Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A főpolgármester-választás megismétlését követeli Karácsony, aki szerint súlyos hibákat vétett az NVB

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) irodája előtt, ahol a szerv által szerinte elkövetett hibákról és a főpolgámester-választás megismétléséről beszélt, valamint holnap estére tüntetést jelentett be az Alkotmány utcai épület elé. A hétfő hajnalban mindössze 324 szavazattal győztesnek kikiáltott jelenlegi főpolgármester úgy fogalmazott:

”Az elmúlt időszakban világossá vált, hogy a választópolgárok megtévesztésére alapozta a Fidesz a választási stratégiáját. Ezt nem én mondom, hanem az európai választási megfigyelők magyarországi missziója hívta fel a figyelmet arra, hogy az utolsó pillanatban visszahívtak egy jelöltet, és egy párt híveit arra buzdítani, hogy egy elvileg független másik jelöltet szavazzanak, ez a választópolgárok megtévesztésére szolgáló politikai stratégia.”

Karácsony szerint ez nem csak egy erkölcsi vagy politikai kérdés, hanem egy óriási kihívás a választási szerveknek is, hiszen Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatos visszalépése olyan helyzet elé állította azt a közel 1400 szavazókört, ahol a budapestiek leadhatták a szavazatukat, amire nehéz néhány óra alatt felkészíteni őket, „ráadásul a választási igazgatás sem volt teljes mértékben egységes”. 

„Ez komoly bizalomvesztéssel járt a választási folyamatot illetően. Gondolhatnánk, hogy az érvénytelen szavazatok újraszámlálása, amiről tegnap döntött a Nemzeti Választási Bizottság valamit visszaad ebből az elvesztett bizalomból, de sajnos ennek az ellenkezője történt.”

Karácsony hozzátette, a Vitézy Dávid által bemutatott bizonyítékok sem a korábbi joggyakorlat, sem pedig a jogszabályok alapján nem indokolják az újraszámlálást. A jelenlegi főpolgármester elmondta azt is, hogy szerinte a fideszes többség nem adott lehetőséget az ellenzéki tagoknak arra, hogy érdemben és egyenként vizsgálják meg Vitézyék bizonyítékait. Karácsony szerint szerdán egy óra alatt hívták össze az ülést, a tagok az ülés előtt percekkel kapták meg a dokumentumokat, amikről „első ránézésre látszott, hogy a legtöbb esetben előre megírt nyomtatott papírokat töltöttek ki” a zömmel a Fidesz által delegált szavazóköri bizottsági tagok.

Karácsony szerint ennyi idő alatt még azt sem lehetett ellenőrizni, hogy egyáltalán létező emberektől származnak-e ezek a „bizonyítékok”.

A főpolgármester azt is kifogásolta, hogy a Nemzeti Választási Bizottság nem a lezárt urnákat kérte be az újraszámláláshoz, hanem arra utasította a helyi választási irodákat, hogy az urnákból vegyék ki az ott elvben kötegelve megtalálható érvénytelen szavazatokat. A Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége nem tette kötelezővé, hogy az urnákat csak ellenzéki választási bizottsági tagok jelenlétében bonthassák föl, erre csak lehetőséget adott – mondta el Karácsony, hozzátéve:

„Tudunk olyan fideszes kerületről, ahol – hogy hogy nem – a jegyző nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, mire az ellenzéki delegált odaért, ő már felbontotta az urnát. Hogy közben történt-e valami, azt senki nem tudja már ellenőrizni.”

Kifogásolta azt is, hogy miközben az érvénytelen szavazólapokat úgy kell kötegelni a törvény szerint, hogy az ne legyen észrevétlenül megbontható, vagyis ne lehessen kivenni vagy betenni szavazólapot, vagy akár újabb ikszet tenni a szavazólapra,tudomásuk van olyan kerületről, ahol a Nemzeti Választási Iroda utasítására hivatkozva felbontották helyben a köteget, és csak a szavazólapokat küldték be egy borítékban az NVI-hez. 

„Sem a kötegek felbontása során, sem a szállítás közben nem volt biztosított az, hogy ne lehessen belenyúlni a kötegbe, illetve a szavazólapokat ne lehessen manipulálni”

– fogalmazott Karácsony, kiemelte:

„Erre a helyzetre egyetlen egy válasz van, egyetlen dolgot tehetünk, ami megnyugtató a budapestiek és minden demokrata számára. 

Ez pedig az, hogyha Budapest teljes területén a lehető legrövidebb időn belül megismétlik a főpolgármester-választást.”

Hozzátette, kevés dologban értenek egyet Vitézy Dáviddal, de ebben igen, mivel Vitézy csapata néhány nappal ezelőtt a Fővárosi Választási Bizottság eredménymegállapító döntését is megtámadta, és kérték a szavazás megismétlését. Karácsony szerint nem volt még Magyarországon olyan, amikor a szavazatok újraszámlálása érdemben befolyásolta volna az eredményt – tehát „a papírforma szerint a választási bizottságnak holnap az érvénytelen szavazatok újabb összeszámlálása után az ő győzelmét kell kijelentenie. 

A főpolgármester péntek este 6 órára a Nemzeti Választási Bizottság épülete elé, az Alkotmány utcába hívta azokat, akik egyetértenek a választás megismétlésével.

Vitézy Dávid a Facebook-oldalán reagált Karácsony bejelentésére:

”Karácsony Gergely mai sajtótájékoztatója gyakorlatilag arról szólt, hogy addig kell új választásokat kiírni, ameddig ő azt meg nem nyeri. Csak az a jó választási eredmény, ahol ő a győztes. Szerintem ez minden, csak nem egy demokrata hozzáállása.”

Az LMP jelöltje szerint ezt a választást Karácsony Gergely rendezte, a Főváros szervezte, minden rendszerszintű eljárási hiba és szabálytalanság a főpolgármester felelőssége. „Karácsony Gergelytől jóval több szerénységre számítanék, ha már Budapest köztársaságban egy főpolgármester-választást se sikerült megszerveznie fennakadások nélkül” – fogalmaz.

Amint arról korábban beszámoltunk, tegnapi sajtótájékoztatóján a fővárosi vezetés felelősségét firtatta a rontott szavazatok kirívóan magas száma miatt a főpolgármesteri választási eredményt megfellebbező Vitézy Dávid. A regnáló Karácsony Gergellyel szemben rendkívül szoros versenyben alulmaradó főpolgármester-jelölt képekkel illusztrált prezentációt tartott újságíróknak szerdán, amelyben úgy érvelt, nagy számban lehetnek olyan szavazólapok, amelyeken a korábban visszalépett fideszes Szentkirályi Alexandra és az ő neve mellett párhuzamosan lehetnek ikszek. Ezek pedig szerinte és a választási törvény szerint is rá (azaz Vitézyre) leadott érvényes szavazatoknak számítanak. Mindezek miatt pedig bejelentette: megfellebbezi a voksolás eredményét. 

Ennek helyt adva jelentette be tegnap este Nemzeti Választási Bizottság, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak le a főpolgármester-jelöltekre. 

A mostani eljárás nem peres, tehát a Nemzeti Választási Bizottságnak kell döntenie, hogy elrendelik-e az újraszámlálást vagy a megismételt választást. Ezt a döntést megtámadhatja mind Karácsony, mind Vitézy, és vihetik tovább az ügyet a Kúriára is. Karácsony Gergely jelezte, hogy ő élni fog ezzel a lehetőséggel, amennyiben az NVB nem fogadja be indítványát,   végső esetben pedig az Alkotmánybírósághoz fordul.

Címlapkép: MTI/Purger Tamás