Mindenki számított arra, ami kedden történt: Irán támadást ^[1] indított Izrael állam ellen. Ennek során közel 200 ballisztikus és cirkálórakétával, közöttük hiperszonikus rakétákkal támadtak a zsidó államra. Ahogyan az ugyancsak várható volt, az Izrael felé repülő rakétákat Izrael csúcstechnikás, amerikai rakétavédelmi rendszerei meg tudták ritkítani. A katonai akció a májusi, Izrael elleni iráni támadásnál nagyjából kétszer nagyobb pusztító erőt mozgatott meg. A háború ezzel immár a regionális jelzőt is nyugodtan megkaphatja, attól függetlenül, mennyire lesz intenzív a következő hónapokban. Öt tanulság.

1. Netanjahunak sikerült Iránt is bevonnia a háborúba

A keddi iráni támadásban izraeli, zsidó állampolgárok nem haltak meg, a leeső rakétadaraboktól viszont a palesztin területeken egy férfi életét vesztette. Függetlenül az emberéletben okozott kár alacsony mértékétől, az óriási támadás lélektani hatása fontosabb. A kisebb hatótávolságú rakéták és ágyúlövedékek elhárításáért felelős izraeli légvédelem, a Vaskupola helyett a ballisztikus- és cirkálórakétákat kivédő, ugyancsak amerikai Arrow 1, Arrow 2 és David’s Sling rendszerek eleve kevesebbet tudnak megfogni ezekből a hadiipari értelemben „csúcsragadozó” fegyverekből. Irán taktikája éppen ezért ezekre a saját fejlesztésű, nagy hatótávolságú fegyverekre épül.

Watch Iran’s missiles literally rain on Tel Aviv. pic.twitter.com/1oBOrq9pLd

— red. (@redstreamnet) October 1, 2024

Izrael hadserege azt a „katonai cenzúrára” hivatkozva nem árulta el, hadi infrastruktúrájában – vezérlőközpontjaiban, légibázisain, katonai bázisain –, mekkora pusztítást végeztek a támadások. Az első híradások szerint a Tel Aviv és Jeruzsálem melletti Nevatim és Tel Nov légibázisokon is keletkezhettek komolyabb károk.

Az iráni katonai célt a Forradalmi Gárda vezetői közleményben úgy határozták meg, hogy akár ez is beleférjen, ugyanis egyszerű „bosszúcsapás” volt Hasszán Naszrallah libanoni Hezbollah-főtitkár szombati, izraeliek általi meggyilkolásáért cserébe.

Hiába próbált meg mindent Maszúd Pezeskian iráni elnök, Teherán a katonai csapás mellett döntött. De Izrael folyamatos provokációját követően a lépés elkerülhetetlen és szükséges is lehet, hogy Irán rezsimje megtépázott presztízsét helyreállítsa valamelyest a muszlim világ szemében. A helyzetre jellemző, hogy az egy éve bombázott Gázában és a palesztinok által többségben lakott, izraeliek által megszállt Ciszjordániában az utcán ünnepelték a fejük felett elhúzó iráni rakétákat.

A támadás ezzel együtt az izraeli kormány és Benjamin Netanjahu céljait ugyancsak remekül szolgálta. Netanjahu augusztus óta vitt stratégiája ugyanis egy olyan regionális háború kirobbantása, amely önkéntelenül is behúzza Izrael mellé az Egyesült Államokat, amelynek az éles helyzetben kötelezettséget kell vállalnia a hadműveletekben való részvétel mellett. Míg Libanon megtámadása még csupán kis mértékű amerikai katonai részvételt (tengeri hadihajók fedezetét) igényel, ha Irán rakétatámadásai és a rájuk adott válaszok rendszeressé válnak, akkor egy ilyen irányú eszkaláció az amerikai haderő térségben egyre duzzadó alakulatait is bevonja a konfliktusba, akik így a háborús helyzetben Netanjahu hatalmon maradását biztosíthatják.

Az már más kérdés, hogy az izraeli kormány agresszív politikája egyáltalán nem szolgálja Izrael lakosságának biztonságát. A puszta tény, hogy a keddi támadás a lakosság nagy részét nem érintette súlyosan, nem jelenti egyben azt is, hogy folyamatos eszkaláció mellett ez a helyzet tartható lehet. Irán ballisztikus raktéaarzenálja – és Oroszországtól érkező utánpótlása – ugyanis súlyos károkat okozhat nekik még. Arról nem is beszélve, hogy Izrael teljes felnőtt lakossága hadköteles, a tartalékosok folyamatos behívása az egyre több, felvállalt háborús akció miatt minden családot érinthet.

Márpedig a miniszterelnök számára jelenleg semmi sem fontosabb, hiszen augusztus végén – szeptember elején, a Gázába hurcolt hat izraeli túsz sikertelen kiszabadítási kísérlete után hatalma belföldön válságba került, tüntetésekkel, sőt, egynapos általános sztrájkkal is szembe kellett, hogy nézzen.

Most az iráni támadás mégis új egységet alakíthat ki személye körül.

2. Irán ellentámadása Izrael egyetlen áldozatát sem védi meg

Teherán és propagandája az irániakat, hútikat vagy a libanoni Hezbollahot is az izraeli hadsereg számos és egyre növekvő számú civil áldozata „védelmezőjeként”, egyfajta muszlim-nacionalista és antiimperialista ellenállásként mutatná be legszívesebben. Ennek a képnek élesen ellentmond, hogy Irán katonai támadásai sohasem képesek megmenteni azokat, akiket Izrael amúgy is bombázna.

A jelenlegi rakétatámadás ugyan egyestés légtérzárat és a libanoni, valamint iráni katonai akciókban beálló átmeneti szünetet okozott kedd este,

Izrael viszont már másnap kora reggel, egyfajta „választ” adva ismét elkezdte Gázának és Bejrút déli, Dahíja külvárosának bombázását, a támadásoknak pedig már civil áldozatai is voltak.

Egyértelmű ebből, míg a csúcstechnikás amerikai-izraeli légvédelem és a nagy számban biztosított, modern óvóhelyek az izraeli lakosság számára a veszteségeket eddig minimálissá tették (a sajtófotókon egy iráni rakétákkal telibe talált tel-avivi kávézó és annak a romokat összetakarító tulajdonosa szerepelt), addig a palesztin területek és Dél-Libanon minden ilyen iráni akcióért alaposan meg fogja fizetni az árat. Lehetséges, hogy mindezt a helyi lakosság nagy része Izrael-ellenes érzelmei miatt elfogadja és támogatja, az viszont egyértelműen cáfolható, hogy az ilyesféle katonai „ellenállás” megakasztja Izrael offenzíváját – vagy akár megkérdőjelezi katonai akciói nyugati támogatását. Ellenkezőleg, Irán szerepe az amerikai kormányzat háborúpárti elemeit akár még igazolhatja és fel is bátoríthatja.

3. A Biden-kormány Közel-Kelet-politikája romokban hever

Amikor a 2023. október 7-i Hamasz-féle terrortámadás után Izrael állam Gáza és a Hezbollah ellen is katonai hadműveleteket indított, az Egyesült Államok kormánya széles körben kihirdetett stratégiája az lett, hogy a „regionális háborút” a Közel-Keleten meg kell előzni. Ehhez képest közel egy év elteltével a jemeni húti lázadók lezárták és lezárás alatt tartják a Vörös-tengeri kijáratot, Izrael pedig fenntartja Gáza ostromát, valamint kedd reggel óta immár légi és szárazföldi erőkkel is háborút visel a libanoni Hezbollah ellen. 

A májusi figyelmeztetés után ráadásul Irán is közvetlenül bevonódott a háborúba. Mindez az iraki beavatkozás és az Iszlám Állam feltűnése óta példátlan nagyságú amerikai katonai jelenlétet igényel most a térségben.

Ez viszont az USA-ban nagyon népszerűtlen, hiszen ismét amerikai katonák mennek a térségbe az életüket is kockáztatva, a harcokhoz szükséges katonai muníciók jelentős részét pedig ugyancsak a brit és amerikai adófizetők pénzéből szállítják oda.

A Politico keddi riportja arról is beszámolt, hogy míg Biden elnök Izrael libanoni akcióinak leállítását publikusan többször is követelte, két közel-keleti ügyeket intéző kulcsembere, Amos Hochstein különleges megbízott és Brett McGurk tanácsadó „függetleníthették” magukat az amúgy sem túl jó mentális állapotnak örvendő Bidentől, és saját hatáskörben „biztosítékokat kínáltak” Netanjahunak arról, hogy támadása az amerikai kormány hallgatólagos áldását élvezi. A Politico-cikk nyomán felmerülhet a kérdés: kettős beszédről van szó, avagy arról, nem tudni, személy szerint pontosan ki felelős jelenleg a Fehér Házban a külpolitikáért és a Közel-Kelettel kapcsolatos végső döntésekért.

Mindez egy elnökválasztás közepén Kamala Harris jelöltségének rendkívül sokat árthat. Így felmerülhet az is, Netanjahu időzítése többek között „kedvenc” elnökjelöltjének, Donald Trumpnak is kedvezhet. Hiszen ha Trumpot újra megválasztanák, könnyen elképzelhetővé válhat, hogy az izraeli kormány hirtelen „békülékenyebb hangnemre” vált, és a deeszkaláció, valamint megegyezés felé fordul, ezzel előnyös helyzetbe hozva valódi partnerét, Donald Trumpot.

Ha pedig ez nem is sikerülne, Trump és a körülötte aktív szerepet vállaló volt külügyminisztere, Mike Pompeo politikájának amúgy is szerves része az Iránnal való katonai konfrontáció (a volt elnök még a kampány alatt történt egyik, életére törő merényletért is Iránt tette felelőssé), és az enyhülés, valamint a velük szembeni szankciós rezsim fenntartása, és szigorítása.

Ezzel viszont a demokrata kormányzat egyik utolsó nagy külpolitikai célja, a közel-keleti regionális háború elkerülése is kútba eshet. Tehát, akár győzhet is Kamala Harris, ezen a téren olyan helyzetet örökölhet, amelyben ez a stratégiai cél már elérhetetlen lesz. Nem valami fényes kilátások ezek.

4. Az irániak elhúzódó háborúra készülhetnek

Hosszú mérlegelés és a teheráni hatalmi központok érdekeinek összecsapása előzhette meg a jelenlegi támadásról szóló döntést. Nem véletlenül ódzkodtak azonban a nyugati fővárosokban és Teheránban is egy háborús eszkalációtól, ez ugyanis hosszú távon nem Irán vagy éppen Nyugat-Európa érdeke. Előbbi például számíthat arra, hogy a gazdasága számára kulcsfontosságú tengeri olajkereskedelmet ezek után Izrael és szövetségesei hathatósan akadályozni tudják. Beszűkül a gázai és libanoni tűzszüneti tárgyalások mozgástere is. Míg ugyanis Teherán eddig egyfajta közvetítőként tudott fellépni a Hamasz és az izraeli kormány között, ezek után hadviselő félként nehezebb lesz a befolyását diplomáciai úton latba vetnie, hiszen itt már a saját maga és Izrael közötti fegyverszünetről kellene tárgyalniuk. Pezeskian elnök a szerdát már Katarban kezdte, valószínűleg éppen az ebbe az irányba történő tapogatózások miatt.

A támadásról minden bizonnyal nem Irán korlátozott választásokon győztes elnöke, hanem a Legfelsőbb Vezető, Ali Hámenei ajatollah dönthetett. Ez azt jelzi, hogy a libanoni csipogós támadással és Naszrallah meggyilkolásával Izrael sikeresen kényszerítette ki, hogy Hámenei ne a diplomáciai megoldást szorgalmazó reformistákra, hanem a bosszúvágytól telt Forradalmi Gárdára és a keményvonalasokra hallgasson. Rossz hír a térség számára az, hogy Jeruzsálem ezt mindenféle nemzetközi korlátozás nélkül ki tudta provokálni.

Pedig az október 7-i, Izrael elleni terrortámadás óta az ENSZ Nemzetközi Bírósága és a Nemzetközi Büntetőbíróság is a gázai támadások leállítására szólította fel őket. Erre Izrael viszont éppen szerdán egyenesen kitiltotta az őket kritizáló ENSz-főtitkárt, António Guterrest, ezért pedig még egy ejnye-bejnyét sem gyűjtött be Washingtontól. Mindezek alapján úgy tűnik, a nyugati kormányok semmiféle eddig használt politikai nyomással nem tudták irányítani Izrael döntéseit, avagy meg sem próbálták azokat befolyásolni.

Ha viszont a nemzetközi jog 2024-re valóban fogatlan oroszlánná vált, úgy a világ számos pontján levonhatják ebből a következtetést azok az államok is, amelyek újabb háborúkat szeretnének indítani.

A fejlemények tehát számos újabb konfliktus berobbanásával fenyegetnek.

5. Egy elhúzódó iráni háború súlyosbítja az energiaválságot

Ugyan hivatalosan az Iránból exportált kőolaj és más energiahordozók nyugati szankciók alatt állnak, így Európába elvileg el sem juthatnak, a Perzsa-öbölre is kiterjedő háborús cselekmények már a szaúdi és az öbölállamok kereskedelmének is komoly érvágást jelentenének. Az eszkalációval és azzal, ha Izrael az iráni olajfinomítók bombázása mellett dönt, fennáll a veszély, hogy a katari folyékony földgáz (LNG) a szaúdi és az Egyesült Arab Emirátusokból, Bahreinből érkező export is ellehetetlenül, valamint további zavarok keletkeznének az Európa és Ázsia közötti tengeri kereskedelemben is, amelyek így az év végéig tovább drágítanák a globális áruforgalmat. Ez leginkább az amúgy is súlyos gondokkal küzdő európai uniós gazdaságnak okozhat további, egyáltalán nem kívánt zavarokat.

Középtávon és hosszútávon pedig – csakúgy mint 2015-ben a szíriai polgárháború nyomán, a közel-keleti menekültek új hulláma is elindulhat Európa felé. Gáza kétmilliós lakossága otthontalan maradt, egy ENSZ-jelentés még áprilisban megállapította, a város újjáépítése akkor is legalább 80 évbe kerülne, ha már ebben a hónapban elhallgattak volna a fegyverek – márpedig nem hallgattak, a pusztítás azóta is folyamatos. A sehová visszatérni nem tudó gázai népesség ezért egy idő után, minden bizonnyal el fogja hagyni az övezetet, Egyiptom felé, majd tovább. A legutolsó hírek szerint pedig Izrael Libanon déli része ellen irányuló bombatámadásai máris 1 millió embert tettek – egyelőre országon belüli – menekültté. Libanon viszont az Európába irányuló menekültútvonalak központja. Így ismét olyan helyzet keletkezhet, amely során egy hathatós nyugati segítséggel kibontakozó nagy háború éppen a nyugat-európai menekültellenességhez és destabilizációhoz járulhat hozzá. Csakhogy a menekültek száma és így a válság következményei is jóval nagyobbak lehetnek most, mint 9 éve voltak.