Áprilisban a világ megbabonázva figyelte, hogy az európai államok katonai repülőgépekkel mentik ki az állampolgáraikat Szudánból. Azóta azonban ritkán érkeznek hírek a kelet-afrikai államból, holott fél év alatt ötmillióan voltak kénytelenek elhagyni az otthonukat, amelyben Európából származó pénzből vívnak ádáz háborút.

Csak az éhezés vár azokra a szudáni menekültekre, akik kénytelenek Dél-Szudán felé elhagyni az április 15-e óta egyre mélyebb és kiterjedtebb háborúba sodródó országot, adta tudtul az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).

Az ENSZ Élelmezési Világprogramja keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a harcok elől menekülők zöme dél-szudáni, akik egy olyan országba térnek vissza, amely „már most is példátlan humanitárius válsággal küzd”. Mary-Ellen McGroarty, a Világprogram dél-szudáni igazgatója azt mondta, hogy a menekülő családok egyik katasztrófából a másikba kerülnek: „elmenekülnek a szudáni veszély elől, hogy aztán Dél-Szudánban a teljes kiúttalansággal találják szembe magukat”.

Teljes összeomlás

Az újabb szudáni háború április közepi kezdete óta közel 300 ezer ember érkezett Dél-Szudánba. Közülük minden ötödik gyermek alultáplált, és a családok 90 százaléka enyhébb vagy súlyosabb mértékben éhezik. A határátkelőn végzett szűrővizsgálatok adataiból az is kiderült, hogy a terhes és szoptató nők több mint negyede alultáplált.

Nem véletlenül hangzott el tehát a keddi sajtótájékoztatón, hogy

a háborút kísérő, s egyre szaporodó konfliktusok miatt elmaradó segélyszállítmányok és a segélyszervezetek kapacitásainak szűkös voltából következően az éhezés súlyosbodásával kell számolni.

Szudánban, ahol már az újabb konfliktus kitörése előtt is a lakosság egyharmada éhezett, 19 millió embert fenyegetnek élelmezési nehézségek, miközben Észak-Afrika államai és a szubszaharai régió eddig is megszenvedték az ukrajnai háború hatásait. A térség egyik legsérülékenyebb állama kétségkívül Dél-Szudán, amely 2011-ben nyerte el a függetlenségét, ám szinte nyomban ezután több évig tartó polgárháború dúlta, amely 2013 és 2018 között közel 400 ezer ember halálát okozta. A bár olajban gazdag, ugyanakkor rendkívül egyenlőtlen állam nemzetközi segítségnyújtás nélkül kétségkívül nem képes az érkezők élelmezésére, mi több, joggal tarthatunk attól, hogy a szudáni harcok Dél-Szudánra is átterjednek.

Az ENSZ fönt már idézett közleménye szerint a támogatások növelése mellett azonnal forrásokra van szükség ahhoz is, hogy biztosítani lehessen az emberek továbbjutását a zsúfolt határvidékről, és azt, hogy a visszatérők és a leszármazottjaik évtizedek után újrakezdhessék az életüket Dél-Szudánban.

Melyik szerencsétlenség érjen?

A szudáni harcok április 15-i kitörése óta egymásra épülő konfliktusok sorozata rázza meg a háború előtt közel 50 milliós lakosságú kelet-afrikai országot. A Guardian helyszíni riportja szerint a harcok Kartúm és a vele szomszédos város, a Nílus folyó nyugati partján fekvő Omdurman körül már mintegy 2,8 millió embert űztek el az otthonukból, országszerte pedig több mint ötmillióan voltak kénytelenek továbbállni. Azok közül, akik végleg elhagyják az államot, a szomszédos Csád, vagy ritkább esetben az északra fekvő Egyiptom felé próbálkoznak.

Bár a konfliktus áprilisban egy puskalövéssel kezdődött a fegyveres erők két része közt, azóta mind több és több félkatonai szervezet és helyi-régiós milícia csatlakozik a háborúhoz. Ezzel együtt a válság a polgári lakosságot is egyre súlyosabban érinti. Lassan már csak annyi választása marad az embereknek, hogy eldönthetik, melyik „szerencsétlenség érje őket”, mondta el a múlt héten a Foreign Policy-nak a magyarországi felmenőkkel bíró Nagy Tibor, az amerikai külügyminisztérium afrikai irodájának korábbi vezetője, Etiópia egykori amerikai nagykövete.

Háborúból háborúk

A háború első szakaszában Abdel-Fattáh Burháni tábornok, a szudáni átmeneti kormányzó szuverén tanács vezetőjéhez hű katonai egységek, a reguláris szudáni fegyveres erők (SAF) és a Mohamed Hamdán Daglo, más néven Hemedti tábornok, a tanács helyettes vezetője által vezetett félkatonai-milicista erők, a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) csaptak össze.

Az ő szembenállásuk – bár nagyon régre nyúlik, melyről részletesen itt írtunk – alapvetően egy tavaly decemberi keretmegállapodásra vezethető vissza, amely a 2021 óta puccsal hatalomra jutott katonai junta távozását és az RSF katonaságba beolvadását célozta egy polgári (azaz nem katonai) kormányzat létrejötte érdekében. Az 1956-ban kivívott  függetlensége óta 15 puccsot megélt Szudánra azonban április 15-én egy újabb, máig tartó és egyre bizonytalanabb kimenetelű hatalomátvétel várt.

Bár kezdetben úgy tűnt, hogy – a menekültek kizsákmányolásából és a több gazdasági ágra kiterjedő cégbirodalmából tehetőssé vált, a 2003-as dárfúri háborúban felemelkedett – Hemedti, aki Egyiptom politikai közbeavatkozásától tartva és Oroszország bizalmát élvezve támadta meg a fegyveres erőket Kartúmban, pár nap alatt átveszi az ország fölötti uralmat, végül a harcok elhúzódtak. Időközben több más helyi és régiós milícia, melyek eddig nem egyszer Burháni és Hemedti ellen hacoltak, csatlakozott a konfliktushoz, így júniusban al-Hilu a katonaság (SAF) ellen, júliusban a dárfúri harcokban részt vevő, a Szudáni Felszabadítási Hadsereget vezető Musztafa Tambúr pedig a katonaság mellett köteleződött el.

A változó intenzitású összecsapások lassan a fővároson túlra, a Nílus nyugati oldalára, majd pedig a termékeny dárfúri régióra is kiterjedtek, ahol szudáni arab csoportok a maszalitokat vették célba. Jóformán két különálló konfliktus bontakozott ki.

Míg az első, Kartúmban folyó összecsapások nagyobb, bár a tavaszihoz nem mérhető figyelmet kapnak, a Csád határán fekvő nyolcmilliós lakosságú terület szenvedése láthatatlan marad.

További félelme a jogvédő szolgálatoknak és a háborúkat követő szakembereknek, hogy a harcok pár hónapon belül a fővárostól délkeletre, Gezira államra, az ország Kék és Fehér-Nílus között fekvő éléskamrájára is átterjednek.

Európai pénzből

Bár a nyugati államok figyelme lankadt a szudáni eseményekkel kapcsolatban, a szubszaharai régió harcait pedig a lapok nem ritkán elintézik azzal, hogy „törzsi” harcok dúlnak valahol az isten háta mögött, a szudáni háború nem kis részben európai pénzekből folyik. A Zeit Online, a Sveriges Radio, a De Groene Amsterdammer, a Neue Zürcher Zeitung am Sonntag és a Vårt Land közös nyomozása, mely október 3-án jelent meg, föltárta, hogy Hemedti tábornok fölemelkedéséhez Európa országai is hozzájárultak. Kiderült, hogy számos ország, így Németország, Norvégia, Svájc és Hollandia is előmozdította a háborút egy biztonsági cég szerződtetésén keresztül, amely a milícia árnyékgazdaságának része, és amely a háború kitöréséig és részben azon túl is számos európai nagykövetség, segély- és fejlesztési szervezet épületét, a dolgozóiknak szállást adó lakókomplexumokat őrizte.

A  „Shield Protective Solutions” nevű cég, amelyet például a svéd nagykövetség a mai napig alkalmaz, Musa Hamdan Daglo, az RSF-főnök Hemedti testvérének tulajdonában áll. Ám a Shield és az elődjének számító More Secure vállalatok nemcsak nagykövetségeket védtek – például a norvégot Kartúmban 825 ezer euróért –, hanem a Save The Children, a Saferword és a Német Nemzetközi Együttműködési Ügynökség (GIZ) helyi épületeit is.

Több nagykövetség és segélyszervezet pedig azt követően sem bontott szerződést, hogy megtudták, ki áll a – máskülönben Londontól Dubajig beágyazott – cég mögött, és megsejdítették, mihez kezdenek a pénzükkel.

A GIZ esete különösen érdekes, mivel két olyan projektet, amelyekben a Shield őröket használták, az Európai Unió társfinanszírozott. Az Ügynökség Omar al-Bashir elnök 2019-es bukása óta elvileg a polgári kormányzásra való békés átmenetet tűzte ki célul.