Általános jelenség, hogy túlságosan magas a császármetszések száma Magyarországon. Egy kecskeméti szülésfelkészítő szakember adatelemzésének köszönhetően pedig most az is kiderült, hogy az utóbbi években Kecskeméten még az országos átlagnál is magasabb ez az arány, egészen pontosan minden második kisbaba jött így világra.

Kovács-Dandi Csilla az Eötvös Loránd Tudományegyetem perinatális szaktanácsadó hallgatójaként készített figyelemfelhívó plakátot, bemutatva a 2015 és 2021 közötti időszak császármetszéseinek arányát Kecskeméten az országos adatokhoz viszonyítva.

Mint Facebook-oldalán írja, ezekben az években végig 6-11%-kal volt több a császármetszések aránya Kecskeméten. Ez a tendencia 2020-ban érte el a csúcsát 52,29%-kal, 3054-es születésszám mellett.

Volt tehát olyan év, amikor a gyerekek több mint fele nem természetes úton született a városban.

A beavatkozások jelentős mértékű indokolatlanságát támasztja alá az is, hogy 2021-ben ugyan kevesebb, 2750 baba született, a császármetszési arány ennek ellenére nem csökkent ilyen látványosan, mindössze 51,35%-ra.

Vagyis a 2020-2021-es adatok alapján Kecskeméten minden második baba császármetszéssel jött a világra, ami az év 365 napjára vetítve azt jelenti, hogy

átlag napi 4 császármetszés történt ebben a két évben. Viszonyításképp: mindeközben a 2021-es országos átlag 40,63% volt. Ha pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását vesszük alapul, amely szerint 10-15 százalék volna az ideális, még súlyosabbnak tűnik a helyzet.

Ez nagyon magas arány, amely mögött biztosan állnak indokolatlanul végzett császármetszések is. Holott – mint arra Kovács-Dandi Csilla is felhívta a figyelmet – ez a beavatkozás „nem egyszerű és nagyszerű, gyors és biztonságos. Számos komoly kockázata van az anyára, a gyermekre, és a későbbi gyermekvállalásra nézve”, jelentős nehézségeket okozhat az anya-gyermek kötődésben, hogy a baba nem találkozik születése után rögtön az édesanyjával, az anyából egy időre magatehetetlen páciens lesz, a műtéti beavatkozás traumája pedig hosszan elkísérheti őt és a gyermeket is.

A kecskeméti szülészet kapcsán nem először utalnak jelek az önkényes és túlzott mértékű orvosi beavatkozásra. Mint arról 2021. februárjában beszámoltunk a Mércén, a Másállapotot a Szülészetben aktivistacsoport panasza nyomán vizsgálat indult a Bács-Kiskun Megyei Kórház szülészetén, miután sokan arról számoltak be, hogy a szülészeten a pozitív koronavírustesztet produkáló nőkön automatikusan császármetszést végeztek annak ellenére, hogy ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása szerint sem indokolta semmi.

„Azt nem hiszem, hogy a kecskeméti szakemberek rosszabbak lennének, mint máshol, de az látszik, hogy a császár-prevenció itt nem prioritás. Az ilyen fokú túlzott medikalizáció veszélyezteti a nők egészségét” – mondta lapunknak a kecskeméti friss adatokra reagálva Keszler Viktória, a Másállapotot a Szülészetben aktivistája, aki szerint a felesleges beavatkozások csak – jó esetben elkerülhető – szenvedéssel járnak a nőknek.

Tény, hogy a császármetszés életmentő beavatkozás lehet, ha az anyával vagy a babával bizonyos problémák lépnek fel a várandósság vagy szülés idején, így bizonyos esetekben akár előre is tudható, hogy erre a megoldásra lesz szükség, ugyanakkor a Másállapotot a Szülészetben álláspontja szerint az, hogy a császármetszések aránya mekkora szórást mutat földrajzi elhelyezkedés, az ellátóintézmények és szakemberek függvényében, azt mutatja, hogy egészen biztosan nem mindig a fent felsorolt esetekben döntenek a beavatkozás mellett. Ez egy nagyműtét, aminek rövid és hosszú távú egészségügyi kockázatai és költségei vannak a baba és az anya egészségére nézve, egyes nehézségek pedig akár évekkel, évtizedekkel később jelentkezhetnek. Az első császármetszés ráadásul hozza maga után a következőt is, ugyanis csak nagyon kevés szülészeten támogatják a császár utáni hüvelyi szülést. A császármetszés megelőzéséért a legtöbbet azzal tehetik a szakemberek, ha türelemmel és tisztelettel támogatják a nőket és az élettani folyamatokat a vajúdás során.

A civilek szerint azonban a nemzetközi és a hazai adatok is emelkedést mutatnak, a császármetszések egy részét pedig nem feltétlenül egészségügyi okból végzik – de ugyanez igaz például a szülésindításokra is. Sokszor inkább olyan „praktikus” okai vannak, mint a tervezhetőség, kontrollálhatóság, időtakarékosság, orvosi és jogi védelem, a szolgáltatói szempontból vett jobb ár-érték arány (a császármetszések után a kórházaknak járó TB-támogatás 2022-ben 240 655 forint volt, míg a hüvelyi szülés után járó kevesebb mint fele ennyi, 112 848 forint volt). De ritkább esetben akár az is állhat a háttérben, hogy például egy faros vagy egy ikres hüvelyi szülés kísérésére nincs felkészülve az ellátó személyzet.

Mivel nem létezik a magyar ellátórendszerben a császármetszésre vonatkozó érvényes szakmai irányelv, a civilek szerint döbbenetes, és orvosszakmai indokokkal nehezen magyarázható különbségek láthatók az egyes kórházak gyakorlatai között, holott a tudományos evidenciának nem kellene változnia kórházanként.

A császármetszést általában a gyermek egészségére hivatkozva végzik el: vagyis arra, hogy nincs értelme tovább várni, hogy a hosszú vajúdás veszélyes már a babára nézve. Keszler szerint viszont fontos kiemelni, hogy eddigre már a legtöbb esetben egy indokolatlan beavatkozáshullámon esett keresztül a nő, ami miatt a vajúdás már tényleg nem hatékony.

„De mindig kérdés, hogy az anya és az élettani folyamatok jobb támogatásával meg lehetett-e volna előzni a császármetszést.”

Bár fontos, hogy a várandós nők felkészülten, és a lehető legtöbb információ birtokában érkezzenek meg a szülőszobába, azt is fontos leszögezni, hogy a Magyarországon rendszerszintű szülészeti erőszak ellen nem könnyű tenni egy ennyire kiszolgáltatott helyzetben,

és a jó bánásmódnak ideális esetben nem szabadna a nő tájékozottságától és érdekérvényesítő képességétől függenie.

A szülészeti erőszak igencsak széles skálán mozog: ide tartozik minden olyan beavatkozás és bánásmód, melyet a nő engedélye nélkül, akarata vagy tudta ellenére végeznek rajta vagy újszülöttjén a szülészeti ellátás bármely szakaszában, a várandósgondozástól a gyermekágyig, valamint erőszak az is, amikor a nő csak az ártalmas, bizonyítottan káros beavatkozást választhatja.

Mindez korszerű, nőközpontú szülészeti irányelvek, valamint a szakemberek megfelelő képzése és elismerése hiányában mindennapi jelenség a magyar szülészeteken napjainkban.

„Nemet mondani a császármetszésre nehéz”

– fogalmaz Keszler Viktória.

„Olyan esetet ismerünk, ahol a nő nem feküdt végül be, hanem az indokolatlan javaslatot hallva, a vajúdás elején inkább átment egy másik város intézményébe (nem Kecskemétről). Egy programozott császár javaslata esetén esetleg megteheti a nő, hogy másodvéleményt kér, más intézménybe megy, de ott a vajúdás közben, amikor elhangzik a császár javaslata, már nagyon nehéz nemet mondani, hiszen a gyermek egészségének sérülésével való fenyegetés extrém stressz, és amúgy is módosult tudatállapotban van a nő.

Nyilván asszertív kommunikációval, az informált döntés modelljét alkalmazva esetleg megállítható a nyomásgyakorlás, de ez nem elvárható ott és akkor a nőtől ebben a kiszolgáltatott helyzetben.”

Ráadásul a terhesség 24. hetétől ebből a szempontból eléggé korlátos az önrendelkezés. „Az pedig ember legyen a talpán, aki szülés közben ellenőrizni tudja a szakemberi állítást” – fűzi hozzá Keszler.