össze. (Vö.: „Maradt középen, nem ment el a Gyurcsány irányába.” Vagy: „Nem a begyöpösödött társaság próbálja felvenni a harcot Orbán ellen.”)

Bár kétségkívűl sok mindenben különböznek egymástól a Péterek, az ellenzéki összefogás nem pusztán Márki-Zay szeretetprogramján, vagy Magyar vasakaratán múlott. Ahogyan az sem, hogy Magyar Péter képes  volt az ellenzéki pártok infrastrukturája, és támogatóik felé tett gesztusok nélkül a Fideszével összemérhető támogatottságot felépíteni. A Tisza Párt szereplése ugyanis elképzelhetetlen lenne a ‘22-es és idei választások között végbement gazdasági gyengülés nélkül, ami a Fidesz szavazóbázisát is egyre jobban befolyásolja.

De mi volt a NER eddigi ajánlata?

A Fidesz stabilitása annak volt köszönhető, hogy sikeresen oldotta meg a Magyarország világgazdasági pozíciójából adódó feladványt^[1]. Ez abban áll, hogy hazánk tőkeszegény, ezáltal külföldi tőkebehozatalra szoruló, félperifériás gazdaság („kicsi és nyitott ország”, ahogy Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter is jellemezte).

A 2010 előtti MSZP-SZDSZ kormányzat a gazdaság legtöbb területén elsősorban a külföldi tőkének tett kedvezményeket annak reményében, hogy a nemzetközi cégek befektetései munkahelyeket teremtsenek az országban. Ehhez képest a Fidesz amellett, hogy bizonyos ágazatokban – mint a járműipar – továbbra is a külföldi tőkének tesz jelentős kedvezményeket, addig más szektorokban helyzetbe hozta a hazai tőkét, valamint a kis- és középvállalkozásokat. (Ilyen szektorok a média, energia, távközlés, a bankszektor bizonyos részei, valamint az építőipar.)

A hazai tőkének tett kedvezmények miatt a 2010-es évek közepétől kezdődő globális gazdasági fellendülés, valamint az európai uniós források segítségével jelentős pénzek kerültek a vállalkozásokhoz. A CSOK-on, és a babaváró hitelen keresztül pedig a középosztálybeli családokhoz.

Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy az újraiparosításnak (amit az tett lehetővé, hogy a nyugati autógyárak költségcsökkentés miatt a kifutó technológiák termelését Kelet-Európába helyezték át), valamint az építőipar pörgetésének köszönhetően új munkahelyek garmadáját teremtették. Tehát

hiába kárvallotjai például a munkások a Fidesz-kormányzatok gazdaságpolitikájának, azok számára, akik 2010 előtt munkanélküliek voltak, a kizsákmányoló gyári munka gyakran előrelépésként értelmeződött.

Ahogyan a formális munkaerőpiacról kiszorult emberek esetében a közmunka is sok esetben a „feleslegességből” a társadalomba való visszatérés érzetét adta meg.

Mindezekből látszik, hogy a Fidesz az EU-s forrásokat, és a kedvező gazdasági környezetet sikeresen használta arra, hogy több társadalmi csoportot is integráljon a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Ez köszön vissza a 21 kutatóközpont azon megállapításaiban is, amelyek szerint a Fidesz népszerűségét legnagyobb mértékben a gazdasági alapú szavazás magyarázza, tehát az, hogy az emberek mennyire bizakodóak a saját anyagi helyzetükkel kapcsolatban.

A Fidesz azokról sem „feledkezik meg”, akik kárvallotjai a rendszernek (tehát a gazdasági szempontból rosszabbul járt szavazókról): a csúcsra pörgetett jobboldali identitáspolitikával szimbolikusan kompenzálja^[2] azokat, akik lehet, hogy rosszabbul élnek, „de legalább magyarok, és nem b*zik” és még a migránsoktól is megvédi őket a kormány. (Nem is tudják milyen jó dolguk van…)

A középosztály lázadása

Az idei év abban különbözött a ‘22-es választási évtől, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kedvezményezettjei számára is érzékelhetővé vált az évek óta tartó gazdasági lassulás. Elég csak a CSOK és a babaváró hitel tavalyi átalakítására gondolni, amelyeknek köszönhetően idén már jóval kevesebben vehették ezeket igénybe. De még világosabban meghatározható a kormány politikai felelőssége az EU-s források visszatartásának esetében, aminek köszönhetően pont a Fidesz által eddig helyzetbe hozott és feltőkésített vállalkozásoknak kellett amiatt aggódni, hogy a Brüsszellel folytatott hadakozás miatt ritkulhatnak az uniós forrásokból finanszírozott megrendelések.

Tehát Márki-Zay Péterrel ellentétben Magyar Péter már valóban beszélhetett több százaléknyi csalódott fideszeshez.

Olyanokhoz, akik a kiábrándult fideszes archetípusától különbözően nem ideológia okok miatt vették fontolóra, hogy hátat fordítsanak a kormányprátnak, hanem gazdasági szempontok miatt.

Amíg a gazdasági okok ugyanis ténylegesen tömegek számára jelenthettek motivációt a Fidesztől való elpártolásra, addig az ideológiai okok sokkal inkább csak egy szűk értelmiségi csoport esetében játszottak döntő szerepet. Ezek az értelmiségiek minden bizonnyal azért keltették az ellenzékben annak a látszatát, hogy egyre többen ábrándulnak ki a kormánypártból, mert pozícióik eleve láthatóbbak, mediatizáltabbak. Amikor ugyanis egy volt kormánypárti újságíró / kulturális munkás / polgármester kiszáll, annak híre végigtúrnézza az ellenzéki nyilvánosságot. Ezzel szemben az alavetően konzervatív beálítottságú családok, akik eltávolodnak a Fidesztől, nem jelennek meg a médiában.

A „szentfazék” és a „start-up vállalkozó”

A gazdasági folyamatok miatt egyre elégedetlenebbé váló – feltételezhetően elsősorban – középosztálybeli szavazók számára a kegyelmi botrány adta meg a végső lökést: vezető fideszesek lettek összefüggésbe hozva olyan visszaélésekkel, amelyek már a konzervatívok számára sem elfogadhatóak.

A gazdaság gyengülése és a kegyelmi botrány tehát olyan külső adottságok, amelyek nem voltak jelen Márki-Zay idejében. Ugyanakkor MZP minden bizonnyal a most kritikussá vált (volt) fideszes szavazókat sem tudta volna megszólítani akkora sikerrel mint Magyar Péter. Hiába van doktorija közgazdaságtanból, és él már-már karikaturisztikusan úgy, ahogyan azt a keresztény konzervatívok papíron elvárnák önmaguktól – igen kevés ember hiszi el róla, hogy egy 10 főnél nagyobb vállalkozást sikeresen tudna elvezetni.

Ezzel szemben Magyar Péter pont úgy néz ki, úgy beszél, azokat a szavakat használja, amelyek ezekben a csoportokban a minta. Jó példa erre a Tisza Párt megalapítása is, ahová egy négylépcsős felvételi folyamaton keresztül, „magasan képzett HR-esek” jóváhagyásával lehetett csak bekerülni. Ez az image tökéletesen megfelel annak, ahogy ez az új nemzeti középosztály tekint magára, a politikára és a világra. Jusson eszünkbe, ahogy Vogel Evelin majdnem startupként beszél a pártról a 444-nek adott interjújában.

Magyar Péter így nem csupán az új nemzeti középosztály szavazataira, hanem a konkrét politikai részvételére, és, ami talán a legfontosabb, pénzére is számíthat. Ennek köszönhetőem nem kell a „gyurgyányista ellenzék” infrastruktúrájára, kommunikácós szakembereire, stb., hagyatkoznia, ahogy MZP-nek kellett.

Továbbá amellett, hogy jobban áll neki a „sikeres vállalkozó vagyok”-kezdőszett, az is hozzájárul Magyar Péter sikeréhez, hogy amíg MZP elsősorban moralizálva próbálta támadni a kormányt, addig ő képes gazdasági ajánlatot is tenni a vállalkozói rétegek számára. Ugyanis a Fidesz Brüsszellel való hadakozása miatt visszatartott források kontextusában az EU-pártiság ennek a rétegnek már nem csak azt jelenti, hogy megnyitná a nyugati versenytársaitok előtt a pályát, hanem sokkal inkább azt, hogy hazahozná azokat a pénzeket, amelyekből eddig is éltetek.

Az ellenzék belebukott az üres anti-orbánizmusba

Az jórészt nagyvárosi, valamint azok agglomerációjában élő értelmiségi szakmákban dolgozókból és progresszív középosztálybeliekből álló ellenzéki szavazóbázis Magyar Péter mögötti felsorakozásában pedig ugyancsak nincs semmi meglepő. A közbeszédet, vagy legalábbis bizonyos részeit ténylegesen tematizálni képes pártok (korábban az MSZP, de mára leginkább csak DK) legfontosabb üzenete az elmúlt 14 évben ez volt: rájuk kell szavazni, mert ők nem a Fidesz. Ennek eredményeképpen, közel 10 évnyi trenírozás után, ami arról szólt, hogy a Fidesszel szemben még a jobbikra is le lehet (kell!) szavazni, választóik teljesen ésszerű módon átálltak a Tisza Párt mögé.

Magyar Péteren minden bizonnyal a botrányok is ezért fognak kevéssé: ez a szavazói bázis még az átszavazásnál is jobban meg lett tanítva arra, hogy a Fidesz-propaganda – hazudik. Az új nemzeti középosztály és a vállalkozó rétegek konzervatív tagjait a nők elleni erőszak ugyanúgy nem hatja meg – hiszen ők meg arra lettek megtanítva, hogy nőügyekkel ne foglalkozzanak.

A globális kapitalizmus ellentmondásaira választ kell tudni adni

A jövő év kérdése az lehet, hogy képes-e pacifikálni a vállalkozókat és a középosztályt a Fidesz a 21 pontos gazdasági akcióterve, bár elemzők szerint ez elég halovány próbálkozás. Ha pedig megnézzük a globális gazdaságban végbemenő folyamatokat, azt láthatjuk, hogy az európai, és főleg a német autóipar, amelytől Magyarország is nagymértékben függ, komoly válságba került, és már hazánkban is történtek elbocsátások a nagy autógyárak beszállító cégeinél is.

Mindennek hatására egyre népszerűtlenebb lesz a Fidesz  a munkásság körében. Számukra viszont sem Magyar Péternek, sem a régi ellenzéknek, de még a baloldalnak sincs igazán hiteles ajánlata.

Emiatt egyébként félő, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kieső munkásokat a Mi Hazánk lesz képes mobilizálni, akik a maguk fasiszta logikájában hitelesen kritizálják a globális kapitalizmus ellentmondásait – persze az ő kínálatuk elfedi a „magyar és magyar” közti kizsákmányolást, népnemzeti mázzal leöntve azt.

Ha a baloldal labdába akar rúgni a következő években, és nem csak partvonalról figyelni az egyre mélyülő válságot – és az azzal párhuzamosan erősödő fasizmust – akkor muszáj lesz hihető válaszokat adni a globális kapitalizmus ellentmondásaira. Ehhez viszont nem elég Gyurcsányéktól független struktúrákat felépíteni – ahogyan azt Magyar Péter tette – hanem meg kell tudni mutatni az embereknek, hogy lehet a tőkelogikától függetlenül is működtetni a lakhatást, az élelmiszer-ellátást, de még a munkahelyeket is. Tehát nem csak beszélni a megélhetési kérdésekről, hanem választ is adni rájuk.