A múlt héten fogadta el az országgyűlés a Belügyminisztérium törvényjavaslatát, ami – az uniós elvárásoknak való megfelelés érdekében – a közoktatásban jelenlévő szegregációt hivatott enyhíteni. A 146 igen, 6 nem és 12 tartózkodás mellett elfogadott törvényt ugyanakkor számos kritika éri, ugyanis anyagi (ellen)ösztönzéssel kezelne egy sokrétű, és az anyagi vonzatoknál jóval összetettebb problémát.
Az elfogadott törvény nem is titkolja, hogy többek között az uniós források folyósításához szükséges feltételek teljesítés érdekében hozták.
A módszer pedig az anyagi ellenérdekeltség kialakítása az általános iskolák részéről: az adott évi költségvetési támogatás összegét 10%-kal csökkentik azon iskolák esetében, amik nem egy település egyedüli iskolái és a hátrányos helyzetű tanulók aránya
- több mint 20 százalékponttal alacsonyabb, mint az e törvény hatálybalépésének évében – tehát 2023-ban – valamint az azt követő évben indult tanév elején a települési átlag,
- 2025-től pedig több mint 15 százalékponttal alacsonyabb a hátrányos helyzetű tanulók települési átlagánál.
Amint Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke felhívta a figyelmet az InfoRádióban, a törvény igen kevés oktatási helyre fog vonatkozni: mindössze 35-40, főképp egyházi fenntartású iskola lehet érintett. A hátrányos helyzetű gyerekek nagyon nagy része ugyanis olyan iskolába jár, ami egyedüliként működik az adott településen. Többek között erre hívták fel a figyelmet a korábbi elemzésünkben megszólaló szakértők is.
Ugyanis, mikor egy adott kistelepülésen egy iskola működik csak, akkor a jobb helyzetű és jobb érdekérvényesítő-képességgel rendelkező – értsd: jellemzően fehér, többségi társadalomhoz tartozó – szülők elviszik a gyerekeiket más települések iskoláiba, sokszor egyházi intézményekbe.
Az InfoRádió beszámolója szerint a szakszervezet alelnöke megjegyezte, miután forrásfelvonásra ítélik az intézményt, de annak nincs is költségvetése, így kérdéses, hogy tulajdonképpen kit büntetnek: csak tankerületet vagy más fenntartót büntethetnek ezzel, mert nekik van csak költségvetésük. Ráadásul az sem tisztázott – szerinte szándékosan –, hogy a forrás ott maradhat-e az adott fenntartónál, hogy esetleg más iskoláknak szétoszthassa, vagy „egyszerűen kiemelik-e majd ezt a pénzösszeget a közoktatásból a [központi] költségvetés javára, amit a kormány arra költ, amire csak szeretné”.
Szintén nem látszik, hogy a törvényalkotók gondoltak volna az alapítványi- és magániskolákra. Pedig ezek az intézmények erősítik leginkább a szelektivitást az oktatási rendszerben azáltal, hogy az igazán jómódú szülők ezen intézményekbe menekíthetik a gyerekeiket a közoktatásból.
Ezáltal az eleve sokkal jobb esélyekkel induló gyerekek még komolyabb előnyre tehetnek szert kevésbé szerencsés társaikkal szemben.
A törvényjavaslat benyújtása után született elemzésünkben megszólalók hangsúlyozták a szabad iskolaválasztás jelentette problémákat is, ami lehetővé teszi a fenti stratégiákat – miközben amiatt is kár lenne a szülőket kárhoztatni, hogy a gyereküknek a lehető legjobb oktatást szeretnék biztosítani.
A probléma a rendszer szelektivitása, ami csak erősödik, ahogy a gyerekek haladnak előre a közoktatában: mint a különnevelés felszámolásáért küzdő Együttnevelés Szövetség pomázi fórumán elhangzott, a magyarországi közoktatás kirívóan szelektív, és ez csak még erősebbé válik a középiskolákban, amikre a törvény nem is hivatkozik.
Mint Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja kifejtette, a rendszer gyakorlatilag az első osztálytól különbséget tesz a gyerekek között, amit csak erősít a szabad iskolaválasztás intézménye, valamint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, amelyek szintén kimazsolázzák a jobb családi háttérből érkező gyerekeket. Eközben a közoktatás színvonala a legtöbb tanuló számára folyamatosan zuhan, vagyis a rendszer még inkább felerősíti az eleve meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket. Pedig a jól működő – és együttműködő – társadalomhoz a kulcs az együttnevelés lenne. A Szabad Vonalzó oktatási blogon megjelent elemzés pedig arra világít rá, hogy a jelenlegi rendszerben a jobbmódú gyerekeket képző elitiskolák érdekeltek a rendszer fenntartásában – ezzel a problémával végképp nem foglalkozik a törvény.
A sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek integrált oktatását ugyan – elvileg – elősegítené a törvény, magának a minősítésnek az általános problémáit nem oldaná meg. Amint más szervezetek mellett az Együttnevelés Szövetség és az Ügykoalíció rendszeresen felhívja rá a figyelmet, és a Mércén is rendszeresen beszámolunk róla, az SNI-minősítést rendszerint a szegregáció eszközeként használják. Jelenleg több mint százezer „papíros” gyerek van, közöttük pedig erősen felülreprezentáltak a romák, elsősorban a minősítés kultúrafüggő eljárása miatt, jelentősen rontva az iskolai és az azutáni életre vonatkozó esélyeiket. Ezen pedig az új törvény sem fog változtatni.
