Múlt héten döntött az Alkotmánybíróság Smidróczki István kisnyugdíjas két alkotmányjogi panaszáról, melyekben azt sérelmezi, hogy a kormány rendeletei alaptörvény-ellenesen zárják ki őt a nyugdíjemelésre jogosultak köréből, ellehetetlenítve ezzel a mindennapi megélhetését.

A panaszok határozott elutasításában benne van minden, amit ma a magyar államról tudni érdemes: szociális érzéketlenség, jogkorlátozó szemlélet és intellektuális hanyatlás.

A kisnyugdíjas polgár

A megélhetési költségek drasztikus megugrásának következtében a rendes novemberi nyugdíjemelés mellett tavaly júniusban is volt egy rendkívüli nyugdíjemelés. Smidróczki István nagyhegyesi nyugdíjas azzal a panasszal kereste meg a TASZ jogsegélyszolgálatát, hogy hiába érinti az infláció nagymértékben az ő nyugdíját is, ő mégis kiesik mind a rendes, novemberi emelés, mind pedig a rendkívüli, júliusi emelés kedvezményezettjei közül. Az emelések ugyanis mindkét esetben azok számára voltak biztosítottak, akik 2021. december 31. előtt mentek nyugdíjba.

Stabilabb gazdasági helyzetben ez nem okozna problémát, azonban, ahogyan a hozzánk forduló Smidróczki István elmondta, ő 2022. március elején ment nyugdíjba, így neki pont a nagy inflációs sokk előtt állapították meg az ellátását.

Azaz, a nyugdíja még semennyiben nem tudott az inflációra reagálni, miközben már másnaptól nagyon intenzíven elkezdett elértéktelenedni.

Mindezt úgy, hogy a számára megállapított nyugdíj bőven a létminimum alatti volt. Az emelésből kimaradás így az ő esetében a szó szoros értelemében vett megélhetését tette lehetetlenné.

A TASZ alapvetően nem foglalkozik ugyan társadalombiztosítási vagy nyugdíj kérdésekkel, de Smidróczki annyira pontosan elmondta, hogy miben áll a sérelme, hogy mi az eljárásjogi tudásunkkal segítettünk neki két alkotmányjogi-panasz megírásában. Erre azért is volt szükség, mert a nyugdíjemelésekről a kormány rendeletben rendelkezett, az ezzel kapcsolatos döntést sem közigazgatási, sem más jogvitában nem lehet támadni. Smidróczki az egyik panaszban a rendes nyugdíjemelést, a másikban pedig a rendkívüli nyugdíjemelést támadta.

Az érvek

Smidróczki egyik esetben azzal érvelt, hogy a rendkívüli nyugdíjemelés elsősorban életkori diszkriminációt tartalmaz: mivel a nyugdíjkorhatárt csak 2022 márciusában töltötte be, ezért túl fiatal volt ahhoz, hogy részesülhessen a rendkívüli emelésben. Az Országgyűlés a törvényi szabályokkal arra adott felhatalmazást a Kormánynak, hogy a fogyasztói árak és a gazdasági helyzet függvényében döntsön a nyugdíjemelés évközi mértékéről – nem az életkor függvényében.

Az infláció minden nyugdíjast egyformán érint, a jogalkotó mégis ezreket kirekeszt a nyugdíjemelésre jogosultak köréből.

A másik esetben, a rendes emelés kapcsán pedig azzal érvelt, hogy a nyugdíj, a befizetett nyugdíjjárulékok okán, egy olyan biztosítás alapú járandóság, aminek emelését a nyugdíjtörvény garantálja. A releváns törvényi szabály [1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról, továbbiakban: Tny. 62. § (3) bek.] szerint, ha a fogyasztói árak növekedésének tárgyévben várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértéket, akkor november hónapban – január 1-jére visszamenőleges hatállyal – kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani.

A nyugdíjemelésre a törvényi szabályok szerint a nyugdíjban részesülőknek alanyi joga van, a jogalkotó nem mérlegelhet a tekintetben, hogy a nyugdíjban részesülők közül kit részesíthet emelésben, és kit nem.

Az emelés tehát törvényesen jár, ez része a nyugdíjnak. Egyébként, ha nem lenne ez része, akkor a nyugdíjak az infláció miatt nagyon hamar értéktelenné válnának rendes körülmények között is. A törvény ezért szabályozza így az emelést 2012 óta. Ezt a kormány is láthatóan belátja, hiszen az Országgyűlés felhatalmazásával rendelettel döntött arról, az inflációs környezet messzemenőkig indokolja, szükségessé teszi ezt az emelést. Azonban ebből az emelésből önkényesen, észszerű ok nélkül mégis kizárta azokat, akik 2022. január 1-et követően mentek nyugdíjba.

Azért is különösen felháborító mindez, mivel eddig nem fordult elő az, ami most: az infláció olyan mértékűre nőtt, hogy az emelés csak akkor tudja biztosítani a nyugdíjak értékének megőrzését, ha az év közben nyugdíjba menők számára is nyújt valamilyen inflációs kompenzációt. Ez utóbbi azonban nem történt meg.

Az ügynek komoly társadalmi jelentősége van, hiszen feltehetően sok ezer vagy esetlegesen több tízezer ember érintett, akik számára 2021. december 31. után állapítottak meg nyugdíjat. Ráadásul nem csak az idei nyugdíjukat érinti ez az indokolatlan kizárás,

az ebben az évben elmulasztott nyugdíjemelés csökkenti azt az alapot, amihez képest a következő években elrendelendő vagy esetlegesen elrendelhető nyugdíjemeléseket meghatározzák. Tehát az alaptörvény-ellenesen elmulasztott nyugdíjemelésnek tovagyűrűző hatása van több tízezer ember megélhetésére.

Összegezve, Smidróczki segítségünkkel azt fejtette ki, hogy az elmúlt években ugyan megfelelően működhetett a nyugdíjemelés rendszere, de 2022-ben biztosan nem, amikor azok nyugdíja is egyre gyorsabban veszít az értékéből, akik számára januárban, februárban vagy akár közvetlenül a rendelet hatálybalépése előtt állapítottak meg nyugdíjat: a KSH havi inflációs adatai szerint januárjában 7,9%, februárjában 8,3%, márciusában 8,5%, áprilisában 9,5%, májusában 10,7%, júniusában 11,7%, júliusában 13,7%, augusztusában 15,6%, szeptemberében 20,1% volt az infláció. Világos, hogy a 2022. január 1-je után nyugdíj megállapításában részesülők helyzete másokéval együtt romlott. A tulajdoni váromány korlátozása szükségtelen. A rendelet alkalmatlan arra, hogy a már említett Tny. 62. § (3) bekezdésben elrendelt célt betöltse: hogy minden nyugdíj kiszámíthatóan tartsa az értékét a gazdasági nehézségek idején is.

Smidróczki azt kérte az Alkotmánybíróságtól, mondja ki egyrészt, hogy sérti a diszkrimináció tilalmát az, hogy azok biztosan nem részesülhettek a nyugdíjemelésben, akik 2021. december 31. után töltötték be a 65. évüket. Illetve azt, hogy sérti a befizetett nyugdíjbiztosításhoz kapcsolódó tulajdoni jogot az, hogy ha a 2022. január 1-e után nyugdíjbamenők számára semmilyen kompenzációs garancia nincsen az éven belül akkor, amikor egy hiperinflációs környezetben szenved a gazdaság.

Továbbá azt is kérte, hogy a rendelet sérelmezett szabályait az Alkotmánybíróság semmisítse meg és intézkedjen afelől, hogy a nyugdíjemelés minden nyugdíjban részesülő személy számára a gazdaság romló helyzetének megfelelően határozzon meg olyan emelést, ami nem veszélyezteti a tulajdoni várományhoz való alapvető jogot. (Ahogy a 3209/2017. (IX. 13.) AB határozat [20] bekezdésében olvasható: „az Alaptörvény XIII. cikkében rögzített tulajdonhoz való jog a már megszerzett tulajdont, illetve kivételes esetben a tulajdoni várományokat védi”.)

Az Alkotmánybíróság döntése

Az Alkotmánybíróság mindkét érvet lepattintotta gyakorlatilag érdemi gondolkodás nélkül. Arra, hogy valahogyan meg kellene védeni az inflációtól azokat a nyugdíjakat, amelyek 2022 elején lettek megállapítva, a testület azt mondta, hogy csak a jogosultsági feltételeket teljesítve megszerzett, a ténylegesen folyósított nyugdíjra való jogosultság minősül olyan vagyoni értékű jognak, melyet az Alaptörvény véd.

Ez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság szerint Magyarországon tulajdonképpen senkinek nincsen joga ahhoz, hogy nyugdíjemelést kapjon, mert azt nem tekintik a tulajdoni váromány részének. Azaz, a nyugdíjak alkotmányos következmények nélkül akár teljesen elveszíthetik az értéküket,

hiszen csak a folyósított összeget védi az Alaptörvény. Arra pedig, hogy életkori diszkriminációról van szó azt, hogy, idézzük: a sérelmezett jogszabályi rendelkezésben azonban nem szerepel születési dátum, hanem azokat a már folyósított nyugellátásokat sorolja fel a jogalkotó, amelyek esetében a törvényi felhatalmás alapján hivatalból kell emelni az ellátás összegét, minden arra jogosult számára egységesen. Az Alkotmánybíróság nem vette észre az egyébként szembeötlő közvetett diszkriminációt. Feltehetően azért nem, mert nem volt beleírva szó szerint a jogszabályba, hogy ki vannak zárva a 65 éven aluliak. Pedig az indítvány világosan tartalmazta azt az egyébként köztudomású tényt, hogy 65 év alatt nem lehet rendes nyugdíjat igényelni.

Az Alkotmánybíróság egyik esetben sem hozott fel valódi alkotmányos érveket, ezért valójában nem is tudjuk meg, hogy alkotmányosnak tekinthető-e a tavalyi két nyugdíjemelés.

Amit viszont megtudtunk

Az Alaptörvényből és az abból fakadó, szociálisan közismerten érzéketlen szemléletből egyébként nem áll túl távol az a következtetés, hogy nincsen jog az emelésre. Azt azonban egyáltalán nem vezette le az Alkotmánybíróság, hogy a megszerzett tulajdoni várományt miért, milyen okból nem kell megvédenie az államnak. Ez még csak nem is szociális, hanem egy tulajdonvédelmi kérdés. Jóhiszeműen azt feltételezhetjük, hogy az Alaptörvény szociális érzéketlensége befolyásolta az eljáró tanács döntését. Rosszhiszeműen viszont azt, hogy egyszerűen nem merték megvédeni a polgárok jogait a költségvetéssel szemben. Realisták viszont talán akkor vagyunk, ha azt feltételezzük, hogy nem tudták megvédeni az érintett jogokat, mert nem értették meg azt az összefüggést, hogy ha nincsen infláció elleni védelem minden nyugdíjas számára, akkor a nyugdíj és ezzel a védendő tulajdon elporlik, elvész.

Sajnos azt kell mondanunk, hogy a legutóbbi forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek. Ha ugyanis újraolvassuk az életkori diszkriminációhoz kapcsolódó alkotmánybírósági érvelést, akkor láthatjuk, hogy a bíróság nem fordított túl sok energiát Smidróczki indítványának megértésére: valóban nincsen beleírva a döntésbe, hogy 1957. január 1-je előtt születettek kizárva, de ha kivonjuk a 2022-ből a 65-öt, rájövünk, hogy a 65 évnél fiatalabbak nem tudtak nyugdíjba menni a meghatározott idő előtt, és így tényleg elestek az emeléstől.

Meg kell jegyezni, hogy az Alkotmánybíróság találhatott volna olyan alkotmányos és észszerű érvelést, amivel elutasíthatta volna az indítványokat: mondhatta volna, hogy kötelessége ugyan az államnak a tulajdon és így a nyugdíjak megvédése, és tilos életkori alapon diszkriminálni, de valahol kell húznia a jogalkotónak egy határt. Nem lehet észszerűen elvárni, hogy még az emelés napján nyugdíjba menők számára is kiszámolják az aznapi inflációt, amivel emelni kell. Smidróczki márciusban ment nyugdíjba, leet, hogy neki már kellett volna valamekkora emelést adni, de lehet, hogy neki már pont nem.

Abból, hogy az Alkotmánybíróság nem egy racionális érvelést talált a visszautasításhoz ismét csak arra következtetünk, hogy egyszerűen nem értették meg a problémát. Ez pedig a legijesztőbb forgatókönyv az összes közül.

Magyarországnak olyan Alaptörvénye van, ami bebetonozza a szociális érzéketlenséget, olyan hatalmi struktúrája, ami minden állami szervet lojalitásra kényszerít, és olyan Alkotmánybírósága, ami bizonyos kérdésekben a legalapvetőbb racionalitás produkálására sem képes, így nem sokat várhatunk tőle.

Mindebből az következik, hogy a szociális kérdéseket jelenleg nem jogi úton, a bíróságok előtt, hanem politikai cselekvés útján érdemes megfogalmazni.