Elsőre is hihetetlen videót tett közzé a Kreml május 23-án. A jelenet klasszikus filmek kulisszáit idézi. A vezető megnyitva a Kreml összes csarnokait végül egy szerény szobában fogadja alattvalóját, aki Ukrajna létezéséről társalog vele. A behízelgő hang, a vastag keretes szemüveg és a fontoskodás alapján valami udvari akadémikusra gondolnánk, a karaktert jól ismerjük. Azonban ez az alattvaló nem  udvari történész (olyanból is van sok), hanem Valerij Zorkin, az Alkotmánybíróság elnöke.

Jelentéktelen figura, mégis jellegzetes.

Zorkin alkotmányjogász megboldogult ifjúságában, mielőtt lábtörlő lett, jogelméletet tanított. Diákoknak és a szovjet belügynek. Nem is akármilyet. Borisz Csicserin jogelméletét, amely arról szól, az orosz birodalom kényszerűen autoriter hatalomra van ítélve, az erős vezető a jogforrás, minden más esetben erkölcsi pusztulás vár a népre.

Most éppen úgy tesz, mintha felfedezett volna valamit. A vezér már nem mímel meglepetést, neki nem kell szerepet játszania, hiszen ő a rendező.

Zorkin alkotmányjogász azonban sietve meg is mutatja óriási felfedezését, látszik, a fejében kész a terv: erről fog szólni az Elnök reakciója! A XIV. Lajos-korabeli francia térképhez invitálja és megmutatja neki: nincs is Ukrajna! Hát nézze meg! A 17. századi térképen ott van a Rzeczpospolita (Lengyelország-Litvánia, de Zorkin alkotmányjogász direkt nem ejti ki a Polsa és Litva szavakat, mert esetleg még elszomorítja a Vezetőt). Ott van a „Kozákok Országa” (az eredeti térképen franciául Ukrajna, avagy a Kozákok Országa, de ez nem látszik). És ott van a Birodalom. Na de Ukrajna, nahát az nincs, tehát ukrajnai ember sincsen! Tehát sakk-matt! Hát nem elképesztő? (Ön egy zseni, elnök úr! Hiszen előre megmondta mindezt – szól a duruzsoló metanarratíva).

Putin, in full philosopher-tsar mode, peers over a Louis XIV map from the 17th century, which he says proves „no Ukraine ever existed in the history of mankind” pic.twitter.com/5cgrpljqWk

— max seddon (@maxseddon) May 23, 2023

A Vezető azonban rá sem hederít, mit mond. Még a videón is érzékelteti, Zorkin alkotmányjogász egyszerű kellék, nem érdekes, mit mutat, mit mond. A teljes 17. századot elintézi egy kósza megjegyzéssel, miszerint a Rzeczpospolita „magától kérte felvételét a moszkvai cár birodalmába” – ne is foglalkozzunk a 18. századdal és az erőszakos hódítással, ami a kérelemtől távol esik – egyszerű, nyílt hazugság, tehát részletkérdés.

És ekkor fejtegetésbe kezd. A vezért látszólag zavarja, hogy ellenségei még mindig nem értik, mit akar mondani. Ezért ismét, most már csupán pár szóval kifejti: Ukrajna nem létezett soha! A bolsevikok találták fel! Csak „Szovjet-Ukrajna” létezett, és ennyi. Ez persze ugyancsak nem igaz, de hagyjuk ezt is.

A Vezér alapvetően abban a Szovjetunióban nőtt fel, ahol Sztálinnak hittek, de kultuszát immár eltitkolták, és ahol Lenint gyűlölték, miközben kultuszt építettek köré. A vezető ennek a szerinte végzetes félreértésnek a végére akar pontot tenni: Ukrajnát, tehát az orosz birodalom romlását Lenin és nyugatról visszatért bolsevikjai találták ki. A birodalmat Sztálin csak Lenin örökségének szellemi, és harcostársainak fizikai megsemmisítése révén tudta elérni.

Ugyanakkor, ahogyan Sztálin halhatatlan agyában, Lenin a Vezér agyában is tovább él:

bolsevikok veszik körül a szovjet birodalmat, akik végezni akarnak vele. Bolsevikok, mint az ukránok, mint Európa, Belarusz, sőt Oroszország lázadó ifjúsága.

Ukrajna, mi és mindenki, aki nem isteníti őt, bolsevik, és megsemmisítendő. Ezt kellene megértenünk. És úgy gondolja, ha a nyugati vezetők megértenék őt, nem is kritizálnák annyit, inkább a  kegyeit keresnék, hiszen a „bolsik”, az ifjak, az ő hatalmukat is fenyegetik. Össze kéne fogni, mint a régi szép időkben. De ezek a vezető szerint nem értik, „sátánisták”.

Pedig dehogynem értik, csak nem kalandoztak még el a Vezér bunkervilágának mély és zavaros historicizmusába. Azok ott a Dnyepertől nyugatra továbbra is elég praktikus figurák.

Ő ugyan sokat beszél a nyugat dekadenciájáról és „sátáni jellegéről”, de egészen meglepő módon ezzel a véleményével nincs egyedül. Sőt: egyre több vezető vélekedik úgy, mint ő. Ott van mindjárt Emmanuel Macron, aki éppen pénteken – az értelmetlen és kegyetlen nyugdíjreformját ellenző többségre utalva – figyelmeztetett „a francia civilizáció széthullására”. Hozzátette, mindezért „az új forradalomról álmodozó baloldaliak” (bolsevikok) tehetnek. Az már jól ismert, hogy Ukrajna kormánya Zelenszkij elnök előtt és alatt is tűzzel-vassal üldözte a forradalmi-baloldali szimbolikát és minden Lenin-szobrot lebontott. Sőt, a Népek Barátsága metróállomás nevének is mennie kellett – Kijev népének közakaratára (Zvirinyetszka lett belőle), persze ellenkampány nélkül. Mindezt „a totalitárius szovjet rendszer” emlékének dicsőítése elleni intézkedésként hozták meg (a bolsevikok ellen). Az orosz Vezér háborút indít azért, hogy megfojtsa őket (miközben Ukrajna is üldözi egyes csoportjaikat), míg Macron „csupán” az utcán vereti meg őket: humánus módon, tiltakozás közben.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök nem kíván messze elmaradni. Legutóbbi „választási kampányában” (ha azt, ami végül történt lehetett egyáltalán választásnak hívni) például száz helyen is színpadról mutogatta, kemalista kihívója montírozott, tehát hamisított videóját, ahol kommunista, kurd gerillákkal parolázik. A választás után Erdoğan elismeri, hogy a videó hamisítvány, de a veszély nagyon is valós. Eközben a szélsőjobboldali és iszlamista terroristákról szót sem ejt.

Kaja Kallas észt elnök kijelenti, orosz beutazókat Észtország nem fogad be, meg is tiltja mindezt. Akkor sem mehetnek oda, ha otthon börtön, kényszersorozás vár rájuk. Balhézzanak otthon a kis bolsevisták, ne ide jöjjenek rendet bontani – mondanivalója így volt összefoglalható. Pedig ezek a kis- és nagy bolsevisták tényleg otthon balhéztak: nagy számuk ellenére csúnyán legyőzte őket a rezsim a háború első évében – ezért vannak most a küszöbünkön, amikor rájuk csapjuk az ajtót.

Orbán Viktorról nem sok szót ejtenék: tizenéves tüntetők könnygázzal való lefújásáról, tonfával való ütéséről, fogdára hurcolásáról annyi a mondanivalója mostanra: a törvényeket betartatjuk! Főként a kis bolsevisták ellen, az orosz bankok ellen már csak nagy fokú kényszer hatására.

Németország, Franciaország és Nagy-Britannia, Olaszország kormánya ugyanígy „bolsinak” és egzisztenciális fenyegetésnek kezeli a klímaaktivistákat, akik az útra fekszenek, műalkotásokhoz ragasztják magukat, felhívva a figyelmet a civilizáció pár évtizeden belüli összeomlására és a klímaválságra. Vagy azokat, akik 50-nél többen és nem szélsőjobbos módon bejelentés nélkül rave-partikon összegyűlnek, vagy a vagyonosok törvényes és törvénytelen rablásai ellen sztrájkolókat és demonstrálókat. A britek már magyar mintára korlátozzák a sztrájkogot is, a túl sikeres vasúti sztrájkok után nem akarnak ezzel szembesülni más szektorokban is.

Bárki, aki lázad, bolsevik, bomlasztó – állítják. Zorkin alkotmányjogász is elégedetten csettintene, hogy ha ugyan Csicserint nem is, de Carl Schmittet legalább „ezek” is ismerik.

És mi lenne, ha megértenénk? Megértenénk például, hogy miért félnek ennyire a bolsevikoktól. És mi lenne, ha ezt megértve megpróbálnánk tényleg forradalommal eltaposni a térkép felett görnyedő Vezetőt és a többieket, akik, úgy tűnik, leginkább szavakban, egyre inkább olyanok, mint ő?

A pár perces rövidfilm tehát nem érdektelen, de rá Eizenstein, Pudovkin válaszol. Sokszor. Ott a kulcs.

A bolsevikok mi magunk vagyunk.