Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szélsőjobboldali szerveződés miatt felszámolt német különleges egység tagjai büntetlenül vihették vissza az ellopott lőszert

Ez a cikk több mint 3 éves.

Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter júliusban jelentette be, hogy hiányzik több tonnányi robbanóanyag és éles lőszer a német hadsereg (Bundeswehr) kötelékébe tartozó Különleges Erőktől (KSK – Kommando Spezialkräfte).

A riasztó mértékű hiányra éppen azután derült fény, hogy a védelmi minisztérium átfogó vizsgálatot kezdett a KSK soraiban, az egységnél egy ideje megfigyelhető, egyre terjedő szélsőjobboldali szimpátia és szerveződés miatt.

Most német újságírók derítették ki, hogy tavasszal példátlan módon egyfajta amnesztiában részesítették azokat a KSK-tagokat, akik megadott időszakban visszaszolgáltatták az általuk eltulajdonított éleslőszereket, így semmiféle retorziótól nem kellett tartaniuk az ismeretlen mennyiségű hadianyagot eltulajdonító katonáknak.

A problémát csak fokozza az a körülmény, hogy az amnesztia-kampány végeztével jóval több hadianyag gyűlt össze az erre a célra elhelyezett gyűjtőládákban, mint amekkora hiányt hivatalosan jelzett a vizsgálat. Ráadásul a hiányolt lőszereken kívül különféle kézigránátokat is visszaszolgáltattak. Jogászok szerint az eljárás akadályozása miatt akár lehetséges is lenne peres úton fellépni a KSK-parancsnokok ellen, akik elrendelték az amnesztia-akciót.

Eva Högl (SPD), a német szövetségi parlament védelmi bizottságának vezetője vizsgálatot indított a botrányos „amnesztia” kivizsgálására.

Eberhard Zorn, a német katonai rendőrség főfelügyelője korábban arra figyelmeztetett, hogy az eltűnt hadianyagot fel lehet használni támadásokhoz is. Zorn szerint potenciális fenyegetéssel állunk szemben.

Kramp-Karrenbauer szintén nyáron jelentette be, hogy választás elé állította a KSK vezetését: vagy felszámolják soraikon belül a nacionalista szélsőségességet, vagy nem kizárható, hogy feloszlatják az alakulatot. Ezt később be is váltotta a védelmi miniszter, és leszerelték a szélsőséges hálózatokhoz kapcsolódó harci alakulatot.

A német Tageszeitung tavaly márciusban számolt be róla, hogy a német katonai elhárítás évek óta fokozott szélsőjobboldali aktivitást regisztrál a német szövetségi hadsereg (Bundeswehr) kötelékében. A Német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hatóság (BfV) egyik belső jelentése szerint 2017-2019 közötti két évben 22-ről 33 főre nőtt azon személyek száma, akik a legveszélyesebb lehetséges szélsőjobboldali terroristák csoportjához tartoznak.

2018-ben négy katonát szereltek le szélsőjobboldali aktivitás miatt, hatot az azt megelőző évben. 2014 óta összességében évente 10 új eset kerül az elhárítás látóterébe, jelenleg 450 gyanús esetet tartanak számon.

A német ellenzéki Zöldek és a Linke politikusai akkor kritikát fogalmaztak meg a kormánnyal szemben, kifogásolva a közvélemény informálásának hiányát, illetve a helyzet nem eléggé komoly kezelését.

(Tagesschau)