Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hangfelvételen, ahogy az I. kerületi Fideszre való szavazásra buzdítanak egy spanyol nyelvű „oktatóvideóban”

A Mércéhez eljuttatott hangfelvételen spanyol nyelven magyarázzák el, feltételezhetően venezuelai menekülteknek, hova húzzák az x-et vasárnap, akik a Fidesz és Böröcz László „nagylelkűségét” szeretnék meghálálni. Az első kerület ellenzéki polgármestere, V. Naszályi Márta feljelentést tett az utóbbi hónapokban történt bejelentések miatt, amelyek szerinte érdemben befolyásolhatják a választás eredményét.

Feljelentést tett Váradiné Naszályi Márta a Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen tettesek ellen, miután kiderült, hogy 840 ember van bejelentkeztetve a Máltai Szeretetszolgálat 77 fős Fő utcai idősotthonába – derül ki az I. kerületi polgármester június 7-ei közleményéből. A városvezető idősoros összehasonlítást tett a bejelentkezésekkel kapcsolatban, és kiderült: a 840 ember közül több mint 250-et az utóbbi hónapokban jelentkeztettek be az idősotthonba.

V. Naszályi szerint ez jelentős szám, főleg annak tükrében, hogy abban a körzetben 2650 választásra jogosult lakik. Hozzátette, hogy azt is pontosan tudják, hogy milyen szoros volt itt a polgármesterjelöltek közötti verseny 2019-ben: akkor az ellenzéki jelölt mindössze 121 szavazattal előzte meg a fideszes riválisát.

A polgármester szerint tömeges betelepítésről van szó, szól a közlemény. Úgy tudják, az idősek otthonába bejelentettek jelentős része venezuelai és ukrajnai menekült, akiknek nagy része magyar állampolgár, és szavazásra jogosult. A párbeszédes politikus szerint felmerül a gyanú, hogy a Fidesz ezeket az embereket használhatja fel, hogy átvegye a hatalmat az I. kerületben.

Amikor a bejelentésekre vonatkozó információk nyomán az RTL Klub megkereste Böröcz Lászlót, a fideszes politikus így reagált: „Elítéljük V. Naszályi Márta színvonaltalan uszítását a diktatúrából menekült honfitársainkkal szemben.”

V. Naszályi pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy az is a tudomására jutott, hogy számos választókörben emelkedett a bejelentettek száma. A helyi képviselőjelöltek adatszolgáltatásokat kértek a választási irodától, így értesültek arról, hogy további „betelepítések” történhettek az I. kerületben a választás befolyásolására: a 3. körzetben 35 fővel, a 4. körzetben 47 fővel, a 7. körzetben pedig 18 fővel emelkedett a szavazásra jogosultak száma az utóbbi egy-két hónapban.

„A tavalyi év eleje óta nettó 200 fővel több választópolgárt jelentettek be ezekben a körzetekben, ami különösen annak fényében jelentős, hogy egyébként a belvárosban és a többi körzetben is folyamatosan csökken a lakosságszám”

– írja a polgármester közleményében, hozzátéve,

mindezek miatt Váradiné Naszályi Márta büntetőfeljelentést tesz a választás befolyásolása miatt.

„Látható, hogy a Fidesz nem riad vissza semmilyen eszköztől, hogy visszaszerezze a hatalmat ebben a kerületben” – fogalmazott a polgármester.

Ezt támaszthatja alá az a lapunk birtokába jutott hangfelvétel, amely forrásunk szerint egy „oktatóvideó” része. A felvételen az hallható, hogy spanyol nyelven köszönetet mondanak az I. kerületi vezetésnek a „nagylelkűségért”, és a vasárnapi szavazáson való részvételre buzdítanak. Majd

azt is elmondják, hogy kire kell szavazni: a Fideszre és Böröcz Lászlóra – egy képen pedig meg is mutatják, hogy hova kell húzni az X-et. Ezeket, az eredeti videóból származó képkockákat is megkaptuk.


A Mércéhez eljuttatott részlet teljes fordítása:

…de, ha neked itt van a címed, akkor a leges-leges legfontosabb, hogy most vasárnap tudd, hogy hol kell szavaznod, és magától értetődő módon, azokat támogassuk – és ezt nyíltan teszem, mert semmilyen problémát nem jelent, hogy kimondjam: hogy támogassuk, adjunk folytonosságot ennek az első kerületi adminisztrációnak, amelyik annyira nagylelkű volt velünk, menekültekkel. Mindez természetesen a Fidesz párttól és a polgármesterjelölttől, Böröcz Lászlótól ered. Itt mutatok egy fotót, amikor szavazni mentek, akkor egyszerűen csak oda ikszeljetek, ahol látjátok a Fidesz logóját, hogy mindez folytatódjon… (a mondat félbeszakad)

Az ügyben megkerestük Döbrentey Dánielt, a Tárasaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogi szakértőjét, aki a lapunknak elmondta, hogy 2021 őszén elfogadtak egy jogszabály-módosítást, amivel megszüntették a fiktív lakcím létesítésének büntethetőségét.

„Régen úgy nézett ki, hogy ha valaki bejelentett egy lakcímet, és egyébként ott soha nem élt, és nem is volt szándékában ott élni, akkor az magánokirat-hamisításnak számított. Ezt kivették a jogszabályból. És ez önmagában nem lett volna még talán elég, de megváltoztatták a lakcímnek a fogalmát is”

– mondta el Döbrentey. Hozzátéve, hogy éppen ezért nehéz jogi eszközökkel megfogni az ilyen eseteket. Ami bűncselekményként felmerülhet, az az, ha maga a lakcím létesítés összekapcsolódik azzal, hogy megmondják, hogy „bejelentkeztetünk téged ide, adunk pénzt, és cserébe pedig szavazz ilyen és ilyen irányba” – fogalmaz a szakértő.

„Tehát, ha valamilyen feltételhez kötik, akkor az már szavazatvásárlás, illetve szavazatnak az eladása. Viszont én azt gyanítom, hogy valószínűleg ilyen nem történt, gondolom, hogy ezt taktikusabban csinálja, aki ezt csinálja. Jogi értelemben a lényeg, hogy maga a fiktív lakcím létesítése nem bűncselekmény, ugyanakkor nagyon egyértelmű, hogy rosszhiszemű dolog, tehát ez a választási eljárási alapelvekbe ütközhet, azt gondolom, és lehetne ilyen jogorvoslatot kezdeményezni.”

A TASZ szakértője hozzátette, hogy a rendőrségnek nem csupán a feljelentés alapján kell nyomoznia, hanem fel kell tárnia minden részletét az ügynek. De azáltal, hogy megváltoztatták a szabályokat, a régi gyakorlatok már nem működnek, és nem alakult ki még igazán gyakorlat a hasonló az ügyekre. Döbrentey felidézte, hogy 2022 őszén, egy időközi választást megelőzően, szintén az I. kerületben volt hasonló eset, amikor egy Ostrom utcai magánklinikára Fidelitas aktivistákat jelentettek be. Abban az esetben is nyújtottak be választási kifogást,

de mindent elutasítottak, mondván, hogy nem volt elég bizonyíték arra, hogy itt tényleg voksturizmus történt.

Döbrentey lapunknak elmondta azt is, hogy egy volt dolgozótól van tudomásuk arról, a Máltai Szeretetszolgálat kezelésében lévő intézményekbe nagy számban jelentenek be menekült státusszal rendelkező embereket:

„Felvettük a kapcsolatot egy olyan személlyel, aki korábban a Máltai Szeretetszolgálatnak dolgozott, és ő arról számolt be, hogy már sok éve jelentenek be menekült státuszú, venezuelai állampolgárokat. Erre eleinte átmeneti dologként tekintettek, hogy legyen egy kapcsolattartási címük, amíg megoldódik a lakhatásuk, de azután ki kell jelentkezniük.”

Ha viszont ez az utóbbi időben olyan fordulatot vett, és ha tényleg hirtelen megugrott a bejelentettek száma közvetlenül a választás előtt, az felveti a gyanút, hogy itt már nem a nagyvonalúságról, és a menekültek megfelelő ellátásáról van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy megláttak egy lehetőséget a politikai szereplők abban, hogy így járjanak el – tette hozzá Döbrentey.

A Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Kozma Imre egyébként kifejezetten jó kapcsolatot ápol az I. kerületi Fidesszel és Böröcz Lászlóval, alig egy hónappal ezelőtt például a Politikatörténeti Intézet (PTI) alapítványától elvett Borsos Miklós emléklakásban vendégeskedett a Fideszhez és Böröczhöz köthető Budai Polgári Közösség eseményén.