Először szólalt meg hivatalba lépése óta Tuzson Bence a nők elleni erőszak kapcsán. Ugyan régóta várt pillanat következett be december 7-én, amikor az áldozatvédelem fejlesztését zászlajára tűző Varga Judit helyére kinevezett új igazságügyi miniszter felszólalt a minisztérium évzáró áldozatsegítési konferenciáján, Varga méltó utódjaként Tuzson sem volt képes az önfelmentés és a kormány dicsérete helyett a kapcsolati erőszak áldozatainak valódi helyzetéről és a rendszer általi kiszolgáltatottságáról, a tennivalókról beszélni.

Az MTI beszámolója szerint a tárcavezető kiemelte: az áldozatsegítés nagyon nehéz munka, mert folyamatosan újratermeli saját magát, sosincs vége. Bár Tuzson ezt az áldozatsegítésben dolgozók méltatása közben mondta,

valójában akarva-akaratlan rávilágított, mennyire igyekszik úgy tenni a kormány, mintha a nők bántalmazása egy tőle teljesen független, külső tényezőkön múló jelenség lenne, aminek legfeljebb az ártalmait lehet csökkenteni, de megakadályozni nem lehet.

Tuzson a nőjogi szervezetek által sokat kritizált, sőt egyenesen inkompetensnek tartott  áldozatsegítő központok (melyek a Patent Egyesület szerint egy módszeresen terrorban tartott, testileg-lelkileg bántalmazott, anyagilag kiszolgáltatott nőnek nem képesek elég összetett segítséget nyújtani, de annak sokkal inkább, akinek például ellopták a pénztárcáját) hosszas dicsérete mellett arról is beszélt: az áldozatsegítés rendszere akkor működőképes, ha van összefogás, ha a társadalom „kis szegletei”, a civil szervezetek, a kormányzati szervek, az állami és nem állami vállalatok mind részt vesznek ebben a munkában. Jelezte azt is, hogy folyamatosan zajlik a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálata is, de a legfontosabb feladat mégis az, hogy képesek legyenek eljutni az emberekhez és tudatosítani bennük: van segítség.

Csakhogy a valóság az, hogy mindez nem történik meg. Pontosabban: nem történhet meg, mert maga a rendszer akadályozza.

A nőjogi szervezetek hiába bombázzák évek óta a kormányt javaslataikkal, azokat rendszeresen lesöpri az asztalról; „gyermekvédelem” címén pedig kitiltották az iskolákból azokat a civil szervezeteket, amelyek az egyenlő párkapcsolatról, a konszenzuális szexről, az erőszak-megelőzésről tarthatnának felvilágosítást fiataloknak, miközben a tanárok – ilyen irányú képzés híján – nem képesek ellátni ezt a feladatot.

Az áldozatok nem érzik, hogy van segítség, az ismerősök, szomszédok pedig hiába próbálnak segíteni vagy hívják ki a rendőrséget, ha kapitánysága, sőt, rendőre válogatja, hogy mennyire veszik komolyan a bántalmazott nőket és az őket fenyegető (élet)veszélyt, mert a hatóságoknak, szakembereknek nincs tudásuk a nők ellni erőszak működéséről és helyes kezeléséről. Kivételek, lelkiismeretes, jól képzett szakemberek persze mindenütt vannak, de nem ez az általános.

Akkor sem érzi egy anya, hogy van segítség, amikor hiába kér távoltartást és hiába kéri, hogy hadd ne kelljen elmenniük a gyerekeknek erőszakos apjukhoz kötelező láthatásra, ha az ügyben eljáró igazságügyi szakértő nincs kiképezve az erőszak jeleinek felismerésére, a nagyrészt rá hagyatkozó bíró pedig csatározó felekként jellemzi a válófélben lévő szülőket, akik a gyerekeiket használják fel a hatóság és a bíróság manipulálására. Aztán, amikor  meghal egy újabb nő vagy gyermek, a bíróság széttárja a karját, és megállapítja: a hatóságok nem hibáztak, mindenki jól végezte a munkáját, a tragédia elkerülhetetlen volt. Így történt ez az apjuk által tavaly láthatáson meggyilkolt aszódi testvérpár esetében is.

Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy jogszabály-módosítást kezdeményeztek annak érdekében, hogy „a kapcsolati erőszak által érintett családok gyermekei a számukra védelmet nyújtó szülővel léphessenek ki a bántalmazó közegből”, valamint, hogy – mivel a kapcsolati erőszak korai észlelésében kiemelt szerepe van a gyermekvédelmi jelzőrendszernek – 2019-2020-ban 4200 jelzőrendszeri tag (rendőrök, családsegítő munkát végzők, védőnők) részesült képzésben.

Mindez jól hangzik, de magának a rendszernek a megváltoztatása nélkül nem sokat ér: törvénybe foglalhatják a jelenleg tömegesen kényszerláthatásra küldött, apjuk által veszélyeztetett gyerekek védelmét, de lesz, aki felismeri és kimondja, hogy veszélyben vannak? Annak is örülhetünk, hogy legalább a jelzőrendszer fontos részét képező szakemberek töredékének képzést tartottak, de miért nem adják át ezt a tudást mindenkinek, és miért nem alapvető része ez az oktatásuknak?

Az eseményen Király Nóra igazságügyi miniszteri megbízott is felszólalt, szerinte azt kell elültetni az emberek fejében, hogy az ellátórendszer elérhető a bűncselekmények áldozatai számára. Az áldozatsegítő központok munkáját azonban „óvatosan kell láthatóvá tenni”, hiszen szeretnék elkerülni azt, hogy a központokra hirtelen, túl nagy teher zúduljon, akadályozva a hatékony és gyors segítségnyújtást. Ezek után nehéz eldönteni, hogy akkor most elérhető-e az ellátórendszer vagy sem, de egy biztos: legalább maga a miniszteri megbízott is elismerte ezzel, hogy bizony rengeteg az áldozat.

Akiket azonban a minisztérium meggyőződése ellenére nem lehet varázsütésre pusztán áldozatsegítő központokba tereléssel megmenteni.

„Arra hívok fel az év végén mindenkit – karácsony előtt különösen – hogy gondoljunk azokra az emberekre, akik áldozatok, vagy akik áldozattá válhatnak, és segítsünk nekik abban, hogy eljussanak az áldozatsegítő központokba”

– mondta Tuzson, tovább éltetve Varga Judit narratíváját, miszerint ezek a központok és a mindösszesen 8 darab titkos ház (több mint 220 ezer bántalmazott nőre) a varázsszer a nők elleni erőszakra.

Az áldozatsegítés rendszere akkor működőképes, ha a rendszer alapvetően nem bántalmazó. A Tuzson által ösztönzött összefogás csak így működhet.