Az ecuadoriak vasárnap népszavazáson döntöttek arról, hogy megfékezik az olajkitermelést a dél-amerikai Amazonas-medencéhez tartozó Yasuní Nemzeti Parkban, amely a Föld egyik legváltozatosabb biodiverzitású régiója, írja a Guardian oldal.
A népszavazáshoz – melyet az elnök- és parlamenti választás első fordulójával együtt tartottak, ahol a baloldali Luisa González kapta a legtöbb szavazatot – egy tíz évig tartó küzdelem vezetett, amelynek az állomásait érdemes felelevenítenünk ahhoz, hogy a referendum eredményének jelentőségét megérthessük.
A Yasuníban az 1940-es évek óta zajlik olajkitermelés. A mintegy 10 ezer négyzetkilométeres területének javát azonban sokáig sikerült megkímélni a környezetpusztítástól. Sok helyütt azt olvashatni, hogy egy tetszőlegesen kiválasztott egy hektáros területén feltételezhetően
több állatfaj él, mint egész Európában, és több fafaj található, mint az USA-ban és Kanadában összesen.
Nem véletlen tehát, hogy az UNESCO 1989-ben védelem alá vette.
A park altalaja azonban három olajmezőnek (Ishpingo, Tambococha és Tiputini, rövidítve ITT) ad otthont, amelyek összesen közel 850 millió hordó nyersolajat rejtenek.
Az ITT amiatt fontos, mert egyfelől a népszavazás közvetlenül ezekre az olajmezőkre vonatkozott, azaz a nemzeti park területének más részein folytatódni fog az olajkitermelés; másfelől pedig azért, hiszen a hivatalos dokumentumokban 43-as blokként nevezett területen számos nemzetiség és törzs is él, melyek a környezetük megkímélésért küzdenek. Egyébiránt a terület a tagaeri és taromenane törzseknek is otthont ad, melyek a „világtól elzárkózva”, de elvileg a „világ” védelmét élvezve maradnak ki a tőkés termelési rendszerből.
A nemzeti park sokáig egyféle fedezetként működött Ecuador kormányai számára.
Így például 2007-ben, nem sokkal megválasztása után Rafael Correa, Ecuador akkori elnöke arra kérte az ENSZ-ben a tehetős országokat, hogy kártalanítsák az ecuadori kormányt, amiért nem engedi az olajkitermelést a Yasuní parkban. A Time magazin a referendumhoz vezető útról írt összefoglalójában arról ír, hogy Correa ötletét – amely révén nem mellesleg 400 millió tonna szén-dioxid nem került volna a levegőbe – pártolták a környezetvédelmi aktivisták, és Spanyolország és Németország is támogatásáról biztosította.
A kormány által a betétek fogadására létrehozott vagyonkezelői alapba azonban 2013-ig mindössze 13 millió dollár folyt be, így Correa és kormánya bejelentette, hogy folytatják a fúrásokat, melyek a 43-as blokkra is kiterjednek. Ez utóbbi olajlelőhely kiaknázását a Petroecuador állami olajcég egyik leányvállalata, a Petroamazonas végezhette.
A kormány az olajkutak újraindítására azért kényszerült, mert Ecuador, sok más alacsony és közepes jövedelmű országhoz hasonlóan, súlyosbodó adósságválsággal nézett szembe, a hitelezői pedig nem engedték el a hatalmas kamatokat. Az eladósodottság egyébiránt a mai napig döntős befolyással bír az ország politikájára. Csak megemlítjük, hogy a referendum ellenzői azzal érveltek, hogy ha az igenek győznek, az olajbevételek kiesésével Ecuador biztosan az újabb legfőbb hitelezőjének, Kínának a rabjává válik.
Sokáig úgy tűnt, a fosszilis tüzelőanyagok kitermelésének növelése segíthetne az adósság egy részének enyhítésében, hiszen a dél-amerikai ország bevételeinek egyharmada (néha több is, tavaly a 35 százaléka) az olajból származik. Ezt követően, azaz 2016-ban a nemzeti park területén hivatalosan is megkezdődtek a fúrások, és az ország azóta elkezdte értékesíteni a régióból származó olajat a világ többi részének.
Jelenleg az innen származó olaj több mint 66%-át az Egyesült Államokba szállítják.
Ám a hitelek visszafizetése nem az elvárt ütemben folyt. Ecuadort a csökkenő olajárak miatt a 2010-es évek második fele óta lassuló gazdaság jellemezte, e helyzeten pedig a koronavírus-járvány és a Lenín Moreno (2017-2021) és Guillermo Lasso elnökök alatt folytatott neoliberális gazdaságpolitika csak tovább rontott. Lasso egyenesen azt javasolta, hogy a kitermelést kétszerezzék meg.
Bár már Correa elnök is azt ígérte, hogy odafigyelnek a környezetvédelemre, és a plusz bevételek egy részét az ország szegény sorsú őslakosai életének jobbítására fordítják, tudható volt, hogy a Petroecuador felügyelete alatt, csak 2000 és 2008 között 1 415 olajszennyezés történt Ecuadorban. Az állami cég – amely azonban sokáig az amerikai Chevron-Texaco céggel közösen fúrt – kitermelése pedig nem vált biztonságosabbá.
A problémát nem csak a puszta olajfejtés okozza. Gyakoriak ugyanis az olaj kinyerése utáni olajfolyások, melyek hatalmas talajterületeket szennyeznek be azzal, hogy a föld mélyrétegeibe szívódnak, a kitermelés melléktermékeit pedig sokáig az erdő talajában ásott gödrökben tárolták, majd egyszerűen fölgyújtották. A környezetszennyezés miatt a térségben tömegessé váltak a rákos megbetegedések, melyek közül a légzőszerveket támadó rák az uralkodó.
A nemzeti parkban élők, a környezetvédők és az olajkitermelést ellenző politikai szervezetek mindeközben a Yasuní területén történő olajfúrások betiltásán fáradoztak. Tíz évvel ezelőtt, 2013-ban népszavazási aláírásgyűjtést kezdeményeztek, a 2014 májusában benyújtott 850 ezer aláírást azonban elutasította a választási bizottság, mert az aláírások közel 60%-át érvénytelennek találta.
Hogy politikai nyomásra döntött így a bizottság, nem volt kétséges, ám ennek a bizonyítása évekig tartott.
A nemzeti parkot védő mozgalmak, melyek Yasunidosként hivatkoztak magukra, megtámadták a döntést, s 2018-ban az ombudsman végül nekik adott igazat. Ám ahhoz, hogy a népszavazás dátumát kitűzzék, újabb öt évre volt szükség, mely alatt a mozgalom elkeseredett harcot vívott a kormányzattal és az állami szervekkel.
Ám győzött, s a diadalt a most vasárnapi referendumon is képes volt megismételni.
A szavazáson a résztvevők több mint 58%-a szavazott igennel, ami azt jelenti, hogy a nemzeti park területén nem nyílhat új olajfúró, a 43-as blokkban pedig fel kell hagyni a kitermeléssel egy éven belül.
Vasárnap egy másik helyi népszavazáson Quito város külső kerületének lakosai 68%-ban megszavazták a bányászat leállítását hat kisvárosban a főváros peremén, a Choco Andino területen, az UNESCO által bioszféra-rezervátummá nyilvánított 287 ezer hektáros erdőben. A területet gyakran nevezik Quito tüdejének.
Ezek az események abba a mozgásrendbe illeszkednek bele, amelynek politikai aktorai immár nem ódzkodnak jelentősebb áldozatot hozni az esőerdők védelme érdekében. Ezt példázza az is, hogy Lula brazil elnök megválasztása óta jelentősen visszaesett az Amazonas-medence erdőirtásának mértéke. A G7 pedig arról ír, hogy a tavaly megválasztott kolumbiai elnök, Gustavo Petro azt tűzte ki célul, hogy Kolumbia legyen az első ország, amely környezetvédelmi okok miatt felhagy az olajkitermeléssel.
