A 2023. februári törökországi és szíriai földrengéssorozathoz hasonlóan, amely 60 ezer ember életét követelte, a pénteki marokkói földrengést is mindenekelőtt társadalmi, semmint természeti katasztrófaként érdemes tárgyalni, figyelmeztet hétfői átfogó írásában a WSWS híroldal.
A két jelenség, ilyen szempontból, meglehetős hasonlóságot mutat.
A törökországi–szíriai pusztítás – ahogyan arról a Mérce beszámolt – többek közt amiatt volt olyan kiterjedt és súlyos, mert az építkezési szabályokat a vállalkozók áthágták, a katasztrófavédelmi előírások kijátszását és megkerülését pedig az Erdogan-kormányzat még ösztönözte is, amikor például – az In Defense of Marxism magazin állítása szerint –díj ellenében építkezési engedélyt kaphattak 2018-ban azok az épületek is, amelyek korábban nem feleltek meg a meghagyásoknak. Ezek pedig úgy dőltek össze, mint a kártyavár, amikor a föld megremegett.
Nem történt ez másként Marokkóban sem.
Az észak-afrikai államban, mely az afrikai és az eurázsiai földlemez közötti határvonal közelében fekszik, így mindig is heves földmozgásokat szenvedett el, a közelmúltbeli földrengések ellenére sok épületet, különös tekintettel a vidéki házakra, nem úgy építettek, hogy ellenálljanak az ilyen rengéseknek.
Ez onnan is látszik, hogy abban a közép-marokkói tartományban, amelyet a leginkább érintett a földmozgás, óriási különbség van a pusztítás mértékét tekintve a nagyvárosok és a kisebb városok, falvak közt. Míg a közel egymilliós, a tartomány székhelyéül szolgáló, s Marokkó nevét adó Marrákes épületeit a földmozgás jobbára megkímélte, úgy hogy a marrákesi szállodaigazgatók a városba érkező turistákat kétségbeesetten próbálják megnyugtatni, nehogy elhagyják a várost, melyet csak Franciaországból évente 4,2 millióan keresnek föl, addig a szegényebb, elzártabb vidéki települések omlatag, sokszor kézzel épített házai a földdel váltak egyenlővé.
S nem pusztán a házak: míg Marrákesben a földrengés után is van tiszta víz és áram, addig a vidéki települések ivóvíz és elektromos energia nélkül maradtak, mert a villanypóznákat a föld nyelte el. A Le Monde például eljutott a 20 ezres lakosságú Amizmiz városába, ahol jobb híján telefonokkal és zseblámpákkal kutatják az elhunytakat a romok és törmelékek alatt.
Értelemszerűen villany és ivóvíz nélkül mind a mentés, mind a túlélők ellátása hatalmas kihívás elé állítja a marokkói hatóságokat, valamint azokat a katari és spanyolországi mentőcsapatokat is, melyek hétfőn érkeztek az országba.
Mint mondtuk, a legtöbb halálos áldozatot a vidéki, az Atlasz-hegység lábánál elterülő településekről jelentették, jelesül a hegyvidéki Al-Hauz és Taroudant tartományokból.
A marokkói belügyminisztérium szerint a halálos áldozatok száma hétfő reggelre elérte a 2200-at, s közülük 1300-an Al-Huazban hunytak el.
A régió amellett, hogy Marokkó legszegényebb tartománya, otthont ad az amazigh (vagy berber) közösség tagjainak is, akiket VI. Mohamed marokkói király rezsimje szisztematikusan elszigetelt. Ez, a WSWS állítása szerint nemcsak abban merült ki, hogy a berberek (akik a 37 milliós ország egyharmadát adják) lakta területeken az infrastruktúra (az utak, az ivóvízrendszer stb.) leromlott, hanem abban is, hogy a fejlesztési projektek zöme a nagyvárosokban, például a már emlegetett Marrákesben valósult meg.
Samia Errazzouki, a Stanford Egyetem Marokkót tanulmányozó kutatója, aki a Chanell 4-nak nyilatkozott vasárnap, elmondta:
„Ez a régió az egyik legnehezebben megközelíthető régió Afrikában, mivel az infrastruktúra elöregedett, a karbantartásáról megfeledkeztek. A térség megközelítése nagyon nehézkes, már csak az utakra hullott törmelékek miatt is. Csodára lesz szükség ahhoz, hogy azonnali segélyt juttassunk oda.”
A kutató hangsúlyozta, hogy a térség lakói követelték az utak és az elektromos hálózat felújítását, a kórházak korszerűsítését, de hiába. Például a Hirak mozgalmat 2016-ban erővel verték le, a követelőzőket börtönbe zárták.
A düh azonban nem pusztán a segítség késlekedése miatt nő az érintett területeken. A Guardian értesülése szerint fölzúdulást váltott ki a monarchia lassú reagálása is. VI. Mohamed király a földrengés idején franciaországi rezidenciáján tartózkodott. A brit lap megjegyezte: „Annak ellenére, hogy a király gyorsan visszatért az országba, egyesek szerint létfontosságú órák veszhettek el amiatt, hogy a palota késlekedett jóváhagyását adni a sürgős intézkedésekre.”
