Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Semmit nem tudtak meg a pedagógusok a kormány terveiről Maruzsa államtitkártól

Ez a cikk több mint 2 éves.

December 21. szerdán délelőtt tíztől – a kormányinfóval egyidőben – tárgyaltak a pedagógus szakszervezetek, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) delegációi Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral.

A tárgyalás eredményeiről élő videós bejelentkezésben számoltak be a szakszervezetek, ez az alább nézhető vissza.

Szabó Zsuzsa a PSZ elnöke elmondta, hogy a sztrájktárgyaláson semmivel sem tudtak meg többet, mint korábban.

Emlékeztetett, hogy január óta zajlanak akciók, de ezzel sem sikerült információt, adatot, számot kapniuk arról, meddig kell kibírniuk jelenlegi, rettenetes helyzetüket. Maruzsa ezzel szemben az Unióra hivatkozott – miszerint a béremelés mértéke és ideje a helyreállítási alapból származó forrásoktól függ – és ködösített.

Az is kiderült, januárban folytatódnak majd a tárgyalások, és akkor kapnak majd dokumentumokat, melyek a márciusban talán esedékes béremelésekkel kapcsolatosak.

„Tehát benn töltöttünk két órát, okosabbak nem lettünk, pedig előtte reménykedtünk, hátha a karácsonyi időszakban kapunk valami megnyugtatót. Semmit nem kaptunk, kollegák”

– mondta el Szabó.

Ezután azt javasolta kollégáinak, pihenjenek, mert januártól újult erővel kell akcióba lépniük.

Komjáthy Anna a PDSZ elnöke pedig kifejtette, elhozták a megbeszélésre a Civil Közoktatási Platform szakmai anyagait, hátha inspirálóan hatnak a minisztériumra. Elhozták továbbá a bértáblázatot is, melyben kiszámították, hogy a 26 éve pályán lévő kolléga alapbére is alacsonyabb a bérminimumnál.

Mint elmondta, amennyiben az országgyűlés tárgyalni fogja az oktatási reformokat a tavaszi ülésszakban, akkor annak már kellene hogy legyen valami írásos nyoma, ezt pedig szívesen ismertetnék a kollégákkal. Ezzel szemben ilyen anyagot nem kaptak.

„Nagyon szeretnénk ha nem következne be az az aggodalma az államtitkár úrnak, hogy mégiscsak tavasz végén vagy legrosszabb esetben szeptemberben kezdenek el csorogni az európai pénzek, azt reméljük a kollégáink érdekében hogy nem így lesz”

– mondta el a szakszervezeti vezető.

A szakszervezetek egy tisztviselője emlékeztetett a sztrájkkövetelésekre is:

  • azonnali 45 százalékos béremelés a pedagógusoknak;
  • a nevelés-oktatást segítők azonnali, legalább 130 százalékos béremelését;
  • a terhelés csökkentését, miszerint
  • a heti óraszámokat szállítsák le 22 órára;
  • illetve hogy nevelést-oktatást segítőket ne osszák be 35 óránál többet gyerekekkel való foglalkozásra.

A kormány ezzel szemben 12 százalékos pótlékemelést hirdetett ki. A szakszervezetek viszont az élelmiszer, rezsiköltségek és megélhetési költségek 45-50 százalékos emelkedése miatt követelnek továbbra is 45 százalékot.

A jelenlegi pótlékemelés ugyanis átlagos infláció mellett mintegy 10, pedagógus vásárlókosárral viszont akár 30-35 százalékos reálbércsökkenést jelent.

Úgy látják, mintha a kormányzat nem akarná megérteni őket.

Mindazonáltal az államtitkár is elismerte, hogy van még mit javítani a pedagógusok helyzetén.

„Nekünk értelmiségi életet kell élni, ahhoz nem vezet a reálbércsökkenés”

– emlékeztetett a tisztviselő.

A szakszervezetek reménykednek benne, hogy véleményezhetik a kormány reformterveit, mielőtt az országgyűlés elfogadja őket.

Címlapkép: Alföldi Dániel