Lukács Györgynek, hazánk legnevesebb filozófusának egykori, Fővám téri lakásában működött majdnem fél évszázadig a Lukács Archívum. 2018 óta a lakás lakat alatt van: aktív munka nem folyik itt, bejutni csak az akadémiai osztályvezető engedélyével, az akadémiai dolgozók felügyelete mellett lehet. Hamarosan pedig a lakás is elveszhet, Lukács itt található könyvtárának a sorsa pedig bizonytalanná válik.
A szebb napokat is látott Archívum történetéről és végnapjairól, valamint talán utolsó küzdelméről a kutatóhely egykori munkatársai, Mesterházi Miklós és Székely Mária meséltek egy csapat egyetemistának és a Mérce munkatársainak. Az Archívum ügyében Kiss Ambrust, a korábbi (és meglehet, jövőbeli) főpolgármester-helyettest, Szentgyörgyvölgyi Pétert, az V. kerület fideszes polgármesterét és a Magyar Tudományos Akadémiát is megkerestük. Írásunk megjelenéséig csak Kiss és az MTA válaszát kaptuk meg.
Nemcsak dolgozni, gondolkozni is lehetett
Mesterházi Miklós filozófiatörténész 1978-tól nyugdíjazásáig volt az Archívum munkatársa. Akkor került ide, amikor az intézmény vezetését átvette Sziklai László, akinek az irányítása alatt vált szellemi műhellyé és kutatóhellyé az Archívum.
„Multifunkciós intézmény volt, könyvtár, levéltár és kutatóhely egyben. Jártak oda turisták megnézni Lukács eredeti bútorokkal megőrzött szobáját, de jöttek kutatók is, akik egy helyen kapták meg a könyveket, a kéziratokat, a levelezést, a szakirodalmat és persze a mi segítségünket.”
Az Archívum, vagy más néven LAK már Sziklai előtt is páratlan hely volt – meséli tovább Mesterházi a hely történetét, melyet részletesen megírt a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány (LANA) oldalára. A lakás Lukács életében fontos találkozási hely volt, tanítványai, a budapesti iskola tagjai (Heller Ágnes, Vajda Mihály, Fehér Ferenc, Márkus György), a hazai szellemi élet akkor és később meghatározó figurái gyülekeztek itt.
Lukács a végrendeletében az MTA-ra hagyta a kéziratait és saját könyvtárát (azzal a megkötéssel, hogy „önálló gyűjteményként külön kezelje”), így 1971-es halála után a párt úgy határozott, hogy maradjon minden ott, ahol van, a lakásán, és kezdődjön meg helyben a munka. „A Lukács-kutatás klasszikus korszaka, az Archívum hőskora erre a pár évre esik” – hangsúlyozza Mesterházi.
1978-tól kezdődően aztán több munkatársa lett az intézménynek.
„Rengeteg saját kiadványon dolgoztunk, és persze közben segítettük a különböző Lukács-kiadások elkészültét is. De ami igazán jó volt: nemcsak dolgozni, gondolkozni is lehetett.”
– mesél Mesterházi az Archívum kiadványairól. Nemcsak különböző levelezések, Lukács-kiadványok készültek el az itt dolgozók segítségével, de olyan jelentős művek is az Archívumban szerkesztett könyvsorozatokban jelentek meg, mint az Überhaupt, Almási Miklós Anti-esztétikája vagy Radnóti Sándor Walter Benjamin könyve.
Ekkor és főleg a 80-as évek második felétől már korántsem volt politikai hátszele az intézménynek, Lukács neve egyre kellemetlenebbnek számított. De Sziklai valahogy mindig lerendezte a „főnökséggel való szkanderezést”. Így, habár az Akadémia kifejezetten nem segítette, nem is akadályozta a kvázi-autonóm intézmény munkáját.
„Magunkra voltunk hagyva, de jobb volt így.”
A pálinka meg a szalámi
A 90-es években aztán az Archívum már sokkal inkább Lukács szellemi környezetére, tanítványai munkásságára koncentrált – így próbált meg reagálni az antikommunista közhangulatra. Ez azonban az intézményi konfliktusokon nem segített.
„Valahogy apránként megutált minket az Akadémia” – emlékszik vissza Mesterházi. Az Archívum hol a Filozófiai Intézethez, hol az Akadémia könyvtárához tartozott, de sehol se szerették igazán. „A könyvtárosok szemében mi lézengő filoszok voltunk”. A Filozófiai Intézetnek pedig hol Lukáccsal, hol az Archívum autonómiájával volt baja.
„Volt olyan intézeti vezető, aki felhívta a főnököm, és üvöltve kérdezte, hogy akkor mi most egy konkurrens filozófiai intézetet akarunk-e csinálni” – idézi fel a filozófiatörténész.
A folyamatos átszervezések során az intézmény anyagi fedezete is eltűnt, Mesterházi szerint a 90-es években már egy átlagos ügyvédi irodának is jobb technikai felszereltsége volt, mint a LAK-nak. Amijük volt, többnyire adományokból szerezték, az első Xerox gépüket például a Soros Alapítványtól kapták.
Mindennek ellenére az Archívum reménykedett abban, hogy a rendszerváltás jót hozhat Lukács emlékezetének, kutathatóságának, kiszabadulva a Kádár-korszak tilalmai és illemszabályai alól. Nem így történt, de legalább az Archívum nem lehetetlenült el.
„Lukács hungarikummá vált, mint a pálinka meg a szalámi. Így hát békén voltunk hagyva. Egészen 2010-ig.”
Lakat alá
Az Akadémia „stabilan utálta”, de megtűrte Lukácsot és az Archívumot Mesterházi szerint.
Az első Fidesz-kétharmad után aztán elkezdődött az eleinte óvatos, majd egyre agresszívabb ellehetetlenítés – hogy az MTA önszorgalmából vagy a kormánypárt kérésére, a mai napig nem lehet tudni.
Ekkor kezdte el felmorzsolni az Akadémia az Archívum maradék munkatársi gárdáját: 2011-re már sem Hévizi Ottó, sem Kardos András, sem Mesterházi Miklós, sem Pongrácz Tibor nem voltak többé az Archívum kutatói.
Több évnyi huzavona, többek között az Archívumot is érintő politikai lejárató kampány és egy rendőrségi ügy után, 2016-ra hatalmas nemzetközi felháborodás kerekedett az Archívum „megmentésének” – valójában bezárásának – terve körül: az Akadémia elképzelését két, impozáns aláírásokban bővelkedő petíció és rengeteg cikk ellenezte, a német külügy az aggodalmát fejezte ki. Ekkor alakult meg a LANA is. Mindezzel az Archívum haladékot nyert, de nem sokat: végül 2018-ban az MTA elszállíttatta az addig itt őrzött és kutatott kéziratokat, és nem sokkal utána zárat is cseréltetett, valamint eltávolította onnan Székely Máriát, az Archívum utolsó munkatársát.
Ekkor átveszi a szót az addig is pontosításokkal Mesterházi visszaemlékezését segítő Székely Mária. Ugyanis a zárcserére hivatalosan az ő „fegyelmi vétsége” adott okot. Elmondása szerint Mesterházi a nyugdíjazása után is rendszeresen visszajárt az Archívumba, tudományos kutatóhelyek esetében ez nem szokatlan. Egy májusi este alkalmával a munkaidő után is bent maradt a lakásban, egyedül. Épp akkor, amikor Székely és Mesterházi tudta nélkül a német nagykövet és a kultúrattasé látogatott oda, Monok István főigazgató és a kézirattári osztályvezető társaságában. Az Akadémia munkatársai feltehetőleg a német külügyet megnyugtatandó mutatták meg az Archívumot, talán azért ilyen későn, hogy véletlenül se találkozzanak az Archívum munkatársaival. A látogatás azonban annyira jól sikerült, hogy végül ez adta a végső ürügyet a kutatóhely bezáratásához. Ugyanis bent találták Mesterházit, az ő felügyelet nélküli ott tartózkodása a főigazgató szerint „súlyosan megsértette” a könyvtár „munkafegyelmét és biztonsági előírásait”.
Székely másnap levelet kapott, amelyben sérelmezte a főigazgató, hogy egy „idegen személyt” hagyott egyedül az Archívum területén. Két nap múlva zárat cseréltek, hogy a régi munkatársak ne mehessenek be többé a lakásba. Székely egy nap haladékot kapott, hogy legalább a személyes tárgyait összeszedhesse.
„A mai napig felháborít. Miklós valóban nyugdíjas volt már, de hogy lehet őt idegennek tartani? Lett volna rá négy évtizede, hogy tönkretegye az Archívumot” – fakadt ki Székely.
Az eset jól szimbolizálja a független kutatóhely és az akadémiai bürokrácia viszonyát: Székely elmondása szerint a LAK egy kicsi, családias intézmény volt, mindenkinek volt kulcsa a lakáshoz, bármikor bemehettek a munkatársak olvasni, kutatni, dolgozni. Ez azonban úgy tűnik, felfoghatatlan könnyelműségnek számít az MTA szemében. Továbbá kitűnik belőle az Akadémia átkeretezése is: az MTA 2010 után könyv- és levéltári kérdésként kezdte el kezelni a Archívum ügyét, megszűnt azt kutatóhelyként látni.
„Még nem sokkal a bezárás előtt is voltak külföldi vendégeink. Élénken él bennem a kép, ahogy egy időben egy japán, egy argentin és egy brazil kutató dolgozik a LAK-ban”
– érzékeltette ezzel szemben a kutatóhely hangulatát az Archívum utolsó munkatársa.
A történethez hozzátartozik, hogy nem sokkal később az MTA maga is megismerte, milyen az, ha megpróbálják „megmenteni” őket, és ezzel együtt félreértik a funkciójukat: a Lukács Archívum bezárása után a Fidesz elvette a kutatóintézeteket az Akadémiától, súlyosan csorbítva a nagy múltú intézmény autonómiáját. Az pedig már idei fejlemény, hogy az így létrejött HUN-REN kutatóhálózatot hamarosan privatizálhatja a kormányzat.
Az ügyben megkerestük a Magyar Tudományos Akadémiát. Az MTA kérdéseinkre adott válaszait változtatás nélkül közöljük.
A LAK volt dolgozói levélben kérték a Akadémiát a bérleti szerződés egy éves meghosszabbítására. Mi az MTA nyilvános válasza a levél kérésére?
A Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány kuratóriuma nevében érkezett megkeresésre Freund Tamás elnök válaszolt. Levelében arról tájékoztatta Erdélyi Ágnes elnök asszonyt, hogy az MTA Elnöksége tudomásul véve a Lukács György hajdani lakása bérleti szerződésének megszűnését, a november 26-ai ülésén úgy döntött, hogy a nemzetközi hírű filozófus „könyvtárának jelentősebb darabjait az MTA KIK Arany János utcai épületének olvasótermében a „filozófiai olvasó”-ban önálló egységként, emléktáblával megjelenítve állítsák ki, és tegyék lehetővé a használatukat – az Archívum teljes körű digitális elérésének már most is meglévő biztosítása és valamennyi könyv megőrzése és szakszerű tárolása mellett.”
Mivel indokolja az MTA az Archívum 2018-as de facto megszüntetését?
Az Archívum soha nem volt archívum. A Lukács György-hagyaték hagyatéki könyvtár és kézirattár. Sem 2018-ban, sem az Elnökség döntésével nem szűnt meg. Körülbelül 400 más tudósnak az MTA tulajdonában lévő hagyatékával együtt megőrizzük, feldolgoztuk és az érdeklődők számára nyilvánosan hozzáférhetővé tesszük.
Mivel indokolja a kéziratok 2018-as elszállítását?
A kutathatóság megkönnyítése érdekében a kéziratokat fel kellett dolgozni, azaz katalógust kellett készíteni, ami 1971-től 2018-ig nem történt meg. A teljes anyag hozzáférhető katalógus szinten az MTA Könyvtár katalógusában, kötetkatalógusként és digitalizálva a kéziratok is.
Mivel indokolja a zárcserét, a korábbi munkatársak kizárását?
A korábbi munkatársak vagy átkerültek a Filozófiai Intézetbe, vagy nyugdíjba vonultak. Ahogy egyetlen más munkahelyen, így a Lukács György-hagyatéknál sem kapnak kulcsot az adott épülethez és a munkaszobákhoz az intézménnyel jogviszonyban már nem álló korábbi munkavállalók.
Mivel indokolja, hogy Lukács György könyvtárát is elszállíttatná a helyszínről?
Lényegében senki sem érdeklődött, az elmúlt években nem mutatkozott semmiféle igény az ottani könyvek kézbevételére.
Méltó elhelyezéssel, szabadpolcon ezek után a Könyvtár olvasótermében ténylegesen látható és használható lesz a könyvtár.
A könyvtár elszállításának esetében az egyben maradna, ahogy Lukács György végrendelete kérte?
A végrendeletben maga Lukács György rendelkezett arról, hogy a Kéziratok az MTA Kézirattárába kerüljenek, a könyvek pedig a Filozófiai Intézetbe.
A könyvtár elszállításának esetében hogyan maradhat az anyag kutatható (a könyvekben Lukács eredeti széljegyzetei, jelölései is megtalálhatók)?
Ha lesz kutató és olvasó, az MTA Könyvtár olvasótermében szabadpolcon bárki kézbe veheti, tanulmányozhatja a kéziratos bejegyzéseket is. A szerzői ajánlások pedig digitálisan otthonról is elérhetők, kutathatók.
Mivel indokolja, hogy hagyta lejárni a lakás bérleti szerződését?
Az Akadémiának sajnos nem áll módjában az évi kettő-három látogatót figyelembe véve a lakásbérletet fenntartani, miközben Lukács György MTA-tulajdonban lévő hagyatékát a Könyvtára feldolgozta és hozzáférhetővé tette.
A főváros megmentené az Archívumot
A lakás bérleti szerződése idén lejárt, az Akadémia pedig nem tervezi meghosszabbítani azt. Így a lakás visszaszáll a fideszes vezetésű V. kerületre. A még itt lévő könyvek, Lukács eredeti, teljes könyvtára – a filozófus jelölései a könyvekben a mai napig láthatók a kötetekben – az MTA Arany János utcai könyvtárába kerülnének.
A volt munkatársaknak abban sincs nagy bizodalma, hogy a könyvekkel jól bánik majd az MTA. Korábban, amikor az Archívum által felhalmozott szakirodalmat vitték el az Arany János utcába, vidéki egyetemeken dolgozó ismerőseik az Archívum pecsétjével ellátott könyvekkel találkoztak: feltehetően ami már megvolt az Akadémia könyvtárában, azt felesleges duplumnak ítélték, és más intézményeknek ajánlottak fel. Vajon ez lesz a sorsa Lukács saját könyveinek is?
Az Archívum utolsó reménye, hogy az Akadémiától haladékot kapnak, amely alatt a főváros közbelép, megszerzi a lakást, és eléri azt is, hogy esetleg újraindulhasson a kutatóhelyi munka.
Kiss Ambrus, volt főpolgármester-helyettes, Fővárosi Önkormányzat főigazgatója a Mérce kérdéseire elmondta, hogy a főváros már az előző ciklusban szerette volna rendezni a kérdést.
„A főváros elvileg elkötelezett amellett, hogy legalább a lakást megvédjük, ahol Lukács György élt és alkotott” – nyilatkozta Kiss Ambrus a Mércének.
Persze mindez csak a lakásról szól – teszi hozzá Kiss –, a könyvtár és a már elvitt kéziratok Lukács végrendelete értelmében az MTA-hoz tartoznak. Azonban ha a lakás a fővároshoz kerül, akkor Kiss szerint talán könnyebb lesz megegyezni az Akadémiával is, és esetleg újra elindulhat a kutatóhelyi munka.
Kiss még az előző ciklusban tárgyalásokat kezdeményezett az V. kerülettel a lakás tulajdonjogáról. A fideszes kerületvezetés nem zárkózott el az ötlettől, de aztán nem történt semmi. Idén ősszel Kiss újra tárgyalásokba fogott, és Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere Kiss elmondása szerint továbbra is nyitottnak mutatkozott. A polgármester a Mérce kérdéseire nem válaszolt a cikk megjelenéséig.
Az idő kevés: a bérleti szerződés hivatalosan lejárt. Így nem sok remény maradt az Archívum megmentésére. A beszélgetés végéhez közeledve a volt dolgozók arcán a LAK emlékeinek hatására kiváltott búcsú, a hallgatókén a felháborodás látszott: a kicsinyesség és a butaság így tesz tönkre a magyar szellemi életben mindent, aminek valaha értelme volt. Generációkon átívelő tanulság.
