Budapest egyik fontos intézménye a lomtalanítás, amelyet jelen állás szerint jövőre felszámol a MOL, pedig az újrahasznosítás alacsony energiaintenzitással és hatékonyan működött, legalábbis részben társadalmi munkában, és a legtöbbeknek valószínűleg bármitől bonyolultabb lesz megszabadulni, ami mondjuk 15-20 kilónál nehezebb. Az intézkedés lehetséges hatásait vizsgálva – szinte – mindenki rosszabbul járhat, és még a kormánypárti fővárosi képviselők is keményen kritizálták, így a MOHU Budapest képviselőjének, Mártha Istvánnak hosszasan kellett magyarázkodnia a városfejlesztési bizottság hétfői ülésén.

A MOL hulladékkezelő cége, a MOHU mintegy másfél éve vette át a fővárosi – és országos – hulladékgazdálkodási feladatokat. Bár a széttöredezett rendszer központosításával kétségkívül meg lehetne oldani néhány problémát – például hogy hogyan használják ki a lerakók és feldolgozók kapacitásait – az új felállás eredményei közül látványosabbak voltak a palackvisszaváltással kapcsolatos anomáliák, a komposztgyűjtés tragédiája, valamint hogy úgy tűnik, még a a lerakók említett, optimálisabb kihasználását sem feltétlen sikerült megoldani.

Ezután nehéz megállapítani, hogy a fővárosi hulladékgazdálkodás átvétele után a szolgáltatói oldal – vagyis a saját – dolgát egyszerűen csak megkönnyíti a MOHU hogy más területeken, például a profitabilitásén eredményesebben működhessen – ami egyébként a korábbi feltételezésekkel szemben Mártha szerint nem így lesz, tehát a MOHU-nak még többe is fog kerülni a lomtalanítás új formája. Ennek várjuk ki a végét. De az is lehet, hogy saját felismerése szerint kompetenciája sincs a hulladékgazdálkodásra három évtizedre koncessziót nyert vállalatnak egy önkormányzati hatáskörben évtizedekig hatékonyan működtetett rendszer fenntartásához.

Valószínűleg ez is, az is, és mint láthatjuk, egész más is az oka a lomtalanítás kivezetésének, és épp utóbbi a lényeg. Miszerint a hatalmasok – a kormányzat haveri cége, a kvázi-állami MOL vezetői –  szokásukhoz híven már megint azokkal szúrnak ki a rend és „polgári jóízlés” jegyében, akiknek a legkevesebb az érdekérvényesítő képességük. 

A város lakóit és az érintetteket pedig – természetesen – meg sem kérdezik, a nemzeti konzultációk ennél magasztosabb témákat feszegetnek – és nem is nekik szólnak.

Mert mit látunk?

Vidd magad, ha tudod

Jövő évtől kerületenként néhány gyűjtőpontra kell majd elvinni a lomokat. Tehát konkrétan a lomizásnak az alapfunkcióját szüntetik meg, miszerint hogy az embereknek elég a saját házuk elé levinni mindazt, amitől meg akarnak szabadulni – ez eddig egy viszonylag kényelmes és olcsó lehetőséget nyújtott sokaknak, akik ki akartak dobni ezt-azt a lakásukból, de a kukába nem lehet, esetleg még köbös és nehéz is.

Akinek nincs kéznél egy furgonja vagy autója, ezek után fizethet azért, hogy a feleslegessé vált szekrényt elvigyék a lakásásáról

– vagy bérelhet egyet a MOL-tól –, de a legtöbbeknek valószínűleg bármitől bonyolultabb lesz megszabadulni, ami mondjuk 15-20 kilónál nehezebb. Vitézy Dávid is emiatt kritizálta többek között a tervezett rendszert, mondván, szembemegy az autómentes városi lét koncepciójával is. 

Aki pedig tehetősebb, az úgyis kipengeti majd a köbösebb dolgok elszállításának az árát – köbméterenként 5800 forint plusz áfa – aki kevésbé, talán még az is, aztán ott maradunk a közmondásos kisnyugdíjasnál, bár lehet, hogy ő éppenséggel szociokulturális helyzete miatt nem fog megválni a konyhabútortól. A MOL itt egyébként azzal a nem túl elegáns módszerrel finomított a kritikákon, egyszersmind tolta az önkormányzatokra a felelősséget, hogy lesz lehetőségük kijelölni azon szociálisan rászorulókat, akikhez a cég munkatársai házhoz mennek majd a lomokért. Ezzel kapcsolatban Gulyás Kristóf budavári és fővárosi képviselő is kritikát fogalmazott meg – miszerint érthetetlen, miért az önkormányzatoknak kell diszkriminálniuk a kerületek lakosai között.

A környezetvédő vállalat

„Felelős vállalatként különös gondot fordítunk környezetünkre, így támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, melyek a környezettudatosság szellemében születnek, és a hatékony energiafelhasználást, a környezet kímélését és védelmét tartják szem előtt”

– írja honlapján a MOL. Persze azt nem nehéz belátni hogy egy alapvetően petrolkémiai vállalattól ez elég erős állítás, de

a lomizás de facto megszüntetését is nehéz lenne környezetvédelmi okokkal indokolni.

Az intézmény egyik kimondott célja ugyanis, hogy az emberek megszabadulhatnak olyan dolgoktól, amelyekre már nincs szükségük, de másnak még jók lehetnek. Aki járt már lomtalanításon, tudhatja, hogy a lakkozott szekrénytől a nagyítógépen és a házikönyvtárakon keresztül a nippekig minden megtalálható ezen nagyszerű közösségi eseményeken, és a kihelyezett lomok jelentős része (persze az időjárástól függőn) gazdára talál, mielőtt megérkezne a maradékért a szemétszállító kocsi. 

Vagyis az újrahasznosítás alacsony energiaintenzitással és hatékonyan működött, legalábbis részben társadalmi munkában.

Tehát a kidobott dolgokat tovább hasznosították sok esetben eredeti formájukban, ami a lehető legjobb és leginkább környezetbarát formája az újrahasznosításnak. Mindenképp jobb hatásfokú, mint egy gyűjtőudvarra bevinni a hulladékot, hogy onnan lerakóba, vagy jobb esetben égetőműbe kerüljenek. Azt persze nem tudhatjuk, hogy az FKF Zrt. (némiképp szerencsétlenül elnevezett) szemléletformáló központjaihoz hasonló intézményeket szeretne-e létrehozni a MOL, de a jelenlegi formánál az is nehézkesebb és munka- valamint energiaigényesebb lenne a fent említetteknek köszönhetően.

És a jó öreg cigányozás

Ha lomizásról van szó, meg kell említenünk a lomisokat is, akik nem reprezentatív felmérésem és a városi anekdotakincs alapján jelentős részben roma származásúak, de legalábbis a társadalomban hozzájuk kötődik ez a tevékenység. Ők azok, akik – egyébként már néhány éve illegálisan – többek között abból élnek, hogy a mások által kidobott értékeket összegyűjtik és ismét eladják. Mert a „keresleti oldalról” persze én is bosszúságként fogom megélni, ha nem tudok hazahozni még egy kötetet a marxizmus klasszikusaiból, le kell mondanom az ingyen guberált nippekről vagy az éppen csak (zavaróan) kishibás fényképezőgépekről, de

a lomisoknak legalábbis részben a megélhetésük függ attól, hogy összeszedhetik-e a másoknak feleslegessé vált értékeket az utcán.

E tekintetben már a törvényi – szerencsére az eddigiekben elég hatástalan – tiltás is szélsőségesen szegényellenes lépés volt, alig burkolt rasszista éllel, jelen lépés viszont a konkrét fizikai lehetőségét szünteti meg. Persze, biztos meg lehet állni a lepattant teherautókkal egy-egy köztéren, aztán várni, hogy honnan hoznak le valamit éppen – de életszerűtlen. Mindenképp nagy nehézséget jelent az ebből élőknek az intézkedés.

Ráadásul a „polgári értékrendbe” is aligha fér bele, hogy más bőrszínű vagy egyszerűen szegény, vagy más módon deviáns (vagyis nem legalább középosztálybeli, fehér, konzervatív) elem 1-2 napig az utcán turkál a kincsek között, pláne ha a megélhetéséért teszi, akár olyan környékeken is, ahol szokatlan a látványuk. 

Ezen társadalmi csoportok érdekeit a kormány nem szokta képviselni, sőt: inkább semmibe veszi őket. Ez csúcsosodik ki a mostani döntésben is, a – hovatovább néha még a parkolást is akadályozó –

lomokkal együtt a MOL eltünteti azokat is, akiket a rendszer maga kezel lomokként.

A mégoly rossz megélhetésüket más kidobott lomjaiból finanszírozó szegényeknek lesz ez a legnagyobb érvágás, de mint feljebb láthattuk a „romkocsmák félhomályában merengő bölcsészek” és az autó nélküliek – sőt, még az autósok is, gondoljunk csak arra, milyen kaotikus jelenetek alakulhatnak ki a hulladéklerakó pontoknál – is ott vannak járulékos veszteségként.

A fentiekben többször említett Mártha Istvánnak pedig épp ez az egyik érve a lomizás eddigi rendszerének megszüntetése mellett. Mármint hogy ezzel eltűnnek a lomisok is, és maguk a lomok is az utcáról, mert a vállalat szerint egy napra is túl sok terhet jelent a polgárságnak a jelenlétük.