Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elhalasztotta a városi posták bezárását lehetővé tevő törvény zárószavazását a parlament

130 igen, 11 nem és 37 tartózkodással elhalasztotta a parlament a postatörvény módosításáról szóló javaslat zárószavazását a keddi plenáris ülésen, amelynek értelmében nem csak a kistelepüléseken, a városokban is bezárhatnak postákat, köztük Budapesten is.

A korábbi törvény szerint a Postának 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kellett biztosítania.

Az új törvény értelmében a Postának már csak 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken kellene 30 ezer lakosonként legalább egy postahelyet biztosítania.

A Posta elvileg saját belátása szerint dönthet másképp is, de az új törvény lehetővé tenné, hogy a 66 budapesti posta helyett már csak 55-öt működtessenek. Ezidáig 112 posta volt Budapesten.

Tavaly október végén 364 posta működésének szüneteltetésére kényszerült a vállalat, ebből januárban csupán 45 nyithatott ki újra önkormányzati segítséggel. 1200 munkavállalót is elbocsátottak, a maradóknak pedig jócskán infláción aluli, 10 százalékos béremelés jutott.

Dr. Fónagy János gazdaságfejlesztési miniszterhelyettes Vadai Ágnes, DK-s képviselő írásbeli kérdésére válaszolva korábban azt írta, a „módosításból nem következik sem a kistelepülések postáinak bezárása, sem pedig az, hogy a nagyvárosok felvételi szolgáltatásokat ellátó állandó postai szolgáltatóhelyeinek száma csökkenne”.

Más vitatott törvényeket viszont elfogadtak

A parlament elfogadta a Kocsis Máté kormánypárti frakcióvezető és Halász János Fidesz-képviselő törvényjavaslatát is a Büntető Törvénykönyv rágalmazási és becsületsértési tényállásainak szűkítésére, amely alapján nehezebb lesz újságírókat büntetni. A módosításról Schiffer András és Czeglédy Csaba is leírta véleményét a Mércén.

Változott a választási törvény is. Az önkormányzati választást megelőző egyéves időszakban időközi választás helyett a választási lista alapján adhat majd képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt. Ez azt is jelentheti, hogy nem lesz időközi Budapest XII. kerületében, ahol a Vágó István (DK) halála miatt megüresedett mandátum betöltéséről szavaznának a hegyvidékiek.

Az ellenzéki közös listát kikényszerítendő, az önkormányzati választás szabályairól szóló törvény is változott. Ezentúl tízezernél több lakosú településen kompenzációs listát csak az a jelölőszervezet állíthat, amely az egyéni választókerületek legalább kétharmadában jelöltet állított.

Miután Novák Katalin köztársasági elnök megvétózta a „magyar életmódot védő” törvényt, a parlament olyan módosítást nyújtott be, amely elhagyja a vitatott III. fejezetet és a preambulumot egészítette inkább ki a magyar életmód megvédésének feladatával. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy módosítás elfogadásával nem lehet majd bejelentést tenni az állami szerveknek, ha „magyar életmóddal ellentétes” értékeket tapasztalunk. A Társaság a Szabadságjogokért szerint azonban kirekesztő, hangulatkeltő jellege miatt egészében is elfogadhatatlan a szabály.

Címlapkép: Wikipedia / Nyar94