Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Elbarikádozta” a gyár bejáratát, és kihívta a rendőrséget a makói Continental a szakszervezet filmvetítése miatt

Ez a cikk több mint 2 éves.

A makói Continental vezetése kihívta a rendőrséget, megerősítette az őrséget, kocsikkal elbarikádoztatta a telephely bejáratát, és még a minisztériumot is riadóztatta, miután értesült arról, hogy a Makói Gumiipari Szakszervezet taggyűléssel egybekötött filmvetítést tart a cégcsoport francia gyárának bezárásáról, az ottani dolgozók kiállásáról – számolt be róla a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) közleményében.

Kirendelt biztonsági őrök a makói Continental előtt október 1-jén. Fotó: Mérce

Az október elején, Budapesten a Mérce és a Szikra által is bemutatott „A contisok” című francia dokumentumfilm annak az 1120 francia Continental dolgozónak a történetét meséli el, akik 2009-ben a clairoix-i üzem bezárásának hírére minden számukra megragadható eszközzel szembeszálltak a hatalmas multival, és végül sikerült kiharcolniuk egy elfogadható kompenzációs csomagot.

Ahogy a budapesti, a makói önkormányzat támogatásával a helyi moziteremben tartott vetítésen is jelen volt Roland Szpirko, a clairoix-i munkástanács egyik szervezője, és a film rendezője, Jérôme Palteau is. A makói szakszervezet vezetőjével, Hajdú Rolanddal és a clairoix-i dolgozók küzdelmét győzelemre vivő munkástanács tagjával, Roland Szpirkoval készített interjúnkat itt olvashatjátok.

Roland Szpirko, Radics Gábor a Szikra mozgalom és a Mérce szerkesztőségének tagjaival a szegedi Continental-üzem előtt (kép: Mérce)

A makói gyárban tavaly összesen 84 órányi sztrájkkal a dolgozóknak sikerült kikényszeríteni a munkáltató által egyoldalúan felmondott kollektív szerződés visszaállítását. A szakszervezet szerint az idei bértárgyalások során ismét elmérgesedett a helyzet. Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnöke szerint a szakszervezet munkáját számos módon nehezítik: volt, hogy egyfajta csendrendelettel akadályozták, hogy a szakszervezeti vezető szót váltson a tagjaival, de arra is volt példa a közelmúltban Radics szerint, hogy szóbeli megrovást kaptak azok az idősebb kolléganők, akik munkaközi szünetben az MGSZ vezetőjével beszélgettek.

A szakszervezet szerint a munkáltató már most meg akarja kötni a jövő évi bérmegállapodást, és a tavalyihoz hasonlóan idén is egyoldalúan úgy döntött, hogy az inflációnál alacsonyabb bérfejlesztést ad. A kollektív szerződésben pedig a szakszervezet szerint semmi garancia nincs egy esetleg a mostaninál is drámaibb helyzet emberséges kezelésére, például a munkahelyek megőrzésére. Az MGSZ ezért 200 ezer forint kompenzációt kért erre az évre a munkavállalók számára.

Ilyen légkörben csak olaj volt a tűzre egy filmvetítési program – tették hozzá. Hajdú szerint a gyárvezetés megtudta, kik terveznek részt venni szabadidejükben a vetítésen, s akiket csak lehetett közülük, váratlanul berendeltek szombat éjszakai munkára.

A szakszervezet szerint az, hogy értesítették az illetékes minisztériumot, a vetítés napján riasztották a rendőrséget, megerősítették a gumigyár biztonsági őrségét, és autókkal eltorlaszolták a telephely kapuját, olyan, mintha nem vetítéssel egybekötött taggyűlésre, hanem terrortámadásra készültek volna.

Az eset után a szakszervezet szerint egy titkos belső levélből kiderült, hogy a cégvezetés szélsőségesnek titulálta a szakszervezetiseket, és arra készül, hogy titkon beépíti saját emberét – vagy embereit – közéjük, hogy a szakszervezet minden lépéséről időben értesüljön. A szakszervezet levélben kérte ki magának, hogy a munkáltató bűnözőként kezelje őket.

Mindezek után az MGSZ szerint a cégvezető egyoldalúan lezárta az eredménytelen bértárgyalásokat, és ezzel jogilag megteremtette a sztrájk lehetőségét. Hajdú Roland leszögezte: a szakszervezet tovább tárgyalna, úgy tűnik azonban, hogy a cégvezetés szándékosan vagy egyszerűen tudatlanságból ismét sztrájkba hajszolja a munkavállalókat.

A filmrendező, Jérôme Palteau felajánlásával egy hónapig ingyenesen megtekinthető lesz a A contisok c. dokumentumfilm a Mérce oldalán. A megjelenés jövő hétene várható.

Megkérdeztük a Continentaltól, hogy terveznek-e visszaülni a szakszervezettel a tárgyalóasztalhoz, illetve hogy miért tartották szükségesnek ezeket a biztonsági lépéseket a filmvetítés és taggyűlés ideje alatt. Amennyiben válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítés (18:20):

A Continental válaszát változtatás nélkül közöljük:

„Álláspontunk szerint az MGSZ által prezentált nézőpont egy alternatív valóságot tükröz, ezért fontosnak tartjuk, hogy az olvasók megismerjék a Continental álláspontját.

A béremeléssel kapcsolatban úgy véljük, hogy munkatársaink számára inkább sikertörténetről beszélünk, még akkor is, ha az idei rezsitámogatás és a jövő évi bérfejlesztés mértéke nem egy bérmegállapodás eredménye a szakszervezetekkel, hanem a Continental egyoldalú döntése. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél három szakszervezet van jelen, amelyből kettő (MTSZSZ, CDFSZ) hajlandó lett volna aláírni a megállapodást, illetve hozzánk visszaérkezett visszajelzések alapján az általunk prezentált béremelési opciói munkatársaink széles körében is támogathatóak voltak.

Kollektív bérmegállapodás hiányában, az alábbi egyoldalú bérfejlesztést hajtjuk végre:

  1. munkatársaink között közel 230.000.000 Ft. rezsitámogatást osztunk szét 2022 végig a két telephelyen (Makó, Vác)
  2. a fizikai állományú kollegáink számára 15% béremelést hajtunk végre 2023 január 1-től
  3. szellemi állomány kollegáink részére 12% béremelést hajtunk végre 2023 január 1-től
  4. a cafeteria mértékét egységesen 15%-al növeljük

Továbbra sem értjük, az MGSZ hozzáállását a fenti ajánlathoz, hiszen jelen gazdasági körülmények és előrejelzések alapján úgy gondoljuk, hogy az általunk javasolt bérintézkedés kifejezetten versenyképesnek mondható.

Végezetül, helyre kívánjuk igazítani az MGSZ a cikkben megjelent állítását. A bérmegállapodás nem 2023. év végéig kívántuk kötni, hanem 2023 július 31-ig. Mi több, a bérmegállapodásban arra is garanciát vállaltunk volna, hogy az év második felére vonatkozó tárgyalásokat 2023. áprilisában elkezdjük.

A szakszervezeti rendezvénnyel kapcsolatban megjelent hírekre röviden szeretnénk reagálni. Információink szerint erre az eseményre olyan francia szakszervezeti aktivistákat hívtak meg, akik korábban radikális lépéseket tettek a véleményük érvényesítése érdekében, többek között gyújtogattak az egyik franciaországi telephelyünkön. Ilyen helyzetben helyénvalónak és szükségesnek tartjuk a biztonsági intézkedések megtételét, munkatársaink és a cég vagyonának megóvása érdekében. Konkrét intézkedéseket nem kívánjuk közzétenni, mert ezek nem nyilvánosak, üzleti titoknak minősülnek.”

Címlapkép: Kirendelt biztonsági őrök a makói Continental előtt október elsején. Fotó: Mérce