Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vasas: Korábban mindig egyeztetett az Electrolux, mielőtt elbocsátásokba fogott

Ez a cikk több mint 1 éves.

Jövő januártól teljesen leállítja nyíregyházi termelését az Electrolux, így a vároban nem készül több hűtőszekrény. A cég ezzel a döntésével 650 dolgozó állását szünteti meg.

Az Electrolux állítása szerint a megváltozott üzleti környezet és az alacsony kereslet kényszerítette ki a lépés megtételét.

Gönczy Sándor, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatója, az Electrolux Csoport szenior alelnöke közölte a sajtóval, hogy a döntést hatástanulmány elkészítése előzte meg.

„A hatástanulmány eredménye, valamint a jelenlegi üzleti környezet megkövetelte, hogy cselekedjünk. Célunk továbbra is, hogy biztosítsuk az Electrolux hosszútávú gazdasági növekedését, növeljük a versenyképességet a hűtőszekrény termékkategóriában”

– mondta Gönczy.

A Mérce telefonon kereste László Zoltánt, a Vasas Szakszervezet elnökét, aki lapunknak elmondta, korábban az Electrolux mindig a konzultált a szakszervezettel, mielőtt leépítésébe kezdtek, úgyhogy most is abban bíznak, hogy sikerülhet egyfajta „kármentés”.

„A következő napok-hetek munkája lesz, hogy megteremtsük az erről szóló tárgyalások alapját”

– közölte László a Mércével.

A leépítések elvileg nem érintik a cég jászberényi gyárát, ahol viszont 2019-ben automatizálásra hivatkozva, több ütemben mintegy 800 dolgozót bocsátottak el, miután leállították a porszívógyártást, és visszafogták a hűtőszekrények előállítását is.

Akkor az Electrolux a leépítések és az átszervezés megkezdése előtt hosszasan egyeztetett a szakszervezetekkel, valamint a helyi üzemi tanáccsal is ezután pedig egyeztettek a helyi munkaügyi hivatallal is, hogy segítsék az elbocsátottak mielőbbi elhelyezkedését.

Címlapkép: MTI/Mónus Márton