Kedd éjszaka érkeztek be az első értesülések arról, hogy rakétacsapás érte egy ukrán határmenti lengyel város gabonaszárító üzemét, két ember életét vesztette. Nem sokkal később már kormányzati nyilatkozatok és közlemények sora ítélte el a Lengyelország elleni orosz támadást. A nyugati médiumok nagy része, köztük többen a legolvasottabb magyar lapokból is tényként tálalták mindezt, avagy – miközben még semmilyen információ nem volt, nem is lehetett megerősítve a rakéta származásáról –  a később megalapozottnak bizonyult sejtések hitelességét kérdőjelezték meg. Ebben a cikkben négy pontban szedtük össze, hogy mit mutat meg ez az eset a háború jelenlegi állásáról.

Van, hogy a valóság az agresszort igazolja

A kedd esti órákban Zelenszkij ukrán elnök és Dmitro Kuleba külügyminiszter is nyíltan Oroszország által kilőtt rakétáról beszélt, utóbbi pedig hangsúlyozta, hogy bárki, aki ennek az ellenkezőjét állítja, összeesküvés-elméletet terjeszt. Hozzájuk csatlakoztak lett és észt kollégáik. A lett külügyminiszter kijelentette, hogy a „bűnöző orosz rezsim” rakétái első alkalommal értek földet a NATO területén belül, Észtország vezetése pedig fogadkozott, hogy készek megvédeni a katonai blokk „minden egyes négyzetcentiméterét”.

Lengyelország egy fokkal óvatosabb pozíciót vett fel, de implikálták az oroszok közvetlen felelősségét. Andrzej Duda lengyel elnök kijelentette, hogy minden bizonnyal egy „Oroszország (sic!) által gyártott” rakéta csapódott be Przewodów városában, bekérette az orosz nagykövetet, és a NATO 4-es cikkelyének az aktiválásáról beszélt. Utóbbi a NATO összes tagállamát érintő megbeszélés összehívását jelenti, ha egy tagország területi integritása vagy biztonsága veszélybe került.

A mainstream nyugati sajtó eközben előítéletei alapján keretezte az incidenst, másra legalábbis nem nagyon lehet következtetni, ha figyelembe vesszük, hogy a hír lavinát elindító Associated Press (AP)-cikk egy névtelen amerikai titkosszolgálati forrásra hivatkozott. A legkellemetlenebbül azok a nyomtatott lapok jártak, amelyek még lapzárta előtt címlapra tudták vinni az ügyet, hogy aztán szerda reggel a boltok polcaira kerüljenek.

Last night, the English press blamed Russia for the Ukrainian missile that hit Poland, despite it not having range to hit the location from Russia and the Pentagon being reluctant to lay blame.
Mirror – Russian bombs hit Poland
Times – Russians blamed for fatal strike on Poland pic.twitter.com/BJURoafoKn

— Stephen Latham 💙🐶🧭📊 (@stephen_latham) November 16, 2022

Majd szerda délelőtt jött Joe Biden, és a G20 csúcs közben elejtette a félmondatot, miszerint valószínűleg Ukrajna lőtte ki azt a rakétát, amely Lengyelország területén belül landolt.

A 4-es cikkely alkalmazása ezzel együtt lekerült a napirendről, Andrzej Duda pedig délutánra elismételte az amerikai elnök szavait, és bejelentette, hogy a helyszíni vizsgálataik egy Szovjetunióban gyártott, az oroszok és az ukránok által is használt – Sz-300-as, Ukrajna által kilőtt légvédelmi rakéta maradványait azonosították be.

Elcsendesült a háborús hangulat a balti államokban is. Egyedül maradt a maga igazával Ukrajna vezetése, amely a mai napig nem hajlandó elfogadni a nyugati szövetségesek szakértői vizsgálatokon alapuló álláspontját. Oroszország már kedd este kijelentette, hogy nem orosz rakéta csapódott be Lengyelország területére, de ez senkit nem érdekelt. És nem csak azért, mert az orosz vezetés számos alkalommal ásta alá saját szavahihetőségét.

A háború első áldozata – mint általában – az igazság. A Lengyelország területére becsapódó rakéta minden korábbinál erősebben mutatta fel annak szükségét, hogy a nemzetközi közvélemény – a diplomáciáról nem is beszélve – megkísérelje a szimpátiájától és előítéleteitől függetleníteni azt, ahogyan a valóságot olvassa. Máskülönben könnyen előállhat az a helyzet, hogy egy eltévedt légvédelmi rakéta sodorja pusztulásba a kontinenst.

A Nyugat háborús fáradtsága egyre nyilvánvalóbb

A kialakult válsághelyzetben megmutatkozó különböző pozíciók nem függetlenek az adott ország gazdasági-politikai tendenciáitól, és a háború jelenlegi állásától. Egyrészről Ukrajna vezetése számára létkérdés, hogy az orosz eszkalációra hivatkozva nyugati partnereit meggyőzze a pénzügyi és katonai segítségnyújtás kereteinek a bővítéséről, és a háborúban való közvetlenebb részvételről. Ebben a balti országok vezetései – és normálisan a lengyelek – az orosz fenyegetettségre hivatkozva támogatják az ukrán kormányzatot.

Végső soron azonban az Egyesült Államokon múlik, hogy Ukrajna a továbbiakban képes-e  az eddigi szinten tartani a háborús erőfeszítéseit. Ehhez ugyanis irgalmatlan nagyságrendű katonai és pénzügyi segélyre, valamint hitelekre van szüksége. Az USA eddig is ódzkodott olyan fegyvereket szállítani az ukránoknak, amellyel képesek Oroszországot mélyen a területein belül lőni, hiszen ezzel közvetlen konfliktust, így atomháborút kockáztatnának. Az utóbbi időben azonban meginogni látszik az is, hogy az eddigi mértékű támogatást tudja-e biztosítani Joe Biden kormányzata.

Az amerikai hadiipar ugyanis egyre nehezebben tud lépést tartani termelésben az ukrán szükségletekkel. Az amerikai Foreign Policy szerdai cikkében egy NATO-forrásra hivatkozva arról írt, hogy az Ukrajna által használt fegyverekből és lőszerekből felhalmozott készleteik kifogyóban vannak, a nyugati hadiipari vállalatok pedig pénzügyi és politikai garanciák hiányában nem bővítik akkora mértékben a kapacitásaikat, hogy az a keresletet ki tudja elégíteni.

A katonai és pénzügyi támogatások fenntartásának az esélyeit emellett a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is kibontakozó gazdasági válság és az ebből fakadó politikai nyomás is megkérdőjelezi.

A New York Times már májusi cikkében figyelmeztetett, hogy „az ukránok szenvedései megérintették az amerikai társadalmat, de az Egyesült Államok partjaitól távoli háborúban való részvétel támogatottsága nem fog a végtelenségig kitartani. Az infláció sokkal jelentősebb probléma az amerikai szavazók számára Ukrajnánál, és a globális élelmiszer- és energiapiacokon tapasztalható zavarok is várhatóan fokozódni fognak”.

Egy szeptember végén közzétett közvélemény-kutatás arról számolt be, hogy egyre több amerikai fárad bele a háborúba, és immár a választók 57 százaléka szeretné azt, hogy „az USA a lehető leghamarabb folytasson diplomáciai tárgyalásokat az ukrajnai háború befejezése érdekében, még akkor is, ha ehhez Ukrajnának kompromisszumokat kell kötnie Oroszországgal.” Hasonló tendenciák figyelhetőek meg több nyugat-európai országban is, amelyek ráadásul súlyosabban kitettek jelenleg a gazdasági válságnak. A rakétatámadásra adott deeszkalatív reakció elsősorban az Egyesült Államok, másodsorban Lengyelország részéről megmutatta a Nyugat imént tárgyalt „fáradtságát”.

Az ukránok előrenyomulása látványos, de gyors győzelemre nem lehet számítani

Bár Harkiv és Herszon visszafoglalása jelentős katonai sikerek az ukrán hadsereg részéről, a háború alapvető erőviszonyait ezek a győzelmek nem változtatták meg. Oroszországnak továbbra is jelentős tüzérségi fölénye van, mind az elérhető fegyverek mennyiségét, mind a hatótávolságukat tekintve. Jelentős tényező lehetett azonban az ukrán hadműveletek sikerében, hogy az amerikaiaktól kapott nagyobb hatótávolságú fegyverrendszerek és felderítési támogatások lehetővé tették az ukránok számára, hogy a frontvonalak mögötti katonai infrastruktúrát célozzák.

A háború további kimenetelében azonban kulcsfontosságú a nyugati fegyverszállítmányok fenntartása, esetleges szintlépése. Kijev például hiába kérte hónapokon keresztül az Egyesült Államokat, hogy szállítson számukra fejlettebb harci drónokat, a Wall Street Journal értesülései szerint a Pentagon elutasította a kérést, tartva attól, hogy az akár Oroszországon belüli állásokat is becélozni képes fegyverek szállítása eszkalálhatja a konfliktust.

Az elmúlt két hónapban több dolog is arra enged következtetni, hogy az Egyesült Államok már inkább mihamarabb lezárná a háborút. Korábban Joe Biden és több magas rangú tisztviselő több alkalommal is egyértelműen kiállt Ukrajna területi integritása mellett, és támogatásukról biztosították Zelenszkijt abban, hogy az ukrán hadsereg a Krímet és a Donbasszt is visszafoglalja. Az utóbbi időben azonban több megnyilvánulás is azt mutatja, hogy elmozdulás történt ebben a tekintetben. A Washington Post november eleji cikkében például arról ír, hogy a Biden-kormányzat „bizalmasan arra kéri Ukrajna vezetőit”, hogy legyenek nyitottak a béketárgyalásokra, és többé ne utasítsák el azokat nyilvánosan.

Amerikai sajtóértesülések szerint ez volt az egyik célja Blinken külügyminiszter szeptemberi, és Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó novemberi kijevi látogatásának is.

Ezeket erősíti meg az is, amit Mark Milley tábornok, amerikai vezérkari főnök mondott előző heti sajtótájékoztatóján. Milley úgy fogalmazott: „annak az esélye, hogy Oroszország eléri a stratégiai célkitűzését, vagyis elfoglalja Ukrajnát, közelít a nullához.” „Most Ukrajna jelentős sikereket ért el (…) De Herszon és Harkiv relatíve kis területet jelentenek” – folytatta. Hozzátette, hogy a veszteségek ellenére Oroszországnak jelentős tartalékai vannak, és továbbra is „Ukrajna nagyjából 20 százalékát tartja megszállva”. „Tehát az ukrán katonai győzelem valószínűsége – ami számukra az orosz csapatok kivonulását jelenti, a Krímből is – … nem nagy” – fogalmazott. Majd hangsúlyozta, hogy ez az a pillanat, amikor tárgyalnia kellene Ukrajnának: „Erős pozícióból akarsz tárgyalni. Oroszország most a hátán fekszik.”

Zelenszkij azonban az utóbbi hetekben is számos alkalommal kijelentette, hogy nem hajlandóak tárgyalni, és kitartanak a követeléseik mellett, hogy az oroszok vonuljanak ki Ukrajnából, beleértve a 2014 óta a szeparatisták által uralt Donbasszt, és az elszakított Krímet is. Az ukrán és az amerikai álláspont közötti növekvő távolság a Lengyelországban becsapódott rakéta utóéletében is megmutatkozik.

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Putyin rendszere nem fog egyhamar összeomlani

Bár a szankciók és a háborús erőfeszítést megkövetelő hatalmas költségek megtépázták az orosz gazdaságot, térdre nem kényszerítették, ahogy azt a Nyugat remélte. Ebben szerepet játszott, hogy Oroszországnak sikerült más piacokon ellensúlyozni a visszaesett kereskedelmét, emellett pedig a földgáz és kőolaj ára – noha mostanra jócskán visszaesett a legmorbidabb árakról – nagyon magas. A New York Times október végén publikált elemzése szerint míg az inváziót követően Oroszország importja jelentősen visszaesett, exportjának értéke nőtt, „még számos olyan ország esetében is, amely aktív szerepet vállalt” az oroszokkal szembeni szankciók meghozásában. A lap szerint így alakult Oroszország kereskedelme a vizsgált országokkal az inváziót követő hónapokban:

• Nagy-Britannia: -79%
• Svédország: -76%
• USA: -35%
• Németország: -3%
• Japán: +13%
• Dél-Korea: +17%
• Hollandia: +32%
• Spanyolország: +57%
• Kína: +64%
• Belgium: +81%
• Brazília: +106%
• Törökország: +198%
• India: +310%

Bár a százalékok önmagukban kissé csalókák lehetnek – míg India esetében például néhány száz milliós, Németországot illetően közel 5 milliárd dolláros bázist vetünk össze –, azt szemléltetik, hogy nem sikerült gazdaságilag izolálni Oroszországot. Putyin támogatottsága pedig továbbra is magas. Ennek számos oka van, amikre ebben a cikkben nem tudunk kitérni, de feltétlenül hozzájárul az is, hogy a háborút sokan a NATO és Oroszország konfliktusának tekintik, márpedig a nyugati katonai tömb nem örvend magas népszerűségnek arrafelé. Bár nagyszámú szabotázsakcióról lehet olvasni, egyelőre széles háborúellenes mozgalom sem fenyegeti Putyin népszerűségét – az orosz kommunista pártban zajló tendenciákról ebben a cikkben írtunk –, a legnagyobb politikai nyomást jelenleg az orosz szélsőjobboldaliak jelentik, akik elégedetlenek Oroszország eddigi háborús teljesítményével.

Ez azonban könnyen változhat, ha a háború elhúzódik, és a megélhetési válság kiszélesedik. Egyelőre kisebb katonai lázongásokról, és anyák, feleségek által szervezett tüntetésekről hallani. Az Egyesült Államok deeszkalációs kísérletének a hátterében a gazdasági válság hatásai, és a fentebb tárgyalt katonai patthelyzet mellett annak a belátása is megmutatkozik, hogy nem alakult ki politikai válság a háború miatt Oroszországban, amely a konfliktus gyors lezárását kínálhatná fel.