Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Katonák és egy volt szélsőjobboldali parlamenti képviselő is tagja volt annak a csoportnak, amely puccsot készített elő Németországban

A rendőrség huszonöt embert tartóztatott le Németországban szerda hajnalban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy meg akarták dönteni a kormányt. A szélsőjobboldali szimpatizánsokból és volt katonákból álló csoport a berlini parlamentet, a Bundestagnak helyet adó Reichstag épületét is megostromolta volna, írja a Guardian híroldal.

A Zeit úgy értesült, hogy a letartóztatottak között található egy 71 éves német arisztokrata, aki önmagát XIII. Henrik herceg néven emlegette, egy nyugalmazott katonai parancsnok, a Bundeswehr elitegységének több tagja és Birgit Malsack-Winkemann, a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) volt parlamenti képviselője is.

A DPA német hírügynökség szerint a szövetségi ügyészség közölte, hogy 3 ezer rendőr Németország 16 tartományából 130 helyszínen tartott házkutatást a csoport ellen, amelynek tagjai „összeesküvés-elméletek konglomerátumát” vallják. Így a csoport egyes tagjai a QAnon szektához, míg mások a szélsőjobboldali Reichsbürger (Birodalmi polgárok) mozgalomhoz tartoztak. A Zeit ehhez még annyit fűz hozzá, hogy a rendőrség „oroszországi szálak” után is nyomoz, két gyanúsítottat pedig Ausztriában és Olaszországban tartóztattak le.

Az ügyészek szerint 22 német állampolgárt vettek őrizetbe „terrorista szervezetben való tagság” gyanújával. Három másik őrizetbe vett személyt, köztük egy orosz állampolgárságú nőt azzal gyanúsítottak, hogy támogatták a szervezetet.

A Spiegel információi szerint a csoportot a herceg és a Bundeswehr volt parancsnoka irányította. A nyomozók megállapításai szerint az alakulat egy politikai szárnyra, az úgynevezett „Tanácsra” és egy katonai szárnyra oszlott, amelynek feladata a fegyveres felforgatás volt.

A 2021 novembere óta ülésező csoport „katonai eszközökkel és az állam képviselői elleni erőszakkal” kívánta megszerezni az ország feletti irányítást. Tagjainak célja a köztársaság megdöntése és az 1871-es német államforma visszahozása volt.

Minden hírforrás megegyezik abban, hogy a most felfedett csoport különösen veszélyesnek minősül. A vádlottak közül többen nemcsak aktív szolgálatot teljesítettek a Bundeswehrnél, hanem a gyanú szerint korábban titokban fegyvereket is szereztek. Mások lőfegyvertartási engedéllyel rendelkeznek, és így jogszerűen viselhettek fegyvert. A Zeit említést tesz róla, hogy GSG9 terrorellenes egység átfésülte a különleges erők parancsnokságának (KSK – Kommando Spezialkräfte) egyik Stuttgarthoz közeli ingatlanát is.

Az utóbbi időszakban több botrány is kötődött a németországi hadsereghez. Mint ahogyan arról beszámoltunk, miután a Bundeswehr fölfedezte, hogy a raktáraiból hiányzik több tonnányi robbanóanyag és éles lőszer, amnesztiát biztosított azoknak a katonáknak, akik visszaszolgáltatták a lopott muníciót. Októberben pedig arról adtunk hírt, hogy a Bundeswehren belül alakult csoportosulás nagy mennyiségű fegyvert halmozott fel, s arra készült, hogy bevándorlókat támadjanak meg.

A német Tageszeitung tavaly márciusban számolt be róla, hogy a német katonai elhárítás évek óta fokozott szélsőjobboldali aktivitást regisztrál a német szövetségi hadsereg kötelékében. A Német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hatóság (BfV) egyik belső jelentése szerint 2017-2019 közötti két évben 22-ről 33 főre nőtt azon személyek száma, akik a legveszélyesebb lehetséges szélsőjobboldali terroristák csoportjához tartoznak.

2018-ben négy katonát szereltek le szélsőjobboldali aktivitás miatt, hatot az azt megelőző évben. 2014 óta összességében évente 10 új eset kerül az elhárítás látóterébe, jelenleg 450 gyanús esetet tartanak számon.

(EuroNews, Die Zeit, Spiegel, TAZ, Guardian)
Címlapkép: A_Peach / Flickr