Pénteken új, számottevő ellenzéki erő lépett színre. A Mérce becslése szerint nagyjából 20 ezer, a szervező szerint minimum 50 ezer ember ment ki március 15-én az Andrássy útra, és még legalább félmillióan követték otthonról az eseményt.

A zászlóbontás így nem maradt el: Magyar Péter létrehozza a közelmúlt harmadik „polgári” és „ideológiamentes” (jobbközép) formációját, Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa és Vona Gábor Második Reformkora után. Személyében, Márki-Zay után, a közelmúlt második olyan exfideszes, jobboldali politikusát üdvözölhetjük, aki országos ismertséget részben a baloldali médiaplatform, a Partizán révén szerzett. A tüntetés után az újdonsült pártvezető rögvest látogatást is tett Gulyás Mártonnál, így további részleteket tudhattunk meg a legújabb olyan mozgalomról, amely a „normálisok” és a „mérsékeltek” országát kívánja létrehozni.

Nagyon is ismerős szellők érkeztek tehát hazánkba a kegyelmi botrány végleg elmaradni látszó vihara helyett, de vajon felkavarhatják-e a magyar közéletet? Riport egy tavaszi délutánról.

A kiábrándult fideszesek már megint otthon maradtak, de a vállalkozók eljöttek

Egy órával a kezdés előtt az Oktogon felől sétálva az Andrássyn még kétesélyes volt az ünnepi nap: alig lézengtek páran a lassacskán megtelő, nem annyira a ‘48-as forradalom, sokkal inkább a ’67-es kiegyezés emlékezetét ápoló sugárúton – hisz névadója, Andrássy Gyula a kiegyezés kulcsszereplője, a dualista államberendezkedés egyik bevezetője. Így a tüntetés helyének szimbolikája sokkal inkább a regnáló hatalommal való együttműködés felé mutat, hiába az eseményen többször elhangzó, 8. osztályos szöveggyűjteményből kölcsönzött forradalmi frázisok.

Az infrastruktúra már a tömegek megérkezése előtt is magabiztosságot és több tízmilliónyi pénzt sugallt: óriáskivetítők, mobil wc-k, szinte villanyoszloponként egy hangfaltorony, segítők hada és az élő közvetítés számára profin összeállított kamerarendszer várta a népet.

Az esemény technikai kialakítása, azt hiszem, a szervezők rátermettségét kívánta bizonyítani, de az elmúlt évek (nem véletlenül) legatyásodott ellenzéki tüntetései után inkább megrázó volt a tény, hogy egy exfideszes exkáder és adakozó kedvű vállalkozó barátai sokkal többet tudnak költeni politikai indulásukra, mint bárki bármire az ellenzéki oldalon.

A műsor az Andrássy bármely pontján tisztán hallható és a legtöbbek számára látható is volt, a színpad elől kiszoruló tömeg bátran tömörült az Operánál felállított óriáskivetítő elé. Az embereket szemlélve a majdnem egy hónappal ezelőtti influenszer-tüntetéshez képest feltűnő volt a fiatalok hiánya: itt csak elvétve lehetett látni őket (szemben azzal, amit Magyar állított utólag). Inkább középkorú párok, harminc-negyvenes baráti társaságok, nyugdíjasok, családok jöttek el meghallgatni Magyar Péter indulását.

Szóba elegyedve néhányukkal hamar kiderült, hogy a kiábrándult fideszesek már megint az Óperenciás-tengeren is túl maradtak: csak elkötelezett ellenzéki emberekkel találkoztam a tömegben. Több összefogás-szavazó, pár kiábrándult mi hazánkos, néhány első választó fiatal, sőt egy volt kisgazdapártos, most 2RK-s (Vona Gábor pártja) is biztosan ott volt péntek délután az Andrássyn.

Olyan résztvevővel viszont nem sikerült beszélnem, aki a közelmúltban a Fideszre szavazott volna.

Az is kiderült, hogy Magyar Péter fellépését mindenki óvatosan, egyelőre távolságtartással kezeli, különösen a hamarosan elsőszavazó diákok, akik csak azért jöttek, hogy meghallgassák, mit mond. De épp ez a relatív frissesség az, ami optimizmusra ad okot sokaknak. Évának, a középkorú, szobafestést a tüntetést kedvéért félbeszakító nőnek például eddig Magyar higgadt kommunikációja szimpatikus. „Nem az a fröcsögős, mindenkit lenyomunk stílus” – teszi hozzá párja, Csaba.

Máté pedig, egy fiatalabb pár férfi tagja Magyar következetes értékvállalásait emelte ki:

„értem, hogy lett fideszesből ellenzéki, olyan karaktert rajzol fel, amely megmagyarázza a pozícióját”.

Másoknak, például egy 30 év körüli testvérpárnak, Norbinak és Daninak azért voltak fenntartásai azzal, hogy hogyan keveredett a volt fideszes káder az ellenzéki térfélre. „Morálisan ingoványos, hogy csak Varga bukása miatt lépett színre” – mutattak rá. De hozzátették azt is, hogy a többi ellenzéki szereplőhöz képest még így is hihetőbb Magyar elkötelezettsége. „Nekem emberi pillanat volt, hogy kiállt a felesége mellett” – vetette közbe egy idősebb férfi.

A hitelesség kérdése kapcsán óhatatlanul felmerült a szintén exfideszes Márki-Zay Péter alakja is. A legtöbb nyilatkozó – visszaemlékezésük szerint – MZP fellépését eleinte pozitívan értékelte, de aztán hamar elpártoltak mellőle. A magyarázatok változatosak voltak. Volt, aki szerint a fideszes médiagépezet gyűrte maga alá, volt, aki saját kapkodását rótta fel neki, volt, aki az ellenzéket hibáztatta inkább. Abban viszont egybevágtak a vélemények, hogy az ellenzék 2022-es miniszerelnök-jelöltjére nagy volt a kabát.

Hozzá képest Magyar Péter kommunikációban profibbnak, értékekben egyelőre következetesebbnek tűnik, állítják az általam megkérdezettek egybehangzóan. Igaz, még csak 1 hónapja lépett a nyilvánosság elé. Norbi és Dani szerint az is sokat nyom a latban, hogy Magyar „tudja, mi megy most ott”, frissen jön a regnáló hatalom berkeiből. Volt, aki azt is hozzátette, hogy szimpatikus neki, hogy Magyar nem szövetkezik bárkivel. „Tetszik, hogy nem akar csak úgy összeállni Lajos bácsival [Simicska Lajossal].”  Meglepő gyakorisággal válaszolták továbbá kérdésemre a nyilatkozók, hogy Magyar Péter hitelességéhez most egyedül Vona Gáboré mérhető. Mégpedig azért, mert Vona  a 2018-as zakó után, ígéretéhez híven lemondott, Magyar pedig otthagyta a politikai családját, amikor már nem tudott közösséget vállalni velük.

Amikor gazdasági kérdésekre terelődött a szó, mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott arról, hogy Magyar Péter a fideszes nagytőkések helyett a kis- és középvállalkozásokat, gazdákat támogatná. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a Fidesz 2010-ben ugyanezzel kampányolt, és állítása szerint ezt is csinálja. Sokak igazságérzetét bántja azonban, hogy a rendszer csak a nagyokat segíti. „Vállalkozó vagyok, a multikat, Mészárost milliókkal tolja meg ez a rendszer, mi mit kapunk?” – kérdezte egy idősebb férfi. De az alkalmazottként vagy egyéni vállalkozóként dolgozók se voltak megelégedve.

Csaba például katás volt, amíg azt el nem törölték, és sok fideszes cégnek dolgozott már, nincs jó véleménnyel róluk.

„Többen azóta se fizették ki a munkámat, és peres úton nagyon nehéz behajtani, ott is nekik lejt a pálya”.

Norbi és Dani szerint egyébként nincs baj a nagytőke támogatásával, szerintük rájuk is szükség van, csak nem szabadna, hogy minden a nagyoknak jusson, a nagyvállalkozók kitömése helyett ők is a hazai középszektort erősítenék. „Hiába épít nemzeti nagytőkét a kormány, látjuk, hogy ők sem segítenek, amikor baj van.”

Magyar Péter első közönsége, úgy tűnt, a viszonylag sikeres, megélhetést magának akár vállalkozóként, akár alkalmazottként kivívni képes emberekből állt össze.

Akik azonban úgy érzik, hogy a rendszer sosem őket támogatta igazán, és akik hiteles képviselőre vágynak. Olyasvalakire, aki nem „megélhetésből” politizál, hanem elkötelezettségből, és aki a „keményen dolgozó”, a rendszerváltás utáni félperifériás kapitalista viszonyok közé többé-kevésbé beilleszkedett középosztályt támogatja elsősorban.

Kérdés, hogy erre az egyre vékonyodó rétegre lehet-e „harmadik” erőt építeni?

Mit kíván a M(m)agyar (nemzet)?

Merthogy Magyar  a „harmadik erő” felépítésének gondolatával turnézik, már amikor nem elitbe-ágyazottságát bizonygatja – visszatérő momentum az interjúiban, hogy korábban fontos közéleti tisztséget birtokló emberekkel való személyes viszonyára utalgat, anekdotázik –, vagy NER-professzorként, a rendszer berkeibe belelátó emberként tünteti fel magát.

Az egyelőre csak körvonalazott vízió annyiban tér el a korábbi (például a Márki-Zay-féle) szokásos jobbközép ajánlattól, hogy Magyar 30 éves távlatban beszél politikai váltógazdaságról, ahol a magyar jobb- és baloldal (pontosabban az, amit szerencsétlen történelmi fordulatok folytán itthon jobb- és baloldalnak szoktunk nevezni) egymást váltva fosztják ki (azaz privatizálják) az országot, elsősorban az állami közvagyont. Magyar ezt a rendszert kívánja lebontani egy „harmadik erő” segítségével, amely a létező kettőt korlátozná valamiképp, akár koalíció útján.

Hogy ez konkrétan milyen politikai programot jelent, arról egyelőre keveset, pontosabban csak címszavakat tudunk. Andrássy úti beszédében önazonos módon, egy ügyvéd modorában sorolta 12 pontját, melyek annyira közel estek az elmúlt évek ellenzéki javaslataihoz, hogy felolvasásukat nem sokkal megelőzően a Kutyapárt társelnökei saját tüntetésükön szinte hiba nélkül előre megtippelték őket.

Végighallgatva felolvasásukat azonban feltűnő volt, hogy ha csak egy paraszthajszállal is, de mintha több konkrétumot hallanék a szokásosnál, és egy csomagként jól illeszkednek Magyar (még formálódó) arcéléhez. Továbbá több, baloldali szívet is megdobogtató, többé-kevésbé újszerűnek mondható javaslat elhangzott a bérlakásprogramtól a szülészeti erőszak visszaszorításáig.

A széles merítés a közönségnél betalálni látszott: egy fiatal párnak például a családtámogatás volt érthető okokból szimpatikus, az egyetemre készülő srácokat az oktatás rendberakásával kapcsolatos közismert ellenzéki állítások elismétlése fogta meg.

Mindenki hazavihetett valamit, mint amikor egy túltervezett házibuli másnapján szétosztják az ottalvós vendégek az italokat.

A valós programalkotás mellett Magyar pártkezdeményének bürokratikus akadályokkal is szembe kell néznie: nagy kérdés, hogy indulhatnak-e még az idei választásokon. A Talpra Magyarok Közössége új pártként nemigen (nem lesznek időben bejegyezve), és kérdéses, hogy melyik létező formációval bútoroznának össze akkor. Az ünnepségen résztvevők válaszai alapján Vonáék tűnnek természetes szövetségesnek. Magyar válogatós (jó indokkal): a tüntetés után a Partizánban megerősítette, hogy nem akar senkivel szövetkezni, aki valaha szövetkezett Gyurcsány Ferenccel, pártja soraiba senkit nem vár, aki volt már, vagy jelenleg országgyűlési képviselő, és nem támogatja Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányát sem.

A partizános szereplés másik fele azzal telt, hogy Gulyás Márton hiába próbálta kihúzni Magyarból, hogy a programjának több eleme valójában miről szól. Például, hogy teljesítmény- vagy esélyegyenlőségi alapon képzeli-e el az oktatás „rendbetételét”. A tisztes küzdelem ellenére sajnos sokkal többet nem tudtunk meg.

Magyar végig azt a menedzseri étoszt vitte színre, amely kevésbé törődik a tartalommal, leginkább jó koordinációt ígér, és összebékíthetőnek mond össze nem férő dolgokat.

Ezzel elsőre talán van, akit meggyőz, de az idő múlásával muszáj lesz társadalmi, politikai elvek mellett elköteleződnie. A beszélgetés legérdekesebb eleme végül az volt, amikor Magyar jó érzékkel önmaga politikai értékelését is kinyilvánította:

„Az én személyem, talán a mondanivalóm sem érdekes, támogatottságom válságtünet.”