Két latin-amerikai országban is sikeres hétvégét zártak a baloldali és progresszív erők a augusztus 20-án. Míg Ecuadorban első fordulós elnök- és törvényhozási választásokat tartottak, amelyen a baloldali Revolución Ciudadana (Állampolgári Forradalom, RC) jelöltje, Luisa González kapta a legtöbb szavazatot, addig Guatemalában az elnökválasztás második fordulóját nyerte meg jelentős fölénnyel a balközép-centrista Movimiento Semilla (Mag Mozgalom) színeiben induló Bernardo Arévalo.

Bár ezek az eredmények regionális szinten jól illeszkednek az utóbbi évek politikai-társadalmi tendenciáiba Latin-Amerikában, a baloldalnak várhatóan mindkét országban komoly akadályokat kell még leküzdenie a tényleges győzelemig. Elsőként nézzük az ecuadori helyzetet!

A correísták hozták a kötelezőt, de a jobboldali meglepetésjelölt okozhat még problémát.

Az augusztus 20-i ecuadori választásokat megelőzően publikált különféle felmerések  többnyire egyetlen közös pontja az volt, hogy a baloldali Luisa Gonzálezt várták az első helyre, akivel kapcsolatban az is valószínűnek látszott, hogy nem fog tudni elegendő szavazatot összegyűjteni ahhoz, hogy rögtön az első fordulóban döntő győzelmet arasson. (Az andoki országban egy elnökjelölt akkor nyerhet már az első körben, ha átlépi az 50%-os szavazatarányt, vagy ha megszerzi a voksok legalább 40%-át, minimum 10%-os előnyre téve szert a második helyezettel szemben.)

E tekintetben jött is a papírforma, miután az ecuadori baloldal egykori meghatározó alakja, a ma politikai menekültként Belgiumban élő Rafael Correa exelnök által támogatott Luisa González a szavazatok 33%-val az első helyen végzett. A dobogó második fokán ugyanakkor meglepetéseredmény született: az előzetesen a leggyengébb jelöltek között számon tartott Daniel Noboa a szavazatok kb. 24%-át szerezte meg, s így ő mérkőzhet meg az október 15-i második fordulóban Gonzálezzel.

Igencsak alulteljesített viszont a 7%-os eredménnyel végző jobbközép-centrista Otto Sonnenholzner, aki sokáig a második helyre leginkább esélyes jobboldali jelöltnek tűnt. Nem sikerült érdemben megkevernie a kártyákat a rendpárti Jan Topic-nak sem. Habár az egykori zsoldos azt ígérte, hogy megválasztása esetén „vasököllel” csapna le az Ecuadort erőszakba süllyesztő kábítószerkereskedőkre és szervezett bűnözői csoportokra, e keményvonalas stratégia az utóbbi években drasztikusan romló közbiztonsági helyzet ellenére is csak a választók közel 15%-ának támogatására és a negyedik helyre volt elég.

A választások előtt kevesebb mint két héttel meggyilkolt, és javarészt korrupcióellenességgel kampányoló, anticorreísta Fernando Villavicencio mögött álló szavazótábor a jelek szerint végül nem szóródott szét. A jelöltségét átvevő Christian Zurita a szavazatok 16%-át, s a harmadik helyet szerezte meg, miközben pártja, a centrista Movimiento Construye (kb. Építő Mozgalom) a correísták után a második legtöbb helyet tudhatja magáénak az új Nemzetgyűlésben.

Az előrejelzésekhez képest sokkal rosszabbul teljesített az őslakos Yaku Pérez, akinek nem sikerült megismételnie 2021-es szereplését, amikor kevesebb mint 1%-kal maradt le az elnökválasztás második fordulójáról. Az őslakos közösségek védelmét és egy ökológiailag fenntartható gazdasági modellt ígérő Pérezt ezúttal mindössze a szavazók 3,8%-a támogatta.

Így, bár alapvetően elmondható, hogy Luisa González és az RC hozták a kötelezőt az első fordulóban, a töredezett mezőny továbbra is tartogat lehetséges buktatókat a correísta baloldal számára. Nagy kérdés például, hogy az eddig elvérzett jelöltek ki mögé állnak be a következő két hónap folyamán, és ki mellett mozgósítják saját szavazóikat, hiszen az első körben a voksok többségét anticorreísta, jobboldali vagy jobbközép-centrista erők vitték el.

Ez pedig első látásra a konzervatív-neoliberális Daniel Noboát hozhatja helyzetbe. Ecuador a világ első számú banánexportőre, a 35 éves vállalkozó pedig annak a „banánmágnás” Álvaro Noboának a fia, aki nemcsak a dél-amerikai ország egyik leggazdagabb embere, de a múltban öt alkalommal is sikertelenül szállt versenybe az elnökségért. Elemzők szerint Daniel Noboának a vártnál sokkalta jobb eredményéhez jelentősen hozzájárult az elnökválasztási vitában nyújtott jó szereplése, valamint – részben korának köszönhetően – a fiatalok körében tapasztalható népszerűsége.

A jobboldali jelölt esélyeit gyengíthetik azonban neoliberális gazdasági nézetei, amelyek a correísta baloldalnak is számos ziccert kínálnak. Az eddigi kampány során maga Luisa González is elsősorban az elnöki tisztséget 2007-től 10 éven át betöltő, szocialista Rafael Correa bőkezű állami szociálpolitikájának és az életszínvonal javulásának a visszatérését ígérte. A baloldali politikus e téren rendre szembe is állította a Correa-éra „aranykorát” a 2017 utáni Moreno- (2017-2021) és Lasso-kormányzatok (2021-2023) neoliberális gazdaságpolitikájával, amely nem kis mértékben járult hozzá az elmúlt évek egyre súlyosabb szociális, gazdasági és közbiztonsági válságához Ecuadorban. Kérdéses, hogy a társadalom mekkora hányada látna szívesen az ország élén egy újabb bankárt vagy vagyonos üzletembert.

Érdemes megemlíteni továbbá Daniel Noboa alelnökjelöltjét, Verónica Abadot is, aki amellett, hogy abortuszellenes konzervatív aktivista, egyúttal Donald Trump volt amerikai és Jair Bolsonaro egykori brazil elnöknek is elkötelezett támogatója –a politikusnő korábban a közösségi médiában egy, a Make America Great Again szlogent rövidítő MAGA feliratú sapkában is feltűnt. Ennek fényében előfordulhat, hogy a mérsékeltebb szavazók inkább a gazdasági vonatkozásokban baloldali, de bizonyos társadalmi kérdésekben (így például az abortuszt illetően) ugyancsak konzervatívabb álláspontot képviselő González felé fordulnak majd.

A potenciális kulcskérdések: környezetvédelem és olajkitermelés

A correísta baloldal első fordulós győzelmével egyidőben komoly sikert könyvelhettek el Ecuador progresszív, környezetvédő és őslakos mozgalmai is. Ahogyan a Mérce arról már beszámolt, az augusztus 20-i választásokkal párhuzamosan az ecuadoriak egy országos népszavazás keretében dönthettek arról, hogy az ország amazóniai területein elhelyezkedő Yasuní Nemzeti Parkban található ITT (Ishpingo, Tambococha és Tiputini) olajmezőkön folytatódjon-e a jövőben az olajkitermelés és -feltárás. A főváros, Quito lakói pedig egy helyi referendumon a szomszédos Chocó Andino térségében zajló bányászati tevékenység beszüntetéséről is határozhattak.

Az ecuadoriak mindkét esetben a természet javára döntöttek. A Yasuní Nemzeti Park ügye ráadásul nem csupán az amazóniai esőerdők, valamint a világ egyik legnagyobb biodiverzitású területének védelmét illetően számít mérföldkőnek, de

ez volt egyúttal a világon az első olyan alkalom is, hogy egy adott állam polgárai országos népszavazás keretében dönthettek egy olajkitermeléssel összefüggő projekt leállításáról.

A referendum eredménye (melynek értelmében a résztvevők több mint 58%-a szavazott a nemzeti park védelmére) azért is tekinthető jelentős sikernek, mert a Yasuníban zajló olajkitermelés ellen több mint egy évtizede küzdő környezetvédő aktivisták és őslakosok egy olyan választási kampány közepette voltak képesek sikerre vinni népszavazási kezdeményezésüket, amelyet elvben a romló gazdasági helyzet és a közbiztonsági krízis uraltak.

A környezetvédelem kérdésének ilyen mértékű előtérbe kerülése a jelek szerint az elnökválasztás első körének kimenetelére is befolyással volt, és nem kizárt, hogy a második forduló egyik döntő faktora lehet. Ugyanis miután Yaku Pérez szereplése igencsak elmaradt a várakozásoktól, s ezáltal számottevően csökkent az esélye annak, hogy az őslakos jelölt 2021-hez hasonlóan ismét „királycsináló” lehet, a korábbiakhoz képest is jobban felértékelődött az, hogy a második forduló jelöltjei milyen álláspontot képviselnek az ecuadori indián népcsoportok számára hatványozott fontosságú környezeti ügyekben.

Valószínűsíthető, hogy Daniel Noboa augusztus 20-i eredményében a már említettek mellett az is közrejátszott, hogy Noboa – a jobboldali jelöltek többségétől eltérő módon – maga is a Yasuní Nemzeti Park védelme mellett voksolt a népszavazáson. Ez a folytatásban akár aduászként is szolgálhat számára az olajkitermelést alapvetően támogató correístákkal szemben.

Ugyanis Gonzálezék a megválasztásuk esetére ígért szociálpolitikai intézkedések költségeinek jelentős hányadát várhatóan az olajexportból származó állami bevételekből fedeznék, miként az Rafael Correa elnöksége idején is történt. Ugyanakkor ahogyan Ecuador kapcsán arról már többször is szó volt, a különféle nyerstermékek kitermelésére és exportjára építő ún. extraktivista gazdasági modell, illetve annak környezeti hatásai a múltban igencsak feszültté tették a viszonyt a correísták és a tőlük balra elhelyezkedő progresszív, ökológiai és őslakos mozgalmak között.

E probléma közel sem ecuadori sajátosság, sokkal inkább a latin-amerikai régió egészét jellemző általános dilemma, amely a 2000-es évek elejének baloldali fordulatát (rózsaszín hullám, avagy pink tide) követően számos más országban is megmutatkozott, köztük például Brazíliában vagy Bolíviában. Azonban míg a térségben az utóbbi évek során kibontakozó újabb baloldali hullám (new pink tide) során hatalomra került vezetők (pl. Gustavo Petro kolumbiai elnök) közül mind többen fogalmaznak meg a fosszilis energiahordozókkal és az extraktivista modellel való szakításra irányuló törekvéseket, addig Ecuadorban a correísta baloldal esetében úgy tűnik, hogy ez a paradigmaváltás továbbra sem ment még végbe.

Holott Luisa Gonzálezéknek muszáj szembenézniük a ténnyel, hogy országuk jövőjét nem alapozhatják többé az olajra. A mostani becslések szerint, ha a Yasuní Nemzeti Parkban folytatódna is az olajkitermelés, Ecuador tartalékai akkor is jórészt kimerülnének 2029-re,

ami már önmagában nyomatékosan szemlélteti, hogy mi miatt volna égetően szükséges a kőolajtól jelenleg nagy mértékben függő ország gazdaságát mielőbb új, fenntartható alapokra helyezni. Amennyiben Gonzálezék az előttük álló két hónapban nem kötelezik el magukat az ökológiai igazságosság és Ecuador olajfüggőségének felszámolása mellett, úgy fennáll a veszélye, hogy a correísták ismételten elidegenítik maguktól a környezetvédő mozgalmakat és az őslakosságot. Mindez utóbbiakat végeredményben az elnökválasztás második fordulójától történő távolmaradásra vagy akár Daniel Noboa támogatására is ösztönözheti, ezáltal a jobboldali jelölt felé billentve el a mérleg nyelvét.

A baloldal számára nemcsak a latin-amerikai térségben, hanem globális szinten is meghatározó politikai dilemmák különösen izgalmassá és jelentőssé teszik az Ecuadorban zajló eseményeket. Hasonlóképp, Guatemalára is érdemes lesz figyelni, ahol könnyen lehet, hogy a jelenlegi elitek megpróbálják valamilyen módon útját állni Bernardo Arévalo jövő januárban esedékes hivatalba lépésének. A közép-amerikai országban zajló folyamatokról cikkünk második részében lesz szó.