Robert Fico szlovákiai miniszterelnök továbbra is súlyos állapotban fekszik a kórházban, miután két héttel ezelőtt egy Juraj Cintula nevű, tisztázatlan hátterű merénylő több lövést adott le rá közvetlen közelről. Kelet-Közép-Európában évtizedek óta nem fordult elő hasonló, az utóbbi évek egyre erőszakosabb légkörét tekintve viszont félő, hogy az esemény egy trendbe illeszkedik. Szlovákiai értelmiségiekkel beszélgettünk a közállapotok romlásának okairól, a kormánypártok és az ellenzék felelősségéről.

A politikai közbeszéd Szlovákiában sokéves mélyponton van. Az ország közélete közel egy éve folyamatos kampány-üzemmódban pörög, az őszi parlamenti választások, az azt követő elnökválasztás, valamint a mostani Európai Uniós választások jelentős indulatokat korbácsolnak fel úgy, hogy idő sincs rá, hogy ezek leülepedjenek. Az országot ráadásul évek óta sorozatosan érik a különféle politikai gyilkosságok és gyűlölet-bűncselekmények. Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová 2018-as meggyilkolásától a pozsonyi LMBT-közösség két tagjának 2022 őszi kivégzésén át a mostani merényletig terjedő időszak során kevés szereplő jutott arra a felismerésre a szlovákiai közéletben, hogy az események ilyen mederben nem folyhatnak tovább. Az egyes tragikus bűnesetekkel kapcsolatban a politikai frakciók egymást vádolják minden esetben, és hiányzik valamiféle közös minimum a politikai erőszak felszámolásának érdekében.

A szlovákiai társadalom megosztottságáról, és a társadalmi feszültségekről Finta Márk szlovákiai magyar újságíró, a Napunk munkatársa a Mércének meglehetősen borúlátóan fogalmazott:

„Szlovákia pici ország, annyi réteggel és színnel és mindenféle ellentéttel, hogy bizony benne van a pakliban, hogy akkor is polarizált lesz, és akkor is nagy különbségek lesznek benne, hogy ha egy kifejezetten integráló kormány ennek a felszámolására megtenne bizonyos lépéseket. Gondoljunk csak arra, hogy a pozsonyi régió az Európai Unió egyik legfejlettebb régiója, míg Közép vagy Észak-kelet Szlovákiában harmadik világbeli körülmények között élnek a romák különböző telepeken.”

Finta szerint azonban integráló szándékú politikai erő még nem jelentkezett, sőt, ennek mintha az ellenkezője történne rendre Szlovákiában:

„Az eddigi kormányok közül nagyon kevés volt olyan, ami ilyen lépéseket tett volna, sőt, inkább kihasználták ezt a széttartó állapotot. A politikusok többsége úgy volt vele, hogy a konfrontatív, polarizáló hangvétel eredményesebbnek bizonyult, mint valamiféle egységesítő kommunikáció. Pedig Szlovákia sokszor rácáfolt erre, sok olyan pillanat volt az ország 31 éves történetében, amikor volt egy-egy nagyobb közösségi összefogás, de mindig voltak olyan csoportok, kisebbek-nagyobbak, amelyek kimaradtak ezekből az összefogásokból, és a feszültség fokozatosan növekedett.”

A helyzet most sem az egységesség irányába mutat. Bár a leköszönő köztársasági elnök, Zuzana Čaputová (a liberális Progresszív Szlovákia politikusa) és az új, Peter Pellegrini (Fico szövetségese és egykori smeres miniszterelnök, jelenleg Hlas) közös sajtótájékoztatón intették nyugalomra a társadalmat, a politikai élet szereplői közül már nem mindenki érdekelt az eszkaláció elkerülésében. Mint ismeretes, a merénylet után Andrej Danko, a koalíciós szélsőjobboldali SnS párt politikusa a független sajtót tette nyíltan felelőssé a történtekért, de több kormánypárti képviselő is az ellenzéket tüntette fel bűnbakként. Az SnS vezetője odáig merészkedett, hogy nyíltan „politikai háború” kirobbantásával fenyegetőzött.

A jelenlegi kormánypárti koalíció (a névleg baloldali, valójában populista-nacionalista Smer, az ebből kivált, technokratább hangvételű Hlas és a szélsőjobboldali SnS) Robert Fico vezetésével Orbán Viktoréhoz hasonló módon viszonyul a médiához. Minél több médiafelület átvételével igyekeznek erősíteni a kormánypárti hangokat, míg az ellenzék hasonlóképpen járul hozzá az egyre polarizáltabb nyilvánossághoz. A közmédiát Ficoék éppen a közelmúltban próbálták meg átalakítani, hogy az a kormánynak kevésbé jelentsen kihívást. Ezen törekvés ellen jelentős társadalmi ellenállás is kibontakozott, elsősorban Pozsonyban. A merényletet a jelek szerint a kormánypárti politikusok egy része már az első pillanattól igyekezett kihasználni az ellenzéki, illetve kormánytól független média elleni hadjáratához.

A képet tovább árnyalja az a tény is, hogy maga Pellegrini is kifejezetten dühödt hangvételű kampány után került elnöki székbe, azt a Čaputovát váltva, aki 2023-ban arra utalt, hogy az őt ért halálos fenyegetések és egyéb személyes támadások miatt nem szeretne újból indulni a választáson.

Pozitív fejlemény lehet viszont a szlovákiai parlament keddi közös határozata is, amelyben az összes képviselő közösen utasította el az erőszakot. De még ezt a kiállást is beárnyékolja a tény, hogy egyrészt a határozat szövegét a kormánypártok jegyezték, és nem közösen szövegezték, másrészt az, hogy az „erőszakra uszító” újságírók nyilvános listázása a kormánypárti politikusok által még ezen a héten is folytatódott.

Dominik Želinský, a Szlovák Tudományos Akadémia szociológus kutatója, a szlovákiai Kapitál magazin szerkesztője a Mércének arról beszélt, hogy valóban lehet felelőssége az ellenzéki közéletnek is az erőszakos kommunikáció megerősödésében az utóbbi időkben:

„A média és egyes kommentátorok, és talán az ellenzéki nyilvánosság is az elmúlt években meglehetősen dehumanizáló módon építette fel a koalíciós szavazókról alkotott képet, mozgósítva az összes klisés narratívát róluk, őket a modernizáció ellenfeleinek beállítva.

Ez szerintem bizonyos fokig szította a társadalmi konfliktust, amelyben jelenleg élünk. Az elmúlt évek a COVID-dal, a háborúval, az inflációs válsággal, a társadalom és a politika miatti frusztrációval, jobboldali kormányzás alatt zajlottak, miközben egyre erősödött a Smer. Azt hiszem, ez megteremtette az igényt a társadalomról szóló apokaliptikus narratívák iránt, a Smer-szavazókat vádolva azzal, hogy elmaradottságukkal, civilizálatlanságukkal tönkreteszik az országot. És ez az igény megteremti aztán a média egyre szélsőségesebb kínálatát is. Ez az egyik dolog, amin szerintem az ellenzéki tábornak talán el kellene gondolkodnia.”

Želinský a Fico-vezette kormányblokkot sem hagyná ki a felelősség kérdéséből:

„Robert Fico egy bűncselekmény áldozata. Senki nem érdemli meg, hogy ilyesmit tegyenek vele, és ez magától értetődő kellene, hogy legyen. Ezzel együtt az, ami most történt, komoly elemzést igényel a Smer elmúlt évekbeli működésének tükrében is. Érdemes megvizsgálni, hogy hogyan kezdett el Fico a szélsőjobboldallal, a szélsőséges nacionalizmussal kacérkodni, és hogyan normalizálta lépésről-lépésre a gyűlöletbeszédet. A saját blogján ellenzéki újságírókat disznócsordának nevezett, ‘akiknek már fő a víz’, a pártja kinyomtatott egy listát olyan politikusokról, akik megszavazták az USA-val kötött védelmi megállapodást, és hatalmas plakátokon terjesztették azzal a felirattal, hogy ‘Szlovákia árulói’. A belügyminiszter közös videót készített nemrég egy Angliában raboskodó, nyíltan antiszemita, korábbi neonáci figurával.

Tényleg megvadultak ezekben az években.”