Az Investigate Europe oldal és a Partizán csütörtökön közösen, angol és magyar nyelven jelentette meg mélyreható oknyomozó-tényfeltáró anyagát a Magyarországon is komoly érdekeltségekkel rendelkező Rheinmetall fegyveripari cég feltárt üzleti hálózatáról. A Kálmán Attila és Nico Schmidt által írt cikk gyújtópontjában az az ellentmondás áll, amely szerint 

„a Rheinmetall Ukrajna és a baráti NATO-országok egyik fő beszállítója. A Rheinmetallnak azonban van egy párhuzamos, a német fegyverexport-szabályoktól független üzlete is: gépeket és komplett gyárakat adnak el olyan országoknak, amelyeket a vállalati bejelentésekben szinte soha nem neveznek meg.”

A cég után kutakodni nem éppen egyszerű és kényelmes vállalkozás. Ismert, hogy a Rheinmetall konszern excentrikus tulajdonosa, Armin Papperger nem csupán a nyílt médiaháborúkat kedveli, hanem a jelentős sajtópereket is. Az Európai Unió és Norvégia által támogatott tényfeltáró anyag egy olyan cég globális hálójába enged betekintést, amely látszólag betartja ugyan a kétpólusú fegyverkezésben a NATO előírásait, de valójában éppen úgy, mint a kapitalizmus bármelyik cége, értéksemlegesen bárkit hajlandó felfegyverezni, aki fizet érte. Mindezt pedig csupán az érvényben lévő jog miatt rejti el különböző eszközökkel.

Az írás szerint arról van szó, hogy Papperger nem csupán szóban, retorikailag kritikus a „keleti diktatúrákat” a „szabad világtól” megkülönböztető európai és amerikai állásponttal, hanem a gyakorlatban is. Cége ugyanis dél-afrikai és indiai kirendeltségein keresztül, a gyártást és a szállítást is elrejtve, fegyverez fel olyan diktatúrákat, amelyeket a német jogszabályok szerint tilos lenne: például a Jemenben humanitárius katasztrófát okozó Szaúd-Arábia, a Szomáliában és Szomáliföldön politikai játszmákat folytató Egyesült Arab Emirátusokat, és a konkrét koncentrációs táborokat működtető Egyiptomot is.

Armin Pappergerről mindezzel az Investigate Europe cikke nem árul el újat, hiszen a német nagyiparos Orbán Viktor egyik legfontosabb stratégiai szövetségese, minden fontosabb ügyében. 

Partnerek mindannak ellenére, hogy nyáron még arról szóltak a hírek, Oroszország az Ukrajnát is nagymértékben fegyverző, oda tankgyárat is tervező Papperger életére tört, titkos merényletet előkészítve, amelyet az amerikai hírszerzés hiúsított végül meg. De mint látjuk, ez csak látszólag jelenti azt, hogy a Rheinmetallnak nincs semmiféle üzleti kapcsolata az oroszokkal. A cikk ugyanis valószínűsíti, hogy a NATO-val és csatolt részeivel nem feltétlenül és nem mindig jó viszonyt ápoló Dél-Afrika vagy India is kaphasson a minőségi német lőszerből, végső soron és mindig emberek gyilkolása, hadakozás céljából. Sőt, felvetik, a Rheinmetall egyik kedvenc telephelyének otthont adó India 2024-ben „4 milliárd dollár értékben” exportált fegyverzetet és muníciót Moszkvának is (sejthetően a Rheinmetall „fekete számlái” révén tehát ők is adhattak el oda készleteket.)

A Papperger-iskolának az ukrajnai háborúval lényegében két baja van: rossz az üzletnek a szankciós rezsim (amennyiben extra kiadásokat okoz kikerülni azokat) és csúnya dolog az, hogy Németországhoz ilyen közel, lövöldöznek, rakétáznak és kerülnek rakétaválságba.

A cikk szemléletével viszont más, alapvető baj van. Amikor ugyanis olyan megállapításokat idéz, mint Ottfried Nassauer német békepárti aktivista megjegyzése, amely szerint: „a Rheinmetall lőszerüzletága gazdasági sikeréhez elengedhetetlen feltétel, hogy a konszern vezetősége hajlandó lőszert szállítani még háborús nemzeteknek és az emberi jogokat durván semmibe vevő államoknak is”, mintha azt üzenné, az európai, NATO- (és így német és magyar) fegyverkezés baráti, szükséges, hasznos dolog, míg a fekete-afrikai, ázsiai „latorállamok” fegyverzése már gonoszság.

Vannak tehát a jó páncélosok, jó géppuskák, jó gyilkos drónok és jó lövedékek, és vannak továbbá a rosszak. A Rheinmetall pedig megrovást kap, amiért fittyet hány a kettő közötti különbségre.

Csak hogy néhány példát is hozzunk erre: Gázában a meggyilkolt civilek száma konzervatív becslések szerint is 45 ezer fő körül jár (az izraeli média legújabban komoly erőket fektetett abba, hogy úgy érveljen, „nem is igaz, ezzel szemben csupán pár tízezer ártatlan embert gyilkoltunk meg!” – mintha ez így rendben lenne), más becslések kimutatták, hogy a 44-45 ezres szám közel 70 százaléka nő és gyermek volt, Gázában a nők közül kevés jelenthet katonai értelemben veszélyt, a gyerekek nagy többsége pedig 14 éven aluli, így ugyancsak kizárt, hogy „Hamasz-katonaként” kerültek vele szembe ők csupán a társadalom.

Az izraeli hadsereg egyik legnagyobb fegyverbeszállítója éppen Németország, az exportból pedig Pappergerék alaposan kiveszik a részüket. Október 25-én például Berlinben a szövetségi kormány 94 millió eurós (közel 40 milliárd forintos) fegyvercsomagról határozott Izrael hadsereg részére, ebből a Gázában ugyancsak sokszor civilek ellen használt Merkava izraeli harckocsik egyes alkatrészeit szállította le a Rheinmetall. De ez a teljesen legális, „fehér üzlet” része! És nem is igen titkolják ezt.

Háborúellenes aktivisták korábban már egy frankfurti bíróság előtt, egy gázai civil nevében pert is indítottak Olaf Scholz kormánya ellen, arra kérve őket, hogy a Németországban is érvényben lévő és törvénybe is foglalt nemzetközi emberi jogi egyezmények értelmében állítsák le a fegyverszállításokat. A Rheinmetall az aktivistáktól külön figyelmet kapott.

De újfent beindult a gyilkolás Szíria egyes részein, főként a Törökország által felfegyverzett és pénzelt hadseregek indítottak brutális, háborús bűnökkel is jócskánt megtűzdelt offenzívát kurd területek ellen. A dpa hírügynökség októberi híradásából pedig kiderült, a törökök annak ellenére kerültek fel újfent 103 millió euróval a német exportlistára, hogy 2016, a puccs és emberi jogsértések, valamint Törökország 2019-2020-as illegális megszállásai Szíria területén átmeneti csökkenést okoztak, miután még az amúgy könyörtelen pragmatizmusáról ismert Angela Merkel is „emberi jogi” kifogások miatt rendelt el embargót. De ma már a „baloldai” SPD és Zöldek irányítanak, ők pedig nem ilyen finnyásak. A török exportnál a magyar kormány másik kedvenc ügyfele, ThyssenKrupp is jeleskedik. Ők mivel főként csupán „legális” üzleteik ismertek, és kevésbé nagy hangúak, mint az atlanti – és főként amerikai – elitet számtalanszor idegesítő Papperger, jóval kevesebb figyelmet kapnak manapság.

Az oknyomozás hasznos és értékes. De tisztában kell lennie azzal is, hogy – amint ezt már korábban a korrupció fogalma kapcsán a Mércén is megjegyeztük –

káros az „illegális” és a „legális” fegyverkezés között meghúzott határvonalat ennyire komolyan venni. Káros, hiszen önmagában erősíti ez azt az elgondolást, hogy vannak „jó háborúk”,

sőt – esetünkben már vannak „a jók” által elkövetett emberi jogsértések, és vannak a gonoszak „illegális” háborúi és emberi jogsértései is. A kettő közötti különbségtétel ugyanis a háború és gyilkolás normalizálásához vezet – ehhez pedig éppen az elvégzett, értékes, idegőrlő és kemény oknyomozó újságírói munka presztízsét használja fel – az újságírótól elidegenített „termékként.” A tágabb kontextus pedig azért is hasznos, mert a fegyverexport „illegális” részének okaira is jobban rávilágít: a Rheinmetall ugyanics csupán annyiban különbözik az Amazontól és a Lidltől, hogy halálos fegyvereket árul: és bármi is a geopolitikai álláspontunk, szinte az összes nagy fegyvergyártó multi ügyfelei között akadni fogunk olyan vevőkre, akiktől felforr az agyvizünk.