„[A]lapvető [az] egyetértés a Kádár-korszak hivatalos beállításával, amely az 1956-i demokratikus szocialista forradalmat restaurációs kísérletként, azaz »ellenforradalomként« mutatta be; ugyanezt hiszi a mai jobboldali propaganda is, csak amit a kádári ideológiai apparátus kárhoztatott, azt dicséri. De mindkettő hamisít, méghozzá ugyanúgy.”
Elmúlt századunk egyik legmeghatározóbb eseménye nem is olyan távoli: 1956 egyértelműen a közelmúltunkhoz tartozik, emlékezete máig lezáratlan és részleges – hiszen legtöbbünk családjában még élhetnek rokonok, akik talán gyerekként, de megélték a forradalmi napokat. 1956-ról mindenkinek eszébe jut vagy egy történet, vagy egy hívószó: szabadság, szerelem. Forradalom, szabadságharc. Tankok, barikádok, véres megtorlás. A rádió ostroma. Iskolai megemlékezések. Pesti srácok. ÁVÓ. Sortűz. Nagy Imre. Kádár.
Ami majdnem mindig kimarad ‘56 emlékezetéből, az a forradalom kirobbanásával párhuzamban kialakuló és a fegyverek elhalkulása után a küzdelmet tovább folytató munkástanácsok története. Azonban az önmagukat és az ország újraindítását megszervező munkások története nélkül nem lehet teljes ‘56 emlékezete sem.
Elfelejtett ’56 című programsorozatunk kimondott célja az autonóm munkásmozgalmi baloldal hagyományának felélesztése. Emellett teret és lehetőséget szeretnénk biztosítani a hagyomány iránt érdeklődők és a bekapcsolódni vágyók számára a vitához, a közös tervezéshez, az elvtársi közeg újjáépítéséhez.
Nem egyszerű vállalás sem az új emlékezetpolitika építése, sem a közösségeink felélesztése, ezért is hívunk mindenkit, hogy aktív részvételetellel és akár segítséggel kapcsolódjon be a munkánkba! A munkástanácsok, a forradalom és szabadságharc megítélése és a Kádár-korszak ezekhez fűződő viszonya minden bizonnyal számos vitára adnak majd okot – ezektől nem félünk, bizakodva várjuk, hogy tanulhassunk belőlük! Azonban közös munkánk csak akkor hozhat gyümölcsöt, ha tisztábban látjuk az eseményeket és a kérdéseinket, kételyeinket, álláspontjainkat ezekre a közös alapokra építve tudjuk kibontani.
Az esemény a Facebookon is elérhető, ezen a linken: Elfelejtett ’56.
Reméljük, az Elfelejtett ‘56 programsorozat jó lehetőség lesz arra, hogy jobban megérthessük, hogy miket kellett kihúzni – a részben Kádáréktól örökölt – hivatalos emlékezeti kánonból. Hogy lássuk, milyen folyamatok vezettek oda, hogy a rövid életű Tanácsköztársaság után először és utoljára tényleges törekvések legyenek Magyarországon a munkások autonóm hatalomgyakorlására. Ezek a folyamatok nem 1956-ban indultak és, bár úgy tanítják, hogy akkor „felfüggesztették” őket, és a rendszerváltásig nem is indulhattak újra, a valóság az, hogy ‘56 öröksége csak részleges, amíg kihagyjuk belőle a forradalmi munkásságot.
A munkástanácsok szétverését követően a a kádári „legvidámabb barakk” legnagyobb léthazugsága volt a munkásság nevében épített elnyomás.
A rendszerváltás legnagyobb hiányossága, hogy ezt sosem állította igazán helyre, helyette a liberális képviseletiség ethoszát építette fel. A történelem ezen részét azóta kiradírozták, nem csak a megtörtént cselekményeket, a szereplőket, de még a nyelvet is, ami az egész elbeszéléséhez szükséges. Állítsuk helyre a munkásság emlékét!
„2011 utolsó hetében csörgött a telefonom. A vonal végén Géczi József, a szegedi egyetem Politológia Tanszékének oktatója volt, aki a következővel kezdte mondandóját: »Sipos Jóskától hallom, hogy magát érdekli ötvenhat, azon belül a munkástanácsok története. Tápén él még egy szegedi munkástanácsos, Kecskés Zsuzsanna. El kellene mennünk hozzá interjút készíteni, menteni kellene annak a kevés élő hiteles szereplőnek az emlékeit.« 2012 januárjában egy hideg, bár napsütéses téli napon érkeztünk meg a Délmagyarországi Cipőgyár egykori munkástanács titkárának lakrészéhez. A néhány tízezer forintos nyugdíjból, egy szoba-konyhás lakrészben magányosan tengődő, szociális gondozásra szoruló nagybeteg asszony közel öt órán át osztotta meg velünk emlékeit. Beleégett az emlékezetembe az a pillanat, amikor bemutatkozásunk után Géczi nekiszegezte a kérdést:
»Hol vannak a kitüntetései?«
»Kitüntetések? Még azt a kis pótlékot is megvonták tőlem, ami eddig járt«
– adott hangot keserűségének a rendszerváltás után két évtizeddel a kalocsai női börtönben ötévnyi (!) fogságot letöltött, fizikai bántalmazást is szenvedett asszony. Érkezésünkkor meglepettségének adott hangot, ugyanis állítása szerint a rendszerváltás óta senki sem kereste történeti interjú készítése céljából. Emlékszem, hogy akkori önmagam – naiv, idealista egyetemista – értetlenül és letargikusan állt a hallottak előtt. Máig ható kérdések fogalmazódtak meg bennem. Úgy állna a helyzet, hogy vannak első- és másodvonalbeli ötvenhatosok? Az egyiknek a parlamenti képviselői szék jár, a másiknak a mélynyomor?
Mi alapján dől el az, hogy az utókor mérlegén kinek-kinek – az utóbbi történelminek bizonyuló – szerepvállalása mennyit ér, mi alapján esik ki valaki az utókor látóköréből?”
(Idézet Gulyás Martin történész, 2022-ben megjelent Szocializmust akarunk, de magyar úton, Munkástanácsok 1956-1957-ben című kötetéből)
Részletes program
Október 20-tól megtekinthető lesz röplap- és plakátkiállításunk a Gólya szövetkezeti presszóban. Az Országos Széchenyi Könyvtár kisnyomtatvány-gyűjteményében mintegy félezer röplap található a forradalom időszakából. Ezek gyöngyszemeit újranyomtuk, hogy megcsodálhassátok velünk 1956 „fenyegető grafikonjait” és „utcai mémjeit”.
Október 20- án 17:30-tól a Péntek esti kísértetjárással közös vitát tartunka Munkástanácsok 1956-ban címmel. A helyszín: Bp., VII. Király u. 43-45. (35-ös kapucsengő, az udvarra beérve jobbra található a helyiség)
Október 21.-én 15:00-tól a Gólyában tartunk TGM-olvasókört, ahol Tamás Gáspár Miklós három szövege mentén együtt vizsgáljuk meg, hogy TGM miért állította, hogy 1956 „szocialista forradalom” volt
Október 23-án közösen emlékszünk a forradalmi munkásokra. Gyülekező 16:00 órakor a Kéthly Anna téren. Ha becsatlakoznál a szervezésbe, keress minket!
Október 23-án magunk között is megemlékezünk, nem lesz meghirdetett politikai nagygyűlésünk, sem nagy, rendszer-kormányváltó tömegdemonstrációnk. Az aznapi pontos programról az eseményeink és elérhetőségeink egyikén tudsz informálódni, illetve bekapcsolódni a szervezésbe!
Október 24-én a Mércével közösen filmklubot szervezünk,és utána beszélgetést tartunk a Gólyában. 1919, 1956, 1968. Három megkerülhetetlen évszám, egy film: az Agitátorok.
A szervezőkről
Az eseménysorozatot a Vörös Szittya Kollektíva öltete nyomán a Mérce és a Péntek Esti Kísértetjárás szervezőinek segítségével sikerült megvalósítanunk. Együttműködésüket köszönjük!
A Vörös Szittya Kollektíva pártoktól és politikai mozgalmaktól függetlenül 2018-ban alakult radikális baloldali, reménytelenül küzdő, alternatívát kereső akciócsoport vagyunk. A közöny nem opció számunkra, ezért minden ellenszél dacára próbálkozunk egy „igazibbnál is igazibb baloldaliságot” megteremteni hazánkban.
Korábban már találkozhattál velünk a Nem kinövöm, hanem ez egy komoly politikai mozgalom mémoldalunkon vagy hallhattál minket különböző kérdésekről beszélgetni a Vörös Szittya podcastben.
Azon dolgozunk, hogy a magyar valóságunk állapotait a feje tetejére állítsuk. Rombolunk, hogy építhessünk, és építkezünk, hogy győzhessünk.
Az avantgárd és szituacionista mozgalmak eszköztárát is felhasználva próbálunk új politikai gondolkodást teremteni ott, ahol a tudatok beszűkültek a kommentszekciókba, a politikai táptalaj pedig a Facebook feedekben kiabáló politikusok és a velük vitatkozó vagy bólogató véleményformálók lett a képernyők előtt.
Ha tetszik, amit művelünk, vedd fel velünk a kapcsolatot az Elfelejtett ’56 programsorozat alatt, a Vörös Szittya Facebook-oldalán, vagy hallgass minket Spotify-on.
