Október 11-én új határozatot hozott a Kúria az évek óta húzódó pihenőidő-ügyben, és ezzel a határozattal munkajogi perek száz- és százezrei is indulhatnak, ha a törvényalkotó és a munkáltatók nem húznak elő valami meglepőt a cilinderükből gyorsan.

Ha a kúriai döntés megáll, és precedenst teremt, abban az esetben visszamenőlegesen is jelentős pénzeket kell a dolgozók számára kifizetni, ha a napi pihenőidejüket a munkáltatójuk nem osztotta ki még a heti pihenők kiadása előtt.

Ebben az esetben ugyanis minden olyan munkaóra, ami a heti pihenőidő előtt ki nem adott napi pihenőidőben történt, rendkívüli munkaidőben végzett munkának minősül, tehát bérpótlékot kell utána fizetni a munkavállalónak.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kétféle pihenőidőt ismer a munkajog: a napit, tehát azt a jogot, hogy a munkavállaló két munkanap között munkahelyétől eltávolodhasson, és egybefüggő időben pihenhesse ki magát (vagyis ne lehessen mondjuk kétórás pihenésekre szétszedni a szabadidőt), illetve a hetit, ami azt jelenti, hogy hetente is kötelező hagyni pihenni a dolgozót két munkahét között. A 2023 előtti hazai szabályozás azonban nem igazán különböztette meg a két pihenőidőt, ami miatt a munkáltató össze is vonhatta akár a heti és a napi pihenőt.

Mindez már most munkajogi perek százait eredményezte egy 2020-as alkotmánybírósági döntés és egy tavalyi EU-s bírósági döntés nyomán, és a jelek szerint ez még csak az ízelítő. A plusz 50 százalékos, rendkívüli munkaidőben végzett munkáért járó rendkívüli pótlékért szó szerint milliós nagyságrendben jelentkezhetnek visszamenőleg a dolgozók.

A mostani helyzet előzménye, hogy az Alkotmánybíróság 2020 májusában hozott egy ítéletet, ami kimondta, hogy a napi és heti pihenőidőt egymástól elkülönítve kell kiadni. Ez a gyakorlatban azt jelenti a legtöbb, általános munkarendben dolgozó számára, hogy a munkát legkésőbb péntek délután 13:00-ig le kellene tenni, hiszen így biztosítható, hogy a rendes heti pihenőidővel (általában a sztenderd hétvégi 48 óra) ne érjen össze a napi, normál esetben 16 órás pihenőidő. Dr. Szabó Imre Szilárd ügyvéd, a Munkástanácsok Országos Szövetsége ügyvezető alelnöke a HR Portálnak összefoglalta a döntés jelentőségét:

„Az Alkotmánybíróság döntése nyomán több száz további per is indult, amelyből a Miskolci Törvényszéken folyó ügyben 2023 márciusában az Európai Unió Bírósága is ítéletet hozott a kérdésben. Mindkét grémium – némileg eltérő indokolással – azt mondta ki, hogy a napi és a heti pihenőidő egymástól függetlenül adandó ki. A kérdés ezt követően került (eddig két eljárásban is) a Kúria elé. Nem lenne „kattintásvadász” túlzás azt állítani: akár milliós munkavállalói tömeg is indíthatna kereseteket, nem kevés elmaradt díjazásra vonatkozó igénnyel – összességében sok milliárdos követeléseket képezve – a munkáltatók felé, a verseny- és a közszféra területén is. A Kúria álláspontja ugyanis megkerülhetetlen a már folyamatban lévő jogviták kimenetelével kapcsolatban.”

Mindezzel párhuzamosan, tavaly márciusban az Európai Unió Bírósága is ítéletet hozott, amelyben az uniós testület is kimondta: el kell különíteni egymástól a napi és a heti pihenőidőt, illetve a napi pihenőidőt a heti pihenőidő előtt kell kiadni. Hiába tehát az összehasonlításban kedvezőbb hazai szabályozás, vagyis a 48 órás heti pihenőidő (van, ahol ez nem haladja meg a heti 35 órát), ettől még a kötelező napi pihenőt is ki kell adni, függetlenül a „tömbösített” heti pihenőtől. A magyarországi törvényalkotó tehát úgy gondolhatta, hogy önmagában is nagyvonalú 48 óra, ebbe bele lehet „olvasztani” a napi pihenőidők egy részét. Ha így gondolta, ha nem, az Alkotmánybíróság, a Kúria és az EU bírósága is keserűen ébresztette: a két pihenőidőt külön kell kezelni, és teljesen irreleváns, hogy amúgy milyen hosszú a heti pihenő, ha a napit nem megfelelően adták ki.

Irgalmatlan pénzekről van szó, ideje szerveződni

A jogalkotó 2023. január 1-től módosította a vonatkozó törvényt úgy, hogy nem kell napi pihenőidőt beosztani, ha a munkáltató a munka befejezését közvetlenül követő napra munkaidőt nem oszt be, vagy rendkívüli munkaidőt nem rendel el. A módosítás azonban jelen állás szerint mit sem segít az eddigi rossz szabályozásból adódó visszamenőleges igényekre.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke lapunk megkeresésére elmondta, hogy az új kúriai döntés új helyzetet ugyan nem eredményez (hiszen a jogalkotó időközben már javította saját „bakiját”), viszont valóban lehetőséget ad visszamenőleges bérpótlék-igény benyújtására. A szakszervezeti vezető ebben a helyzetben stratégiai lehetőséget is lát, hiszen értelemszerűen több esélye van egy szervezett dolgozónak arra, hogy bérpótlékra vonatkozó igényét érvényesítse, mintha egyéni perek indításával próbálna eredményt elérni. Emiatt a VDSZ (és vélhetően más szakszervezetek is) a helyzetet akár a tagság jelentős bővítésére is felhasználhatják.

„A visszamenőleges ügyekben gyorsnak kell lennünk, mert csökken a bérösszeg: csak három évre visszamenőleg lehet bért követelni. Mi elsősorban arra koncentrálunk először, hogy a munkáltatókkal megállapodjunk, hiszen nem ők tehetnek a bérpótlék-igény jelentkezéséről, hanem a jogalkotó, aki nem vette figyelembe azt, hogy mit jelentenek a saját törvényei. A mi működési területünkön több tízezer ember van, aki potenciálisan érintett lehet egy másfél havi keresetnek megfelelő bérpótlék-elmaradással. Ez 50 ezres tagság esetében 6-700 ezernyi átlagos havi bér, ennek a felét szorozzuk meg 50 ezerrel, és akkor el tudjuk képzelni a nagyságrendjét az összegnek. Az izgalmas helyzet azokon a helyeken lesz, ahol nincs szakszervezet, mert ott egyéni peres ügyeket kell indítani. Ezért kell gyorsan szakszervezeti alapon szerveződni. Pontosan ezért mondjuk, hogy Be a szakszervezetbe!”

Hős mozdonyvezetők

Az egész jelenlegi helyzet, a pihenőidők értelmes elválasztásától kezdve a visszamenőleges bérpótlékok jogos követeléseiig talán nem is állhatott volna elő, ha a Mozdonyvezetők Szakszervezete nem száll harcba a MÁV-Start Zrt-vel a jogos pihenőidők kiadásáért.

A szakszervezet 2021-ben nagyjából hatszáz mozdonyvezető képviseletében indított eljárást a MÁV-START Zrt. ellen, mert számukra a szakszervezet szerint nem adták ki a legalább tizenegy óra egybefüggő napi pihenőidőt. A MÁV-START azzal próbált védekezni, hogy mivel az ügyben alkalmazandó kollektív szerződés az irányelv által megkövetelt minimális (24 órás) heti pihenőidőt jelentősen meghaladó (legalább 42 órás) pihenőidőt ír elő, a helyzet a munkavállalókat egyáltalán nem érinti hátrányosan.

Csakhogy ez az érvelés nem állt meg az EU bíróságán.

Az uniós testület kimondta, hogy a napi és a heti pihenőidőhöz való jog két önálló jogot képez, amelyek eltérő célokat követnek. A napi pihenőidő lehetővé teszi, hogy a munkavállaló meghatározott, nemcsak hogy összefüggő, de a munkával töltött időt közvetlenül követő időszakra eltávolodhasson munkakörnyezetétől. A heti pihenőidő azt teszi lehetővé a dolgozónak, hogy minden hét napos időszakon belül kipihenhesse magát. Következésképpen biztosítani kell a munkavállalók számára mindkét jog tényleges gyakorlását. Márpedig az olyan helyzet, amelyben a napi pihenőidő a heti pihenőidő részét képezi, megfosztaná lényegétől a napi pihenőidőhöz való jogot azáltal, hogy a dolgozót, amennyiben él a heti pihenőidőhöz való jogával, megfosztja a napi pihenőidő tényleges igénybevételének lehetőségétől.

(Kiemelt képünk illusztráció)