Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy éve „foglalta vissza” a budavári Fidesz a kiállítóteret, azóta sem történt vele semmi

Tavaly decemberben sikerült egy PTI-ellenes ideológiai hadjárat során kitúrni a történelmi műhelyt a budavári Úri utcai Borsos Miklós emléklakásból. Hogy azóta mi történt? A Fidesz méltó helyet teremtett az általa visszafoglalni vágyott ingatlanban az elhunyt művész alkotásainak? Utánakérdeztünk.

Mint arról év elején részletesen beszámoltunk a Mércén, a Politikatörténeti Intézet (PTI) alapítványát az I. kerületi képviselő testület tavaly őszi kormánypárti átfordulása után viszonylag egyértelműen politikai okokból  eltávolították abból az ingatlanból, amely Borsos Miklós szobrászművész egykori otthonaként emlékgyűjteményként is funkcionál.

Az ügy előzménye, hogy a Politikatörténeti Intézetet és társszerveit a 2010-es fideszes hatalomátvétel óta próbálták kitúrni ideológiai alapon az intézménynek otthont adó Néprajzi Múzeumból. Ez végül 2020-ban, hosszas jogi csatározások után sikerült a kultúrharcos kormánypártnak. A PTI ekkor „hontalanná” vált, kénytelen volt tetemes anyaggyűjteményével elköltözni egy méretéhez képest nagyon szűkös épületrészbe a Villányi útra – az új térhez egy MSZP-közeli alapítvány jóvoltából jutottak hozzá. A rendelkezésre álló tér nem volt elegendő rendes kutatómunka végzésére, így rögtön el is kezdtek másik helyet keresni, hogy az alapítványi ügyintézést és a helyigényes kutatást arra valamelyest alkalmas, különálló terekben végezhessék.

Ezért pályázta meg a PTI alapítványa a Borsos Miklós, 1990-ben elhunyt, többszörösen kitüntetett szobrász, grafikusművész egykori lakásának helyet adó Budavári ingatlant. V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester rendkívüli jóváhagyásával 2021-től kezdődően kedvezményes áron vehette bérbe a helyiséget az alapítvány, de azzal a kikötéssel, hogy a benne található emlékgyűjteményt gondozzák és elérhetővé teszik a nagyközönség számára.

A PTI eleget is tett a kikötéseknek, többek közt kulturális beszélgetés-sorozatot szervezett, olyan neves (és általában konzervatívként számon tartott) történészeket is meghívva, mint Romsics Ignác, Jeszenszky Géza, vagy Ablonczy Balázs. Magának az emlékhelynek az újraalkotását is véghezvitték az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet mesterszakos hallgatóinak segítségével.

A helyi fideszes politikusok mindaddig nem támadták meg a PTI Várba költözését, amíg 2022 őszén többségbe nem kerültek a képviselőtestületben, miután a Momentum helyi képviselője, Gelencsér Ferenc az országgyűlésbe távozott, és a kiírt időközi választáson a fideszes Fazekas Csillát választották meg. Ekkor viszont politikai ideológiai okokból, valamint a koronavírus-járvány alatti különleges jogkör alapján való odaítélés miatt össztüzet zúdítottak a PTI-re, követelve annak távozását a Borsos-emléklakásból. Ezt sikerült is elérniük, méghozzá egy momentumos és egy DK-s képviselő támogatásával a közgyűlési szavazáson, immár elhárítva minden akadályt az elől, hogy „méltó” kezekbe kerüljön a Borsos Miklós-hagyaték.

Ezek a kezek viszont azóta, tehát tavaly december óta, tehát közel egy éve nem tesznek semmit, mint az a Mérce V. Naszályi Márta polgármesterrel, és Prosinger Líviával, a PTI munkatársával folytatott beszélgetéseiből kiderült.

A kerületi Fidesz a jelek szerint vajmi keveset tett közel egy év alatt annak érdekében, hogy az emléklakás kulturális térként hasznosuljon. A tavaly elfogadott előterjesztés alapján a Borsos-emléklakás üzemeltetését az önkormányzat a Budavári Kulturális Nonprofit Kft. kezébe adta. Ennek az intézménynek a vezetőváltás érdekében elindított procedúrák végén május elején, tehát közel fél évvel a döntés után lett egyáltalán ügyvezetője, a Budavári Művelődési Házat korábban vezető Megyesi Anikó személyében.

Mindeközben a Borsos Miklós emléklakással kapcsolatban semmi érdemi nem történt. Megkeresésünkre V. Naszályi Márta polgármester elmondta, hogy a gyűjtemény továbbra is hetente mindössze egyszer, szerdánként, déltől délután négyig látogatható, ráadásul ehhez is telefonos bejelentkezés szükséges.

Az állapotokat jól mutatja, hogy még ebben az igen szűk idősávban is a polgármester kulturális kabinetje munkatársának kell odasétálni a kulccsal, és beengedni azokat, akik fel akarják keresni az emléklakást.

Telefonos megkeresésünkre Prosinger Lívia, a PTI egyik vezető munkatársa egészen bizarr részletekről is beszámolt az üggyel kapcsolatban. A kutató elmondása szerint a bérleti joggal összefüggő ügyintézés jelenleg is ott tart, hogy az MVM a mai napig a PTI számára állítja ki a budavári ingatlan villanyszámláit, annak ellenére, hogy az intézmény már januárban kiköltözött, és hivatalosan átadta az ingatlant. A helyzet odáig fajult, hogy a be nem fizetett számlák miatt az MVM már követeléskezelőhöz is fordult. Egy másik furcsa esetben az épület biztonsági szolgálata is a PTI-t kereste, mivel szeptember folyamán egyszer megszólalt a riasztó.

„Nem arról volt szó, hogy valamit kezdeni akartak ezzel a gyűjteménnyel. Nem akartak vele semmit, minket politikai okokból akartak eltávolítani. Eltelt majdnem egy év, és nem történt semmi, csak az volt a cél, hogy mi ne legyünk ott”

– közölte Prosinger a Mércével.

A kiállítás jövőjéről a legkönnyebben hozzáférhető információ a korábban a kerületben induló, de Csárdi Antallal szemben alulmaradt Böröcz László világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztos október eleji Facebook-bejegyzése. Ebben a fideszes politikus egy csoportkép kíséretében ígéri, hogy „hamarosan állandó nyitvatartással” és kulturális programokkal várja majd az Úri utcai lakásmúzeum a látogatókat. Hogy mindezt mikorra tervezik elérni így közel egy évvel a lakás üzemeltetésének megváltoztatása után, és fél évvel azután, hogy sikerült ügyvezetőt kinevezni az üzemeltető kulturális Kft. élére, nem derül ki a bejegyzésből.

A Mércét, miután kérdéseinkkel kerestük, a PTI kiebrudalását szorgalmazó Fazekas Csilla képviselő Megyesi Anikóhoz irányította. Kérdéseinkre, azaz, hogy

– Történt-e bármi intézkedés a tavaly decemberi képviselőtestületi döntés óta a gyűjtemény fejlesztéséről, nyitva tartásának esetleges hosszabbításáról?

– Szervezett-e a kerület kulturális kft-je programokat az emléklakásban az elmúlt közel egy évben?

– Miért csak áprilisban lett új ügyvezetője a Kft-nek?

– Mi lesz a sorsa a tavaly decemberben az ELTE hallgatói által megszervezett kiállításnak az emléklakásban?

– Igazak-e azok az értesüléseink, miszerint a polgármesteri kulturális kabinet egyik munkatársának kellett kinyitnia az ajtót minden érdeklődőnek ebben az időszakban, miközben az emlékhely menedzselését elvileg átvette az önök frakciója által támogatott jelenlegi kulturális menedzsment?

Megyesi végül így válaszolt:

„A Borsos Miklós Emléklakás 2023. június 22-én került a Budavári Kulturális Nonprofit Kft-hez, melynek ügyvezetője lettem 2023. május elején.Az emléklakás Borsos Miklóshoz méltó visszaállításán dolgoztunk az elmúlt hónapokban. Szeretnénk minél inkább az eredeti állapotot megjeleníteni a látogatók részére, ahol természetesen meg fog jelenni a korábbi kiállítás egy része is. Az Emléklakás az átalakítások alatt hivatalosan nem tart nyitva, de amennyiben látogatási igény érkezik, minden esetben állunk látogatóink rendelkezésére, hogy biztonságos keretek között megtekinthessék az Emléklakást.”

Már csak azért is rossz szájízt hagy az emléklakás látszólag politikai alapú einstandja, mert tavaly decemberben a PTI az ELTE BTK Művészettörténeti Intézet mesterszakos hallgatóinak bevonásával alkotott új állandó kiállítást az ingatlanban Borsos Miklósra emlékezve, viszont ezt a kiállítást azóta is csak heti egy napon, munkaidőben néhány órán keresztül látogathatták azok, akik esetleg tudomást szereztek róla.

A PTI sok munkája, beszámolója, cikke megtalálható a Mérce társoldalaként működő  honlapján, ide kattintva megismerhetők írásaik.

 

 

Címlapkép: MTI/Soós Lajos