Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Nem szerették, hogy ott nézelődünk” – külföldi megfigyelőket tartóztattak le a törökországi választásokon

Ez a cikk több mint 1 éves.

A múlt vasárnapi törökországi választások első fordulóját a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP)-Nacionalista Mozgalom Párt (MHP) szövetség és elnökjelöltje, Recep Tayyip Erdoğan nyerte meg. Mint ahogyan arról a Mércén beszámoltunk, a jelenlegi elnöknek nem sikerült megszereznie a szavazatok több mint 50 százalékát, így a május 28-i második fordulóban újra meg kell mérkőznie az ellenzéki „Nemzeti Koalíció” jelöltjével, Kemal Kılıçdaroğluval, aki most a szavazatok közel 45 százalékát érdemelte ki.

Erdoğan első fordulós sikere sokaknak meglepetés lehetett, tekintve, hogy a választások előtti felmérések többsége ellenzéki sikert jósolt, sok közülük egyenesen arra jutott, hogy Kılıçdaroğlu már az első fordulóban döntő győzelmet arathat.

De nem csak a választási eredmény okozhatott csalódást azok számára, akik követték az eseményeket, hanem a szavazás közbeni visszaélésekről szóló beszámolók is.

Letartóztatott és kiutasított nemzetközi megfigyelők

Nem sokkal a választás lezárulta után látott napvilágot a hír, miszerint a török hatóságok  nemzetközi megfigyelőket tartóztattak le. A választások monitorozására érkezett spanyolországi delegációnak – köztük a Podemos párt tagjai, illetve baszk és katalán politikusok – nem voltak hajlandóak akkreditációt adni az ellenzéki Demokrata Néppárttól származó hivatalos meghívójuk ellenére. Miután megpróbálták elkezdeni a munkájukat a kurd többségű Siirt városában, a rendőrök letartóztatták a választóhelyiség közelében megjelent delegáltakat, majd a szállásukon maradókért is elmentek. Egészen hétfőig a börtönben tartották őket, amikor egyenesen a reptérre kísérték a megfigyelőket.

„A küldöttség visszatartása és kiutasítása csak egy példa az ellenzék üldözésére és elnyomására, ,  melyek  évek óta tapasztalhatók Törökországban, és amelyeknek a kurd nép különleges célpontja. Aggódunk az YSP és a HDP párt tagjainak és támogatóinak helyzete, valamint alapvető polgári és politikai jogaik tiszteletben tartása miatt”

– nyilatkozta a helyzetről az Interceptnek Ismael Cortés, a Podemos képviselője.

A küldöttség tagjai arról is beszámoltak, hogy velük együtt a helyi ellenzéki Zöld Bal párt több tagját is letartóztatták a török hatóságok, róluk azonban semmi további információjuk nincs.

„Már péntek óta rengeteg katona állt a csomópontokon”

„Nem szerették, hogy ott nézelődünk”

– nyilatkozta lapunknak Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke, aki megfigyelőként szintén tanúja volt a törökországi választásoknak. Vajnai a Mérce kérdéseire elmondta, hogy Van többségi kurd lakosságú városában, ahol delegációja tartózkodott, már két-három nappal a szavazás előtt tömegesen lepték el az utcákat a rendőrök és a katonák, főként a forgalmasabb csomópontokon elhelyezkedve. „Rengeteg vízágyút, gépfegyveres-golyóálló mellényes katonát láttunk” – mesélte a politikus, aki arról is beszámolt, hogy a választások idejére ellenőrzőpontokat építettek ki a hatóságok a környéken. A beszámoló szerint az őket kísérő sofőr rutinos volt, és sikerült némi késlekedés árán kikerülnie ezeket. Vajnai szavaival:

„Nem kockáztatta, hogy esetleg feltartóztassanak bennünket.”

Vajnaiék is tapasztaltak különös jelenségeket a választások során, például delegációjuk két finn parlamenti képviselő tagja szavazólapokat talált a szavazóhelyiségeken kívül, de mindenképpen az erős hatósági jelenlétet emelték ki. Nem sokat javított a hangulatukon, hogy egy ponton az őket meghívó ellenzéki megfigyelők is arra kérték őket, hogy inkább ne menjenek be a szavazóhelyiségekbe, nehogy a katonák valami balhét csapjanak.

Katonákat hetykén fotózó kurd kislány az egyik szavazókörnél – Kép: Vajnai Attila/Mérce

Daniel Kopp, a Progresszív Internacionálé szintén a helyszínen megfigyelőként jelen lévő tagja hasonló élményekről számolt be a Mércének. Kopp elmondta, hogy minden egyes általuk meglátogatott szavazóhelyiségnél jelentős katonai jelenlétet tapasztaltak, és több helyről kaptak olyan értesítéseket, hogy választókat félemlítenek meg.

A megfigyelő arról is beszámolt, hogy a fülébe jutott, miszerint több helyen rendőrök kísérték a megfigyelőket, és esetenként végig is igazoltatták őket.

Baloldali szavazatok átvándorlása a szélsőjobbra

A kurd többségű területeken az erőszakszervezetek hangsúlyos jelenlétén és esetenként erőszakos provokációin túl is érkeztek olyan hírek, amelyek a választások tisztaságát alapvetően kérdőjelezhetik meg.

 

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, legalább egy esetben sikerült kamerával rögzíteni, ahogy török rendőrök lefoglalnak szavazóurnákat, elzárva azokat a megfigyelőktől, akik így nem tudják ellenőrizni a hitelességüket:

Ezeken felül nemrég derült ki az is a Mezopotamya Hírügynökség értesítéséből, hogy volt szavazókör, ahol egész egyszerűen átírták az ellenzéki Zöld Bal-HDP szövetségre adott szavazatokat kormánypárti szavazatokra:

Gülistan Atasoy, a HDP diyarbakıri regionális társelnöke arról is beszámolt, hogy több más esetben is tapasztaltak hasonlókat.

„Elég sok olyan szavazólap van, amelyik ilyen módon az MHP [a kisebbik, szélsőjobboldali kormánypárt – a szerk.] javára tolta el a szavazatokat. Az összes helyszíni aláírással ellátott jegyzőkönyvet és az YSK [a törökországi választási hatóság – a szerk.] adatrendszerében nyilvántartott jegyzőkönyvet összehasonlítottuk, és a mai napon kifogásokat fogunk emelni”

– nyilatkozta  Atasoy a hírügynökségnek.

A választások tisztasága tehát már az első fordulóban komolyan megkérdőjelezhető, és rengeteg olyan hagyományosan ellenzéki választókörről nincsenek információink, ahova az ellenzék kapacitáshiány miatt nem tudott megfigyelőket küldeni.

A választások második fordulójában különös jelentősége lesz annak, hogy milyen mértékben fognak Erdoğanék belenyúlni a szavazás eredményeibe.

 (The Intercept; Mérce; Mesopotamya New Agency)